Az ige élete

Hálából tettem

Súlyos betegséggel kerültem kórház­ba, amit feltehetőleg egy vírusfertőzés provokált. Nem először jövök ide, a főorvost még az egyetemről ismerem, a nővérek többségét is. Túlterheltek, létszámhiány miatt sokat dolgoznak. Jómagam is 13 napig vettem igénybe szolgálatukat. Méltányosan meg­érdemlik a hálapénzt. De hogyan adjam oda, hogy megérezzék hálámat és a szeretetet? Idén azt találtam ki, hogy a borítékba egy-egy virágos, dupla képeslapot teszek, és abba helyezem be a pénzt. „Fogadj(on) el tőlem egy szál (egy csokor) virágot!” Örültek is a szép virágnak, természe­tesen a meglepetésnek is! Feszültség nélküli kedves hangulatot teremtett. Remélem, nemcsak ezért, de mindig örömmel fogadnak.

Volt nálam egy zacskó különlege­sen finom édesség, amit magam is ajándékba kaptam: csokis aszalt szilva, mogyoróval töltve. Párosával szétkínáltam, és hozzáírtam két szót: „éjjeli energiapótló”. A nővérszobába pedig beküldtem egy komplett do­bozzal. Azt hiszem, sikerült egy kicsit „megédesíteni” az ekkor szolgálók nehéz munkáját.

Várföldi Mária

Nem volt elegendő

Pap lévén, azt hittem, mindennel kapcsolatban tudok véleményt formálni. Egyszer fiatalok egy csoportja meghívott, hogy miséz­zek nekik lelki napjuk alkalmával. A szentmise során nagyon komolyan, konkrétan kimondva megkötötték maguk között a szövetséget, hogy készek egymásért az életüket adni. Ez felkavart, és megkérdeztem magamtól: képes lennék ezt én is megtenni? Nem mondanám, hogy felesleges mindaz a tudás, amit eddig felhalmoz­tam, de nem elegendő ahhoz, hogy igazi keresztény legyek. Hány dolgot hanyagoltam el a tanulás nevében, hány mulasztás alól mentettem fel magam általam fontosnak tartott feladatok elvégzésének okán! Ezek a fiatalok megváltoztatták az életemet.

R. P. Franciaország

Szabadon és könnyedén

Egyházközségünkben zarándokutat szerveztek. Először úgy gondoltam, nem megyek el. A zarándoklat előtti hétvégén beszélgettem valakivel a templomban, aki azt mondta, el fog menni, annak ellenére, hogy tele van fájdalommal többekkel kapcsolatban is. Ekkor kezdtem el gondolkozni, és rájöttem, hogy ha őszintén a szívembe nézek, bennem is egy csomó fájdalom, sértés, megbántottság van azok felé, akik szervezik ezt az utat, és tulajdonképpen ezért nem akarok elmenni. Ekkor az evangélium egyik igéje jutott eszembe: „Bocsáss meg a másik embernek…” Felismertem, hogy milyen jó lehetőség megélni a szeretetet, és a szívemben is megbocsátani. Utolsó pillanatban szóltam, hogy jönnék, és volt még hely a buszon. Ezen sem csodálkoztam, mert éreztem, hogy Isten akarata, hogy szeressek, hogy lépjek. Szép volt az út, sok olyan helyzettel együtt, amikor kifejezhettem szeretetemet. Az egyik résztvevővel nagyon szépet beszélgettem. Megkönnyebbülten, boldogan jöttem haza.

Losits Ilona

 Fotók: m.dhgate.com;  www.imageabay.com