AMI ÖSSZEKÖT

Tóth Judit

 

Negyven, különböző keresztény egyházhoz tartozó püspök, köztük D. Szebik Imre, ny. evangélikus püspök, „Az Eucharisztia, mint a közösség titka” teológiai kérdésével foglalkozott öt napon át Rómában.

 

Püspök úr, mi volt a cél, milyen ívet írt le a találkozó?

Közösséget alkottunk annak ellenére, hogy nem tartozunk egy felekezethez, de tudtunk együtt imádkozni, énekelni és élni, a különbözőségek ellenére is. A téma, a 36. zsoltár 10. verse vezette együttlétünket: „Nálad van az élet forrása, Istenünk.” Ennek jegyében az Eucharisztiáról beszélgettünk. Minden reggel volt felekezeti úrvacsora, isten­tisztelet, és mindenki abban a közös­ségben élt az úrvacsora szentségével, amihez „jogosítványa” volt. Katoli­kus, evangélikus, ortodox, anglikán istentiszteletet mutattunk be, és azt követően, mindegyik felekezet saját maga ismertette úrvacsorai tanítását.

 

Lehetett ezzel kapcsolatban kérdése­ket is feltenni?

Igen, és a végkövetkeztetés az volt, hogy három dologban egyet tudtunk érteni: Az első: Jézus Krisztus jelen van az Eucharisztiában, ezt senki nem vonta kétségbe, a második: az úrvacsorában bűneink bocsána­tát nyerjük, és a harmadik: Jézus az Eucharisztiát elrendelte, maga mondta: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.”

Arra nem kérdeztünk rá, hogyan van jelen Jézus. Két okból: az egyik az, hogy ebben a kérdésben különbözőek a teológiai vélemények, a másik ok pedig az, hogy igazából Jézus nem mondta meg, hogyan van jelen az úrvacsorában. A Szentírásból hiány­zik ez az indoklás. Mindegyik egyház próbálja ezt megmagyarázni, s közben valójában túllép a teológia határain, és a filozófia területére téved. Ez mind­egyikünkre vonatkozik, ezért nem ítél­kezünk egymás fölött, mert Jézus csak ennyit mondott: ez az én testem, ez az én vérem, amivel meg kell elégednünk. És ez elegendő is. Ezt azonban hittel szabad és szükséges elfogadnunk.

 

A mindennapi élet gyakorlata az, ami összeköt?

Igen, azt gondolom. Ez a rendkívüli találkozó nem hivatalos egyházi képviseletben történt, hanem testvéri együttlét volt, de tudomásom szerint a Lutheránus Világszövetség és a Római Katolikus Egyház között is folyik párbeszéd és 2017, a refor­máció 500. évfordulójának ünnepe kitüntetetten kiváló alkalom lenne arra, hogy ezt a három tézist kimond­juk. A teológiai alapok adottak, ha a transzszubsztanciáció kérdéséről a Római Katolikus Egyház most le tud­na mondani. De ha megvalósulhat az alkalmi „vendég” eucharisztikus közösség, akkor ebben a megélt közösségben csak „nyertesek” lehetünk. Ötszáz év eltávolodásának az irányát kell ebben a kérdésben megváltoztatni, mert a testvériség több mint a vita! A krisztusi szeretet és a felismert igazság ölelkezhetnének. Alapvető teológiai kérdésekben ma a katolicizmus és a protestantizmus többségében egyetért, akkor is, ha vannak részletkérdések, melyekben különböző álláspontok fogalmazód­nak meg.

 

Akik Krisztusban egyek, bár kü­lönböző tradíciót jelenítenek meg, mégis alkothatnak egy közösséget?

Igen, hogy beteljesedjék Jézus imád­sága a keresztény egységért. Hiszen hitelességünk záloga a keresztény egység igenlése és megélése napjaink lehetséges keretei között. Ma nem a dogmatikai különbözőségek iránt nyilvánul meg érdeklődés, hanem az a közös tapasztalat fűz egység­be bennünket, hogy Krisztusban megújulhat életünk, más emberré leszünk, s ez gondolkodásunkon, cselekedeteinken, tanúságtételünkön egyaránt meglátszik. Amint évszáza­dok szétszakadozottsága történelmi tény, ugyanúgy hosszú idő telhet el, amíg a Szentlélek egységet teremtő ereje lélekben és igazságban egy nagy látható közösséget teremt köztünk.

 

Hosszú utat tudhat maga mögött a keresztény egyházak története. Most mi következik?

A közös úton megtett lépéseket újaknak kell követniük. Mindnyájan egyetértettünk abban, hogy Krisztus jelenléte az Eucharisztiában közös kincsünk, Isten mindenkinek nyújtott ajándéka. Ő senkit sem akar kizárni ebből a közösségből. A kialakult ha­gyományokat meg kell vizsgálni, a lényegest a kevésbé lényegestől meg kell különböztetnünk. Követnünk kell Péter apostol buzdítását: „Fogadjátok be egymást, ahogy Krisztus befogadott titeket Isten dicsőségére!” (Róm 15,7)

 

Volt ebben az öt napban valami kiemelkedő esemény?

 A Ferenc pápánál tett látogatás, a testvéri találkozás a konzisztórium ter­mében. Mielőtt erre sor került, a Szent Péter bazilikában Péter apostol krip­tája körül épített kápolnában együtt imádkoztunk szentmise keretében. Ferenc pápa a maga közvetlenségével örömét fejezte ki a találkozó felett, és többek között hangsúlyozta az össze­tartozás fontosságát, rámutatott arra, hogy az Eucharisztia a megélt közös­ség titkaként Krisztus legnagyobb ajándéka. Külön kiemelte a törökor­szági, szíriai és a palesztin kereszté­nyek megpróbáltatásait és tragikus helyzetét, akikért mindnyájunknak imádkozni és cselekedni szükséges.

A másik rendkívüli esemény az ang­likán Centrumban tett látogatásunk, ahol David Moxon anglikán érsek fogadott bennünket és részletesen beszámolt arról, hogy a római katolikus és az anglikán egyház kezdeményezte a világon élő 36 millió rabszolgasorsban szenve­dő embertársunk felszabadítását. Ennek megvalósításhoz több ke­resztény nagyvállalkozó is társult. A többéves törekvésért szabad és szükséges imádkoznunk, ha lehet, csatlakozzunk.

 

Sor került kiértékelésre a résztvevők között a találkozó végén?

Közös vélemény alakult ki arról, hogy elkötelezve érezzük magunkat a Krisz­tusban való egység és összetartozás továbbadására hazai egyházainkban azzal a reménységgel, hogy a Lélek tovább vezet, egymáshoz mindig köze­lebb a közös hit és a kölcsönös szeretet ösvényén.

„Keressük közösen a tiszta forrást és éljünk is belőle!” – hangzott el, mint közös elhatározás. 

Fotók: Marcel Caduff (2)

Új Város – 2015. január