L e l k i s é g

Igino Giordani

Társadalmi életszentség

Igino Giordani közismert olasz politikus és egyháztörténész volt. Erős hatást gyakorolt rá a találkozás Chiara Lubichkal és karizmájával 1948-ban. Ennek következtében egészen új módon látta az életszentséget.

Amit eddig a szentek életében fáradságos aszkézis gyümölcsének, különleges emberek számára fenntartott ritkaságnak láttam, az most úgy tűnik, mindenki örökségévé vált. Most már érthető, Jézus hogyan is hívhatta meg követőit arra, legyenek tökéletesek, mint ahogy a mennyei Atya tökéletes, mint Isten!

Ez az Istenhez való felemelkedés, amit elérhetetlennek tartottak, most könnyűvé vált és megnyílt mindenki számára. Rátaláltunk egy hétköznapi útra a testvéri­ség felfedezésével.

Az aszkézis korábban elriasztónak tűnt: a cilicium, a láncok, a sötét éjszaka, az önmegtagadás. Most könnyűvé vált, mert együtt vagyunk a többiekkel, a testvérek segítségével haladunk, Isten szeretetével.

Megszületett egyfajta közösségi, társadalmi életszentség – hogy két olyan szót használjak, ami később a II. Vatikáni Zsinattal népszerű lett –, ami kilépés az individualizmusból. Ez az önzés szoktatott mindenkit ahhoz, hogy önmagáért keresse a szentté válást és aggodalmas, aprólékos módon saját lelkének vizsgálgatásával haladjon előre, ahelyett, hogy elveszítené saját lelkét. (…)

Most az életszentség kikerült a terekre, a műhelyekbe, a hivatalokba, az otthonokba, a szántóföldekre, de a kolostorokba és az egyházi körökbe is azért, mert mindenütt olyan emberekkel találkoztunk, akik jelöltek arra, hogy tökéletesek legyenek. Az aszkézis problémája az isteni szeretet egyete­mes kalandjában oldódott meg, abban a szeretetben, amely fényt fakaszt. (…)

Aki így él, nem arra gondol, hogy szentté váljon, hanem hogy megszenteljen. Elfeledkezik saját magáról, érdek nélküli. Megszentelődik úgy, hogy megszentel: szereti önmagát úgy, hogy másokat szeret, önmagán segít úgy, hogy másokon segít.

Így magának a megszentelődésnek a folyamata társadalmi folyamattá válik: az állandó adás, önmagunk szüntelen ajándékozása a lelkek felemelkedését közösségi eseménnyé teszi.

„Legyetek tökéletesek, ahogy az én Atyám” – parancsolta Jézus: tökéletesen az Atya akaratában egyesülünk egymás között, hogy egyesüljünk Vele Krisz­tus által.

Forrás: centroiginogiordani.org

Fordította: Tóth Judit

Új Város – 2015. március