F ó k u s z b a n   KÖZÖS FUTÁS 

Tóth Judit

LEHET TARTÓS A HÁZASSÁG

 

Valentin-nap környéki gondolatok szerelemről, házasságról, hűségről.

 

Rejtett, néha soha ki nem mondott aggodalom él a sze­relemesek szívében. Meddig tart még az érzelemnek, az odaadásnak az a lángolása, mely most összekapcsol bennünket? Vajon idővel szertefoszlik a várva várt találkozás öröme, a másik személyé­ben minden alkalommal feltárulkozó újdonság, mely boldogsággal, a közös teljesség érzésével tölt el? Az igazi szerelmesek valahol a szívük mélyén szilárdan reménykednek abban, hogy szerelmük nem tiszavirág életű, hanem örökké kell tartania.

Igen, mert a szerelem egy különleges impulzus, amely megláttat egy lehet­séges utat. Lámpa, amely új fénnyel világítja meg a szeretett személyt, újdonság, ami megváltoztatja az életünket, örömet ad, lelkesedést, hogy elinduljunk egy olyan úton, aminek még nem látható a vége.

Később a kapcsolat megerősödése során és a jövő tervezésekor válik bizonyossá, hogy megvannak-e a feltételek, annak az igennek a kimon­dására, ami egy életen át összeköt.

Néhány pár, akik több vagy néhány évvel ezelőtt kimondták ezt az igent, a megtett közös útból villantanak fel néhány gondolatot.

A házastársi kapcsolat jellege

Azt mondják, ahhoz, hogy az emberi szeretet tartós legyen, megmetszett­nek kell lennie. Mindaz, ami megmet­szett kizöldül és új gyümölcsöt hoz, és amit nem metszenek meg, az meg­marad a régi törzsön és elöregszik. A szeretetnek folyamatosan meg kell tisztulnia az egoizmustól, a kapzsiság­tól, a magunknak akarástól.

„Szerintünk az önmérséklet, a mér­tékletesség a házassághoz is szükséges, mint minden más emberi kapcsolat­hoz. A gyümölcsfák metszés nélkül is teremnek, de a metszéssel növekszik a terméshozamuk és a fák egészsége is növelhető. Ez vonatkoztatható ránk, emberekre is, mert ha helyes mó­don metszük meg magunkat, akkor kapcsolatunk. Minden nap adódik helyzet, amikor le kell mondani elképzeléseimről, amiről persze meg vagyok győződve, hogy jók, de válla­lom a kockázatát az ellenkezőjének is, azért, hogy ne veszekedjünk.”

„Jó lehántani önző énünk elvárásait, és keresni a másik boldogságát.”

Biankó szerződés

Különbözőek vagyunk: neveltetés­ben, karakterben, adományokban, szokásokban. És nem könnyű dolog ajándéknak lenni a másik számá­ra. Anélkül hogy akarnánk, elvá­rásunk van a másikkal szemben, kölcsönösen megítéljük egymást, és nem érezzük magunkat szabadnak elképzeléseinktől.

„Az évek múlásával előjön, hogy egymás terhére is tudunk lenni, ezt el kell ismerni, nem szabad tagadni. Az időt jól beosztva, közös és külön személyes tereket, időket teremt­ve, mindkét fél igényeit közelítve, alakítani kell a kapcsolatot, hogy ne menjünk egymás agyára. A lényeg az, ne hagyjuk annyiban. A különböző vélemények, tervek tennivalók esetén akadályozzuk egymást, de ezek nem megoldhatatlan helyzetek, ha tudok időnként visszavonulni, akkor sok­szor sikerül, néha nem, de gyakorolni kell.”

„A nehézségek közepette rendkívül fontos az irgalmas szeretet megélése egymás felé és az állandó nekilendülés a következő pillanatnak.”

„Az élet sokszor olyan, hogy nem látjuk előre egyéni utunkat, de közösen könnyebb nekivágni egy problémának, mert a felmerült ne­hézségeket nem magányosan fogjuk hordozni, megoldani. Hasonlítható ez egy biankó szerződéshez, amit a házasságkötéskor aláírtunk. Ezt a fiatalok érzik, tudják, ezért is félnek bármilyen fontos döntést hozni, elköteleződni, és ez nem csak a házasságkötésre igaz. De hiába érzik, ha nem tanítja nekik senki, hogy ez a beláthatatlanság, kockázatviselés az élet titokzatosan elengedhetetlen része.”

A nevelés felelőssége

A házaspárok életének meghatározó részét képezik a gyermekek, rájuk sok szülő úgy tekint, mint akik ros­szalkodnak, nem követik azt, amit mondanak nekik. A szülők viszont rendelkeznek azokkal a természetes erőforrásokkal, hogy képesek legye­nek nevelni, de ehhez hinniük kell szülői képességükben.

	A szülők állapotuknál fogva rendelkeznek mindazokkal az erőforrásokkal, hogy helyesen neveljenek.

„Ebben maximálisan és ösztönö­sen hittem, mert nagyon szerettem gyermekeimet, és hallgattam a lelkiismeretemre, persze renge­teg gyerekneveléssel foglalkozó irodalmat elolvastam, de kritikus szemmel. Attól tartottam, mivel én egyke vagyok, nem sikerül majd jó testvérekké nevelni őket, de az idő bebizonyította, hogy jó kapcsolat épült köztük. Még sokan hisznek eb­ben, annak ellenére, hogy hibáztak és elbizonytalanodnak. Mi abban is hiszünk, hogy a rossz döntéseinkből is születhet jó.”

„Mi elsősorban abban hiszünk, hogy Isten bízta ránk gyermekeink nevelését. A természetes erőforráso­kon túl időnként jó volt beszélgetni más családok tapasztalatairól, vagy bizonyos dolgoknak szakkönyvekben utánanézni.”

 

Tettek 

Azért, hogy a házassági szövetség szerint tudjunk élni, meg kell ta­nulnunk, hogy mi a szeretet. Arra van szükség ugyanis, hogy eljus­sunk az érzelmektől, melyek arra vezettek minket, hogy összeháza­sodjunk, addig, hogy konkrétan szeressük a másikat. Ne spirituali­záljuk a szeretetet, tegyük konkrét­tá, élővé. Kezdve az apróságoktól a nagy dolgokig, amit a másikért teszünk.

„Egyikünk túl sokat prédikált a szeretetről és ezzel az agyára ment gyerekeinknek, gúnyt, ellenállást váltott ki. Sajnos jó szándékkal is lehet hibázni, és ezt utólag látjuk csak. Annál nincs rosszabb, mint a szőnyeg alá söpörni a problémát, és a béke hamis látszatáért megalkud­ni. Mindig hallgatni kell a lelkiis­meretünkre, és nem szabad feladni, bármennyire nehéz is! Van olyan is, amikor jobb, ha alszunk rá egyet és másnap megbeszéljük. A meg­bocsátás folyamatának van érzelmi komponense is, ezért kell hozzá több idő, mint az újrakezdéshez.”

„Szerintünk a házaspár közötti szere­tetkapcsolat a teljes odaajándékozott­ságot jelenti. Ez a konkrét tetteken túl jelenti a házaspár közötti lelki kapcsolatot is, egymás örömének és fájdalmának hordozását is.”

„Az a meggyőződésünk, hogy alap­vető a tudatos döntés a másikkal való kapcsolat állandó fenntartására és ez mindkét féltől kéri a szeretet tetteit.”

	Hinnünk kell abban, hogy gyermekeinket nem birtokolhatjuk, mert az ilyen típusú szeretet nem jó senkinek sem a családban.

Amire igazán vágyunk

A szerelem, a házasság örök, amed­dig tart, vallják sokan kicsit ironi­kusan, mert nagyjából minden, így az emberi kapcsolatok is relatívvá váltak: ma igen, holnap már nem. A házasság kimegy a divatból, úgy tűnik, mintha a kapcsolatok teljesen az érzelmi hullámzásoknak lennének kiszolgáltatva. A média és a köz­szellem sajnos azt sugallják, hogy az érzelmeknek szabad utat kell bizto­sítani. Az élet instabillá vált az élet majdnem minden területen.

„A házasságot, mint a növényt ápolni kell: locsolni, átültetni, néha a fagytól védeni, kicsit letakarni, van, amikor a belsőt kell ápolni, és nem kifelé tevékenykedni. Aztán előfordulhat, hogy egy vihar földre dönti a házas­ság erősnek tűnő törzsét. Ha nincs gyökér, nem tud kiegyenesedni újra. A gyökér a személyes kapcsolat Isten­nel, mert előfordulhat, hogy a másik is padlón van, nem tudsz rá támasz­kodva felkelni a fájdalmadból.”

„A lelke mélyén mindenki vágyik biztos, hosszantartó párkapcsolatra, csak legföljebb elhitették vele, hogy ez utópia. A házastársi hűség alapja az önmagamhoz, a vallott és vállalt értékekhez, a lelkiismeretemhez való hűség. Logikus, hogy ez a hűség az életkorral növekszik, hiszen egyre inkább önmagunkká válunk az idő múlásával, a tapasztalataink bölcses­séget adhatnak.”

„A házastársi hűség, reméljük, nem megy ki soha a divatból, Isten erre is megígérte a jelenlétét minden nap.” 

Fotó: CN (3)

© Depositphotos.com/ Jozef Polc

 

Új Város – 2015. február