Interjú   BEFOGADÓ EGYHÁZ

Prokopp Katalin

Új kapuk nyílnak

Szeptemberben roma közösségvezető képzés indul, újabb lépések az inkulturáció útján. A püspök álma: egy családként a Kárpát-medencében.

Székely János esztergom-buda­pesti segédpüspökkel egyik este otthonában, az esztergomi Szent Adalbert Központban ta­lálkozom. Teljes oda- és belülre figyeléssel, kedves, szelíd hangon oszt­ja meg velünk meglátásait, tapaszta­latait, és engedi, hogy közel kerüljünk nagy tudást rejtő mély emberségéhez.

Hogyan is kezdődött, hogy fiatal papként épp a cigányok felé fordult?

Előtte nem volt közeli kapcsolatom cigányokkal, és Érsekvadkerten meglepve tapasztaltam, hogy a cigány gyerekek közül senki sem járt hittan­ra. Elkezdtem velük ismerkedni, meg­tanultam a cigány himnuszt énekelni, gitároztam hozzá. Lassan aztán be-bejöttek hittanórára is, míg egy nap egy busznyi cigánygyereket elvittem a diósjenői strandra. Nagyon szegények voltak, legtöbbjük még soha nem járt ilyen helyen, fantasztikusan élvezték. Mikor hazaértünk, egyikük meghívott estére látogatóba. Le is mentem – ott egy utcában lakik a cigányság nagy része –, és a fél utca összeszaladt, táncoltak, beszédet tartottak, hogy ilyen nem volt még, amióta a világ világ, hogy a pap a cigányokhoz eljött. Egyből nagyon jóban lettünk,

a gyerekek elkezdtek bejárni a plébá­niára, ahol nyugodt szívvel egyedül is hagyhattam őket, soha nem lett ebből baj. Hálásak voltak ők is, és a szüleik is, hogy bízom bennük, foglalkozom velük, és a nem cigányok előtt is kép­viselem a szempontjaikat.

A nem cigányok hogy fogadták ténykedését?

Első évben rengeteg roma gyerek kapcsolódott be, és a következő évben már lejártam a cigánysorra felnőt­teknek hittant oktatni. Tátott szájjal hallgatták Jézus életét, nézték Zeffi­relli filmjének Jézus képeit, év végére huszonöt felnőtt elsőáldozására került sor, amire rengeteg cigány eljött. A Miatyánknál az emberek megfog­ták egymás kezét, de senki nem lépett a cigányok felé. Elöl egy hitoktató ezt észrevette, és beállt a templom közepére, megfogta egyik oldalon a cigánynak, a másik oldalon a ma­gyarnak a kezét, és lassan mögötte is kialakultak a láncok. Akkor talán a falu megérezte, milyen nagyszerű és alapvetően normális, hogy testvérek vagyunk és Isten előtt szeretetben vagyunk együtt.

Hogy lett ebből döntés, tudatos romák felé fordulás?

Sokszor átélem, hogy ha a jó ajtón tudok belépni, akkor új ajtók nyílnak meg. Ez szinte magától nyílt ki, éppen csak be kellett hajtani. Attól kezdve bárhova kerültem, már kerestem is a cigányokat. Vonzott a világuk, egyrészt mert megdöbben­tett, hogyan élnek, segíteni akartam, másrészt azért, mert sok szeretetet kaptam tőlük. Nagyon melegszívű és mély hitérzékű emberek. Kezdetben mindig családi házaknál találkozunk velük, hisz könnyebb a saját környe­zetükben összegyűjteni őket, majd második lépésként a templomban.

Mit kellene nekünk tennünk azért, hogy nagyobb szeretetben éljünk, cigányok és nem cigányok?

A cigányság fölzárkózásának vélemé­nyem szerint három fontos oszlopa van. A munkához segítés, az okta­tás és az emberi szív. Az első kettő elválaszthatatlan, mert ha valakinek nincs megfelelő végzettsége, nehe­zen talál munkát, de ez fordítva is igaz, ha nincs kilátás munkahelyre, akkor nehéz egy gyereket motiválni, hogy tanuljon. A rendszerváltás óta a magyarországi cigányság egyik legnagyobb problémája a munkanél­küliség. A harmadik fontos oszlop az emberi szív. Ha valaki befogadja Krisztust, az evangéliumot, akkor gyökeresen meg szokott változni a családjához, a munkához, az élet­hez való hozzáállása. Azt hiszem, nekünk, keresztényeknek a legfőbb küldetésünk, hogy az egyházunkat nyitott közösséggé, családdá tegyük, és próbáljunk a cigány testvérek felé is fordulni. Meg kellene terem­tenünk az egyház cigány arcát, olyan légkört és befogadást teremteni – a templomban is –, amelyben a cigány ember jól érzi magát.

Régi álma válik valóra azzal, hogy szeptemberben elindulnak a kur­zusok a Boldog Ceferino Képzési Intézetben, amelynek vezetésével meg van bízva. Kiknek szól ez?

Országszerte több helyen szeretnénk cigány közösségvezetőket képezni. Olyan embereket szólítunk meg, akiket a közösségük becsül, elsősor­ban cigányokat, de segítő nem cigá­nyokat is. A feladatuk az lesz, hogy a cigányságot összefogják imaközös­ségekben, illetve kapocs legyenek a romák és a pap között, de akár az iskolával is, tehát a munkájuknak nagy társadalmi haszna is lehet. A képzés első része a hitben való elmélyülést szolgálja, ezután kerül sor a közösségvezetésre, a cigány kul­túra elemeire, a hitünk igazságaira is.

Ez tehát egyben egy komoly inkultu­rációs munka is.

Egy-két héten belül megjelenik a Szent István Társulatnál egy hit­tankönyv, amit cigány testvéreknek írtam. Próbálom a hitet úgy bemu­tatni, hogy párhuzamba állítom a cigány hagyományokkal, köszöné­sek, népmesék, közmondások útján, hogy láthassák, mennyire jelen van a hit a cigányság múltjában is. Ugyanakkor arra is rávilágítok, ahol a cigányság szokásai javítandók. A könyv célja, hogy a cigány olvasók elmélyítsék hitüket.

Van-e más olyan téma, amit fontos feladatnak tart?

A 20. század sok tragikus eseményét a magyarság nehezen dolgozta föl, vagy talán fel se dolgozta, és emiatt egyfajta elkeseredettség, remény­telenség jellemzi. A Zsidókhoz írt levélben írja Pál apostol: „a lankadt kezeket és a roskadt térdeket erő­sítsétek meg”. Talpra állásra, lelki újjászületésre van szükség. Az egyik nagyon jó mód ehhez a nagy zarán­doklatok, az együtt gyaloglással, énekléssel. Ezt szolgálja a Mária Rádió is evangéliumi egyszerűséggel. A Keresztény-Zsidó Tanácsban, ahol a püspöki konferenciát képviselem, szintén próbálunk hidakat építeni: a múlt sebeivel kell szembenéznünk, azokat gyógyítani, de még inkább megismerni a másikat. A Tanács egyik programja jelenleg egy olyan gimnáziumi kiegészítő tankönyv összeállítása, ami a magyar zsidóság történetét mutatja be.

Milyennek álmodja meg ezt a régiót 25 év múlva?

Nem vagyok próféta… De amikor zarándokútra megyek, például Erdélybe, gyakran átélem, hogy magyar énekeket éneklünk, keresztet, magyar és székely zászlót viszünk, és sokszor nagy örömmel fogadnak a románok is. Ez az álmom, hogy egy családként tudjunk együtt élni a Kárpát-medencében, és bízom abban, hogy a magyarság ebben katalizátor szerepet tud játszani.

Fotók:  Thaler Tamás/Magyar Kurír, www.boldogceferinoalapitvany.hu (3)

Új Város – 2015. június