Csíkné Sisák Zita

  Technikai fejlődés ide, globalizált világ oda, ember mivol­tunk egyik legnagyobb élménye mégis az élet továbbadása, egy gyermek érkezése karjainkba és életünkbe. A várakozás és a családdá válás időszaka sok örömet, félelmet, konfliktust és meglepetést hoz magával. A teljes kimerültség letargiája és a kirobbanó öröm eufóriája váltogatják egymást. Fiatal, első gyermekes házaspárokkal beszélgettünk, hogyan élték meg Istennel járva ezt az időszakot.

Várakozás közösen: örömben-fájdalomban

Mariana: Nagy öröm volt, mikor megtudtuk, hogy babát várunk! Sajnos a terhesség első időszaka nagyon nehezen telt. Folyamatosan szédültem és nagyon fáradtnak éreztem magam, a munkán kívül gyakorlatilag csak aludtam. Máté sokat segített a házimunkában és kiszolgált, amiben tudott. Így egy szép, együtt megélt időszak volt.

Máté: Az első trimeszter után minden helyreállt, és élveztük, hogy kisfiunk egészségesen növekszik Mariana pocakjában.

Toncsi: A babavárás időszaka olyan boldogságot jelentett számunkra, amit ezelőtt sosem éreztünk. Mindig izgatottan vártuk az újabb vizsgálatokat, ahová együtt mentünk. Nem volt kérdés, hogy szeretnénk-e tudni születendő gyerme­künk nemét, mi úgy gondoltuk, konkrétabban tudjuk őt szeretni, ha tudjuk, hogy kisfiú-e vagy kislány.

Vera: Sok nehéz pillanat is volt a várakozás időszakában. A 4. hónapban jártam, amikor nagymamám átköltözött a mennyországba, a 20 hetes ultrahang vizsgálaton pedig Andris szívében talált egy kis elváltozást az orvosunk, ami Down-szindrómára utalhat. A sok ima és a családtagok felénk irányuló szeretete rengeteget segített. Abban bizto­sak voltunk, hogy ő a mienk és nagyon szeretjük! Andris egészségesen született meg.

Végre megérkezett!

Bogi: Maga a vajúdás és a szülés számomra kifejezetten jó élmény volt, tudni, hogy elindult kifelé, hogy készülődik, itt az idő. A fájdalom sem volt elviselhetetlen, főleg úgy, hogy tudtam, erre szükség van ahhoz, hogy megszület­hessen. A legszebb és az egyik legmeghatározóbb pillanat közvetlen a szülés után volt, amikor még minden más előtt Benedeket rám helyezték, megérinthettem, láthat­tam. Az utána lévő pár napban főként gyönyörködtem a kisfiunkban.

Vera: Először a kezembe venni, a szemébe nézni, megérin­teni őt (már nem a hasamon keresztül) a legcsodálatosabb érzés! A legfelemelőbb az volt, amikor a nagy sírás köze­pette a hangom hallatára megnyugodott. Tényleg felisme­rik a babák az édesanyjuk hangját!

Mariana: Nagyon izgatottak voltunk a születés utáni első pillanatokban! Gyakorlatilag csak mosolyogtunk,

és megköszöntük a Jóistennek ezt a csodát. A szülés során minden rendben volt, így rögtön aktívak tudtunk lenni. Márkot a kezemben tartani, nézni, ahogy alszik, szoptatni, fürdetni, mindennek sajátos varázsa volt!

Szülővé válni: lelki gazdagodás

Andris: Nekem nagy élmény, hogy itt van egy önálló kis lény, aki genetikailag ugyan tőlünk, de a lelke, személyisége Istentől származik. Az, hogy apa lettem, új fénybe helyezte az Atya és az emberiség kapcsolatát számomra. Egészen más úgy járni-kelni, nézni az embereket, velük találkozni, hogy közben tudom, hogy Isten úgy szereti őket is, ahogyan én Benedeket.

Bogi: Az én lelkemben még nem teljesen álltak helyre a dolgok, nagyon friss még az egész. Benedek rengeteg örömet jelent, de napról napra újabb, eddig ismeretlen érzésekkel, élményekkel, feladatokkal is találkozunk.

Nagyon új és egyben fizikailag is másfajta jelenlétet köve­tel, hogy van, akinek folyamatosan ennyire szüksége van rám, aki felé csak és kizárólag feltétlen szeretettel lehet fordulni. Ennek fényében Isten felénk irányuló feltétlen szeretetét is másképp tudom értékelni.

Mariana és Máté: A legfontosabb újdonság talán az, ahogy a gyermekünkön keresztül Isten megtanítja, milyen módokon tudunk áldozatot hozni, hogy a másiknak a legjobb legyen. Ez mindenképp gyorsítja egymás között is a megbocsátást, gyorsabban tudunk újrakezdeni.

Hétköznapok újratöltve

Andris: Nagy büszkeséggel tölt el, hogy Bogi ilyen odaadással kezdte „szolgálni” a kis családunkat, kezdve a szülés nem kis feladatával. Még tanuljuk, hogy hogyan viszonyuljunk egymáshoz ezekben az új szerepkörökben, és azt is, hogyan szakítsunk egyáltalán minőségi időt egymásra.

Mariana és Máté: Teljesen új dolog szülőnek lenni, sok felelősséget és elköteleződést kíván, amit még gyakorlunk. Nagy kihívás, hogy a kettőnk kapcsolatát fenntartsuk a megszokott magas szinten, mivel az egymásra fordítható idő radikálisan csökkent, és abban az időben is jóval fáradtabbak vagyunk, mint előtte. Persze ez egy magas fokú együttműködésre is lehetőséget ad, amivel sokszor sikerül észrevétlenül meglepni a másikat.

Toncsi: Folyamatosan tanuljuk okosan kihasználni az időt, nagyon meg tudjuk becsülni azokat a perceket, órákat, amikor kettesben vagyunk és Andris alszik. Megtanultunk egyszerre többfelé figyelni, van, hogy teregetés, mosogatás, főzés mellett beszélgetünk. Estén­ként, amikor Andris már alszik, Böjte Csaba könyveit szoktuk olvasgatni. Mindkettőnknek szüksége van erre a napi 10-20 percre, hogy egy kicsit feltöltődjünk lelkileg is a hétköznapi hajszában.

Szülőnek lenni, gondoskodni egy kisgyermekről, akit a Jóisten ránk bízott, leírhatatlan érzés. Próbálunk minden feladathoz lelkesen állni, bíztatjuk egymást. Tudnunk kell lemondani vagy későbbre kell halasztanunk néha alapvető igényeket is, mint például az evés, alvás, ha kifogunk egy nyűgösebb napot. Talán ez az egyik legnehezebb, mindig készen állni.

Vera: A legörömtelibb pillanat az, amikor Toncsi hazaér a munkából. Próbálom úgy alakítani a házimun­kát, a főzést, hogy amikor esténként együtt vagyunk, az a pihenésről, játékról szóljon. A nehézség az, hogy Andris nem olyan jó alvó. Nehéz felidéznünk az átaludt éjszakák emlékét… De tudtuk, hogy a gyermekvállalás ezzel jár és optimisták vagyunk! Az éjszakai ébrenlétek olykor viccesen is alakultak, például az olimpia idején. Andris tett róla, hogy úszóbajnokaink hajnali döntőjéről ne maradjunk le, Toncsival szurkoltunk, Andris pedig szopizott.

Toncsi törekszik arra, hogy Andrissal minél több helyre eljuthassak, míg Ő dolgozik. Szeretne változatos napo­kat nekünk, így sokszor választja a tömegközlekedést vagy a biciklit, hogy mi autóval tudjunk ide-oda menni. Számtalan alkalommal jár a kedvemben! Hozza nekem az új olvasmányokat a könyvtárból, meglep a kedvenc finomságommal, megnéz velem egy romantikus filmet, támogatja az ötleteimet, terveimet.

Megtartó közösség

Bogi: A várandósság alatt, szülés után jobban megértettem a szüleimet, szüleinket. Nekem a szűkebb és tágabb csalá­dom és Andris adja a legnagyobb támaszt és segítséget is, sok mindenben tudnak segíteni, még azok a testvéreim is, akik fizikailag távol vannak.

Mariana és Máté: A szüleinktől kapjuk a legtöbb segít­séget, mind fizikailag, mind pedig elméleti, tanácsadás szintjén, de a végén mindig mi döntünk. A barátaink, akiknek már kicsivel nagyobb gyerekeik vannak, szintén sokat segítenek, nagyon hálásak vagyunk, hogy egy szuper közösség van körülöttünk. Nem tudjuk sosem előre, mi a legjobb, de próbáljuk Jézust magunk között tartani, és ebből megszületik a megoldás, néha gyorsan, néha kicsit lassabban. De sosem veszítjük el a hitet, és a kegyelmet, amit a házassággal kaptunk, hogy Isten egy­másnak teremtett bennünket. Sok gondviselés is érkezett, gyakorlatilag semmire nem kellett költenünk, mindent ajándékba kaptunk.

Vera és Toncsi: Szerencsére a rokonságunkban és isme­retségi körünkben sok kisgyermekes család van, akik nagyon jó példaként szolgálnak nekünk. Beleláttunk, belelátunk, ki hogy neveli gyermekét, hogyan oldanak meg konfliktusokat, kríziseket. Hatalmas előnyt jelent ez nekünk. Amikor bizonytalanok, tanácstalanok vagyunk valamiben, mindig akadnak olyan párok a környezetünk­ben, akik jártasak a témában és segítségünkre vannak.

 

Fotók: CN, Családi albumból (3)

Új Város – 2016. december

Színes riport CSALÁD