Teher vagy tartalék?

Hónapok óta a közigazgatási szakvizsgára készültem, mert munkahelyem megkövetelte, és sajnos semmilyen mentességet, haladékot nem kaptam. Igyekeztem minden nap csak a jelen pillanat feladatára koncentrálni, mégis úgy éreztem, hogy a fizikai és lelki terhelésnek a maximumán vagyok a munka, a család, egyéb gondok mellett, és erre kap­tam még egy terhet, a tanulást. Bár az is igaz, hogy rengeteg áldozatot hozott a családom, és sok segítséget kaptam ismerősöktől, barátoktól is. Az októberi első vizsgánk nagyon megalá­zó volt. A vizsgaelnök furcsán viselkedett, megjegyzéseket tett, kérdéseivel összezavart mindenkit. Aznap a 21 vizsgázóból csak kettőnknek sikerült, a többieket megbuktatta. Mindannyian feldúltak voltunk, és hatalmas harag volt bennem is a többiek és az átélt helyzet miatt. A vizsga hangulata, ahogy kezeltek minket, nem volt méltó a közigazga­táshoz. Az októberi életige – „Bocsáss meg a másik embernek, ha vétett, imádkozz, s neked is megbocsátják vétked” – segített abban, hogy kolléganőmmel és a főnökömmel a sérel­münket higgadtan megfogalmazva jelezzük a vizsgaszervezőnek, majd a Nemzeti Közszol­gálati Egyetemnek is. Az eredmény az lett, hogy kitűztek egy új vizsganapot pótvizsgadíj nélkül, csak e 19 ember számára, és mindannyian sikeresen levizsgáztak. A záróvizsgám sikerült, és utána egy különös felszabadultságot éreztem és érzek most is. Egyik kedves barátnőm fogalmazta meg, hogy ez a plusz teher is Isten szeretete. Azért kaptam, mert úgy éreztem, már nincs több bennem, és Ő megmutatta, hogy van még tartalék, amit a tanulásra fordítottam, de miután annak vége, fordíthatom másra is. Igen, Isten mindent rám bízott, ahogy a szeptemberi életigében is olvastam, de én csak a terheket láttam. Most viszont szét tudok nézni magam körül, hálát adni, odafigyelni másokra.

Fotó: Pixabay (1)

2017. Január-február

IgenLét

Szerző neve: Beke Edit