Emberségünk visszaszerzése
F ó k u s z b a n ANTROPOLÓGIA
Jesús Morán a Fokoláre Mozgalom társelnöke. Filozófus, a teológiai antropológia és a morális teológia szakértője.
|
Jesús Morán
Bizonyos szakértők szerint a poszthumán jelenség a kultúra és a technológia összefonódásából jön létre. Az ember egyfajta új világképét vetíti előre, amelyben mesterséges elemek egyesülnek a biológiai élőlényekkel. A poszthumán effajta főszereplőjét nevezzük cyborgnak.
A poszthumánhoz gyakran hozzátartozik egy geopolitikai elgondolás, amely ugyanennek a kulturális rendnek a része: a bolygóméretű transzhumanizmus. Ez fémjelezi a multipoláris hegemón hatalmak által irányított (hatékonyan és rendszerszintűen ellenőrzött) civilizációkat, az ultra-liberális globalizált gazdaságot, a nemzetállamokat meghaladva elért csupán látszólagos demokráciát.
Kétségtelen, hogy mind a poszthumán, mind a transzhumán ellenpólusát képezi a nyugati kultúrának, beleértve a kereszténységet, annak alapvető hozzájárulásával együtt. De nem csak a nyugat van veszélyben: az összes kultúrát és azok kozmikus látásmódját fenyegetik a hasonló antropológiai folyamatok. Csak hogy néhány példát említsünk: nincs rá mód, hogy felmérjük, hogyan hat a cyborg-ember Afrika népének mély öntudatára, vagy az egyén ázsiai kultúrákat átható transzcendens voltára.
Döbbenten tapasztaljuk tehát az „emberi” korábban ismert fogalmának szisztematikus leépítését. Valaki talán ellenvethetné, hogy a cyborg vagy a transzhumán mögött is ott van a hús-vér ember. Ez kétségtelen. Azonban ijesztő gyorsasággal, egyre tolakodóbban történik a hús, a vér és az agy – tehát az értelem, beleértve az érzelmek világát is – mesterséges szervekre és szerepekre cserélése, míg végül az „emberinek” a szó szoros értelmében vett ellentétévé válunk. Látva mindezt, fel kell tennünk a kérdést: mit is jelent valójában az emberi cselekvés? Nem szabad elhanyagolnunk ezt a témakört, most azonban egy másik szempontot is szeretnék hangsúlyozni. Az „emberi” lebontása mély szükséget ébreszt arra, hogy az emberiség egy minőségi ugrást hajtson végre, mintegy felülemelkedve önmagán. A horizonton ugyanis kétféle kimenetel sejlik fel: a humanizáció és a hybris. Ez utóbbi gyakran előkerül a görög tragédiában (gondoljunk például Aiszkhüloszra), és az ember saját hatalmának felmagasztalását jelenti. Olyan viselkedés ez, amelyet általában büntettek az istenek. Ehhez hasonlóan a poszthumán cyborg emberfeletti lehetőségekkel rendelkező szupermennek gondolja magát, és lassan e viselkedés végső következményeihez ér. Nem véletlen, hogy néhány tudós szerint fél évszázadon belül bárki eldöntheti, hogy meghaljon vagy örökké éljen. A görög tragédiában az istenek irtóztak a hybristől. Ma azt mondhatnánk, hogy maga a természet áll rajta bosszút, amely fellázad az ember felelőtlensége ellen. Az igazi humanizáció ezzel szemben azt kéri, hogy az alázatosabb utat válasszuk, amely termékenyebb is és sokkal méltóbb emberi mivoltunkhoz. „Humanizálni” azt jelenti, hogy még több emberséggel ruházzuk fel azt, ami már emberi. Nem kívülről jön, hanem az emberen belülről. Nem mesterséges, de nem is természetes: személyes. Nincs köze a biológiához, mert metafizikai, a szó legtágabb értelmében, amely magába foglalja a költőit és a vallásost is.
Chiara Lubich számára a keresztény humanizáció a „világi ember” eljövetelét jelentette, az emberiség valóságában élő emberét. A közösségi értelemben vett „mi-Jézus”-ról beszélt, amelyben mindannyian Jézusként élünk (Isten-ember), de mindenki egyszerre önmaga és a „mi” része. Az ilyen személy az új kultúra tagja. Az igazi poszthumán ember közösségi, de mégis személyes, és így tudja gyökeresen elkerülni az énközpontúság csapdáját.
Forrás: CN
Fordította: Kovács Bertalan
Új Város – 2016. november