Vadrózsa a fodrásznál
M e s e 3-TÓL 99 ÉVES GYEREKEKNEK
Lauretta Perassi
Vadrózsa a fodrásznál
Magdi néni a rózsák szerelmese: kiskertjében mindenféle színű és fajtájú rózsát nevelget, és amikor eljön az ideje, kezébe veszi a megélezett metszőollót, és nyissz-nyissz, megmetszi a rózsatöveit. Ez a művelet persze nem fájdalommentes, így hát a kerítésen kívül növő vadrózsa részvéttel nézi kerti rokonait: „Szegénykék! Nem is sejtitek milyen édes a szabadság! Én úgy növök, ahogy nekem tetszik, nyújtózkodhatok jobbra-balra, s ha úgy akarom, még a kerítés tetejére is felkapaszkodom!” Hiába ajánlgat neki Magdi néni, aki valódi foglalkozását tekintve fodrász, egy kis frizuraalakító nyírbálást, csak fenyegető tövisek merednek felé válaszul.
A vadrózsa csak nő, növöget erre-arra-amarra, míg végül átláthatatlan szúrós bozóttá változik, ágai már egymást szurkálják, virágai egyre kisebbek, ereje fogytán. Egy este Magdi néni hazafelé jövet a munkából nedvesnek találja a kerítés menti vadrózsa alatt a földet. „Érdekes! Ma nem is esett az eső!” Közelebb hajol, s akkor veszi észre, hogy nem eső-, hanem könnycseppek gördülnek a vadrózsa leveleiről. Magdi néni kinyitja a táskáját, és előveszi belőle a hajvágó ollót. „Ez nem a legalkalmasabb, de a metszőolló most nincs nálam. Ígérem, óvatos leszek!” A vadrózsa hálásan susogtatja a leveleit. Anyák napjára Magdi néni egy gyönyörű rózsát kap a hároméves kisunokájától. „Mama! Ugye milyen gyönyörűséges? Itt találtam a kerítésen kívül. Nézd, még tündökölnek rajta a harmatcseppek!” Magdi néni közelebb hajol, s az édes illattól betelve elmosolyodik: „Nem harmat az picikém, hanem könnycsepp, ez a rózsa örömében sír!”
Forrás: CN
Fordította: Feltserné Bernáth Mária
Illusztráció: Eleonora Moretti
Új Város – 2015. május