Partot érnek, de hogyan?
T á r s a d a l o m BEVÁNDORLÓK 1.
Maddalena Maltese
Partot érnek, de hogyan?
CN (3) |
Számok és történetek. Több mint 1600 befogadó szervezet és intézmény, improvizáció és integrációs törekvés Olaszországban.
„Tudja, milyen a helyzet itt nálunk? A raktárban, ahol eddig articsókát tartottunk, most keresztényeket tartunk, túlélőket összezsúfolva.” Nem sokat köntörfalaz az Etna lejtőjén található, bevándorlókat befogadó központ vezetője. Több mint húsz éve ad menedéket a Földközi-tengeren érkezetteknek. A „keresztények” a szicíliai szóhasználatban egyszerűen embert jelent, de a jövevények más vallás követői: erről tanúskodik a túlélőkészletükben található imaszőnyeg is. Egyértelmű, hogy a raktárt, amibe az összecsukható ágyak többé-kevésbé rendezetten be vannak pakolva, nem nevezhetjük befogadó központnak. Ez csak egy a „partraszállási szükséghelyzetből” adódó sok anomália közül.
Olaszország körülbelül húsz éve él együtt a tengerről érkezőkkel: először a kurdok jöttek, később az albánok, majd Magreb, most pedig a Szubszaharai Afrika és Szíria lakói. Nincs idő a filozofálásra, amikor csörög a telefon a prefektúrán, hogy bejelentsék az újabb – egyre nagyobb számban – érkezőket. Szállásra van szükség mindenütt, főként a déli tartományokban, akkor is, amikor a személyek kivizsgálása és az engedélyek megadása még nem ért véget, vagy akár el se kezdődött.
A Mare Nostrum, majd a Tritum műveleteket Augusta kikötőjéből irányítják. Itt egy faipari üzem három épületében alakítottak ki az egyedül érkező kiskorúak számára egy befogadó helyet, alvótermekkel és zuhanyzókkal. Nem volt ebédlő, csak az udvar vagy az ágyak, ahová le lehetett tenni a segélycsomagokban érkezett ételt. Szerencsére keveset esett az eső, így a szentjánoskenyérfa alatt rögtönöztek ebédlőt és sportpályát.
„Arra van a legnagyobb szükségük, hogy érezhessék, nem tárgyak, hanem emberek, akiknek megvan a maguk története, élete, barátai és álmai.” |
Alig egy év után azonban bezárták ezt a központot. Országszerte 1657 ideiglenes befogadó hely létesült, főként északon. Jelenleg tizennégy befogadóközpont várja a menedékkérőket, többségük délen, mindegyik ezer fölötti lakóval. Végül 20000 embernek adnak otthont a Menedékjogot Kérők és a Menekültek Védelmi Rendszeréhez tartozó épületekben.
2015 márciusában frissítették a Belügyminisztérium adatait, és az utóbbi hetek partraszállásai után kétségkívül megugranak majd a már most is magas számok. Gondoljunk csak bele, 2015. január és február hónapban 69 partraszállás volt, míg a 2014. évben összesen 46. Jelenleg 67000 bevándorló tartózkodik olasz földön. Ha a származási országokat soroljuk – Mali, Szíria, Nigéria, Gambia, Szomália… – olyan, mintha a háborúk, a nyomor, a rabszolgaság, a diktatúrák, vallásüldözések térképét nyitnánk ki, ahol nem lehet jövőt tervezni. Itt legalább életben vannak.
Davide a szombati napot gyakran tölti a firenzei vasútállomáson, hogy fogadja a bevándorló csoportokat és a fogadó állomásokra irányítsa őket. Feleségével, Carlával és három gyermekükkel megnyitották Agroturisztikai Központjuk kapuit a túlélők előtt. Csatlakoztak Toszkána megye javaslatához, amely lehetőséget ad a beilleszkedésre kisebb intézményekben, befogadó projektek létrehozásán keresztül. „Központunkban körülbelül 50 személyt fogadunk be – meséli. – Mikor megérkeznek, nagyon kevés ruhájuk van, és gyakran nincs rajtuk cipő. Megosztjuk a két szomszéd falu lakóival ezeket a sürgető szükségleteket, és mindenki küld valamit. Vendégeinknek arra van a legnagyobb szüksége, hogy érezhessék, nem tárgyak, hanem emberek, akiknek megvan a maga története, élete, barátai és álmai.” Elvileg csak néhány napig kellene itt maradniuk, de hetekig, sőt néha hat hónapig is itt tartózkodnak. Davide és Carla lemondtak a 35 eurós szállásdíjról, és csak 12 eurót kérnek, a többi költséget a turizmusból és a falubeliek nagylelkűségéből fizetik. „Mesélünk nekik a munkánkról, a fiatalok és a családok élettörténeteiről. Most egy kiállítást szervezünk, mert tudjuk, hogy az előítéleteket és a félelmet nehéz kiirtani az emberek szívéből.”
Ezek az adatok és a helyszínek, de keveset tudunk arról, hányan vesztek a tengerbe: legalább hat, ha nem hétjegyű számról van szó, emberek tömegéről, amit senki se tud összeszámolni.
Forrás: CN 2015/9
Fordította: Prokopp Katalin
Új Város – 2015. június