Olvasóink tollából – 2014. november
T á r s a l g ó OLVASÓINK TOLLÁBÓL
Választások után
Nagyon szomorú és levert voltam, amikor az újságokból értesültem, hogy Szegeden nagy fölénnyel győzött az MSZP képviselője. Még jobban elszomorodtam, amikor olvastam, hogy a keresztény képviselőnk helyett is másvalaki nyert. Bosszantott, hogy az ország egész területén a nagyvárosokban mindenütt FIDESZ győzelem született, csak Szegeden és Salgótarjánban nem. Ezek után indultam a plébániára, ahol minden hétfőn zsolozsmázunk kb. tízen, majd megbeszéljük a heti tennivalókat és még a lelki kívánságainkat is közösbe tesszük. Szomorúsággal a lelkemben kifejtettem, hogy mennyire fáj nekem, hogy nem az a párt nyert, aki a keresztény értékeket képviseli. Nagy meglepetésemre egyikünk elmondta, hogy ő is az MSZP képviselőjére szavazott. Nem akartam hinni a fülemnek, hogy lehet az, hogy közülünk valaki egy olyan pártra adta le a szavazatát, mely a keresztény értékeket nyíltan támadja? Mindjárt hangot is adtam nemtetszésemnek, mely nem esett jól a testvéremnek és sértődötten távozott. Akkor úgy gondoltam, hogy helyesen cselekedtem, mert fel kell hívni a figyelmet a szerintem téves cselekedetre. Az esti imádság után megszólalt bennem egy hang. Valóban szerettem én azt a testvéremet, akit úgymond kioktattam? Ezt várja tőlem Jézus? Ezt tanultam az egység lelkiségét élőktől?
Rádöbbentem, hogy mennyire önző voltam. Nem Isten akaratát követtem, mert nem fogadtam el testvéremet olyannak amilyen. Alig vártam a reggelt. Egy sms- t küldtem: „Bocsánatot szeretnék kérni, nem akartalak megbántani. Szeretlek nagyon. Szép napot kívánok és Isten áldjon, de nagyon: Marika” Nemsokára megjött a válasz: „Köszönöm, ez jólesett.”
Még délelőtt fel is hívott és elmondta, hogy gondolkodott azon, amit mondtam. Nem gondolt arra, hogy mit képvisel, csak az emberi szimpátia miatt szavazott az MSZP jelöltjére. Én újból kértem bocsánatát és mondtam, hogy nem volt jogom őt kioktatni.
aláírt levél
Meglepetés fentről
Egy kis szervezést kért, hogy feleslegessé vált asztalunk, székeink és néhány szőnyegünk végre elkerüljenek ahhoz a családhoz, akinek szüksége volt rá. Eljött a nap, amikor minden összeállt, sőt még egy többgyermekes apuka is megérkezett, aki nyolc-tíz doboz gyermekcipővel toldotta meg – előzetes egyeztetés alapján – a szállítmányt. Már raktuk volna fel a méretes kocsira az asztalt, amikor kiderült, hogy szét kell szedni, mert mégsem fér be, de ez nem tűnt olyan nagy problémának, hiszen csavarhúzó minden kocsiban van. Volt is, de pillanatok alatt kiderült, ide imbuszkulcs kell. Most, hogy minden összejött, ezen a banánhéjon kell elcsúsznunk? Visszamondani a fogadóknak, hogy mégsem érkezik semmi. Újabb időpontot egyeztetni és raktározni tovább a bútorokat megtűzdelve a tömérdek gyermekcipővel. Valami megoldásnak mégis csak kell lennie, de miért nem látom, és egyáltalán miért nem voltam körültekintőbb? Aztán mégis eszembe jutott valami: az emeleten lakik egy olyan család, aki mindig készséges volt, de hát szombat reggel van és kislányuk pár hónapos. Mégis felhívtam őket mobilon, gondoltam lesz, ami lesz. Gyorsan csak annyit tudtam mondani, hogy nekem most feltétlenül és azonnal imbuszkulcsra van szükségem. Nagyon készségesen, nagyon megértően válaszolta az apuka, hogy van és mehetek érte.
aláírt levél
Új Város – 2014. november