A TALÁLKOZÁS KULTÚRÁJA

Perlaki Flórián

Itallal kínáltak

A napokban beszél­gettem hajlékta­lanokkal, egyszer csak az egyikük azt kérte, hogy csó­koljam meg a homlokát. Meglepett a kérése. Belém villant, hogy Ferenc pápa is megölelte a leprást. Aztán arra gondoltam, hogy izzadt és ápolatlan homloka, Jézus homloka. Persze arra is, hogy mit szólnak azok, akik látják mindezt. Azt éreztem, Jé­zusnak mondanék nemet, és megcsókoltam.

Másnap reggel újra találkoztam velük. Pa­naszkodott egyikük, hogy milyen keveset kaptak, és arra bíztatott, adjak 500 Ft-ot, hogy bort vehes­sen. Erre azt válaszoltam, hogy pénzt, és pláne bort nem szoktam adni, de ho­zok sonkát, tojást, és a bo­ron még gondolkodom. Vidáman elköszöntünk egymástól.

Kivittem az ennivalót, figyelve arra, hogy olyat adjak, ami nekem is jóles­ne. Mondtam, hogy bort nem adnék. „Akkor igyon ebből – húzta ki a zsebéből a kis üveg töményt.” Nem ittam bele, mert minden fertőzés eszembe jutott. De mivel azt is mond­ta, hogy nem ivott belő­le, és látva, hogy ez neki mennyit jelent, ittam egy kortyot.

Erre a másik is előhú­zott egy ugyanolyan kis üveget. Erről már tény­leg nem tudtam, hogy beleivott-e. Talán nem. De azt is megkóstoltam. Mire a harmadik is megkí­nált. Nem tudom, hogyan viselném el, ha tényleg kapnék valamilyen fertő­zést, de azt éreztem, vál­lalnom kell, ha tényleg hi­szek abban, hogy ezekben az emberekben Jézus van jelen. Az egyik hajléktalan barátom ragyogó arccal annyit mondott, hogy én igazi zsivány vagyok. Én így fordítanám le: ez az ember valamilyen formá­ban feltámadt.

Új Város – 2015. május