DÖNTÉSEK ÉS VÁLASZTÁSOK

Tóth Judit

 

Cinzia Panero és Paál Gergely arra vállalkoztak, hogy dokumentumfilmet készítenek az egykori NDK-ban dolgozó olasz orvosokról, akik határozott döntéseket hoztak.

 

Az 1960-as évek elejé­re az NDK kórháza­inak nagy részében az orvosok 5%-a maradt meg, mert az összes többi Nyugat-Né­metországba menekült. Nem volt ritkaság, hogy a betegek a mentőautóban haltak meg az orvosi ellá­tás hiányossága miatt. Az is gyakori jelenség volt, hogy sok kórházi osztályt orvos­tanhallgatók vagy szakkép­zett ápolók láttak el. Drez­da-Meissen egyházmegye püspöke, aki már korábban megismerte Chiara Lubi­chot ebben a helyzetben tőle kért segítséget. A Fo­koláre Mozgalom alapítója azzal válaszolt, hogy nyolc orvost bocsátott a püspök rendelkezésére.

 

Ezek az orvos fokolari­nik otthagytak mindent. Mit jelent ez pontosan?

P.G.: A végzős egyete­misták, orvostanhallgatók szívesen mennek olyan ál­lásba, amely jó megélhetést biztosít. Manapság Európa ismerős, fejlettebb orszá­gaiba. Akkoriban a hatva­nas évek elején ez kevésbé volt jellemező. Különösen szokatlan volt, hogy vala­ki olyan országba menjen dolgozni – például az ak­kori NDK-ba – ahol eltérő politikai és ideológiai nézet szerint irányítottak, és az életszínvonal is alacsony volt. Kalandvágyból erre ke­vesen vállalkoznak. A film­ben szereplő interjúalanyok motivációja ennél több. Döntésüket nem anyagi és kényelmi szempontokból mérlegelték. Tudták, hogy nagy szükség van orvosok­ra, és hitték, hogy nem csak a testi bajok, hanem a lélek, az egész ember, a társada­lom egészségét is szolgálhat­ja, ha vállalják a küldetést.

 

A Nyugat világából egy diktatórikus országba ér­kező orvos meg tudta őriz­ni a belső szabadságot?

C.P.: Úgy tűnik, az el­töltött hosszú évek tapasz­talata alapján, hogy igen, mert ez a szabadság nem az emberektől, a körül­ményektől függ, hanem abból a bizonyosságból fakad, hogy minden, ami megtörténik, az Istentől érkező üzenet, egy lehető­ség. Vagy élünk vele, vagy nem veszünk róla tudo­mást. Kiolvashatjuk belőle, hogy Isten mit kér az adott pillanatban. Ami egészen biztos, hogy Ő mindig azt kéri, szeressünk szaba­don. Ezzel a szabadsággal bármilyen körülmények között lehet élni, és ez nem marad hatástalan.

Manapság nehezebb dön­téseket hozni, mert a vá­lasztások és a lehetősé­gek szinte végtelenek. Ez elbizonytalanít. Ebben szeretne a film segítséget nyújtani?

P.G.: Ma minden na­gyon bizonytalannak tű­nik. Ezt a bizonytalanságot a média is gerjeszti, olyan hírekkel, amely az em­berekben félelmet és bi­zonytalanságot kelt. Régen sem volt biztos az ember sorsa. De többen voltak, akik legyőzték félelmeiket és belekapaszkodtak a hi­tükbe. Filmünk szereplő­inek lett volna oka félni. De döntést hoztak: azo­kért élünk, akiknek szük­sége van a tudásunkra, és jót teszünk mindenkivel, még akkor is, ha nem tű­nik kifizetődőnek. Jó pár oldalt elolvastam az NDK
Államvédelmi Miniszté­rium (STASI) dokumen­tumaiból szereplőinkkel kapcsolatban, de azon kívül, hogy naiv elgon­dolásuk van a szeretetről, és hogy vallásosak, más elmarasztalást nem talál­tam róluk. Csupa elisme­rő mondat és jelentés a lelkiismeretes munkáról a munkahelyi kollektíva építéséről, szaktudásuk átadásáról. Tették, ami a dolguk volt. Szeretettel. Ez volt az ő gyógymódjuk.

 

A Berlini fal leomlásához a keresztény egyházak is valamilyen módon hozzá­járultak. A Fokoláre Moz­galomnak is része volt ebben?

C.P.: Igen, mert ami­kor Chiara Lubich tudo­mást szerzett arról, hogy mi történik a szocialista blokkban, különösen nagy együttérzéssel fordult ezek felé az országok felé. 1961-ben például távoli rokonait látogatta meg Budapesten és személyesen is megta­pasztalhatta a korábban hallottakat. Ez további tet­tekre indította, és ekkor ke­rült sor arra, hogy az olasz orvosok az ő javaslatára az NDK-ba mentek. Bennük is és Chiarában is nagyon nagy hit volt, hogy ez a fal egy napon le fog omlani, de addig sokat kell dolgoz­ni, kapcsolatokat építeni és „bebizonyítani”, hogy a Fokoláre Mozgalom el­sődleges célja a testvériség megvalósítása.

Fotók: © CSC Audiovisivi ­– T. Klann 

 

KÖSZÖNETET MONDUNK: Dr. Réthelyi Miklósnak, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága elnökének, projektünk védnökének. Az olasz orvosokról szóló dokumentumfilm a „Bridges in Europe: Past and Future” elnevezésű projekt részét képezi, melynek keretében fórumok, workshopok megrendezésére is sor kerül. Programunk illeszkedik az UNESCO béketeremtő missziójához.        A Renovabis Alapítványnak és a Visegrád Alapítványnak a pénzügyi támogatásért.   A Bonum TV-nek a technikai felszerelések ingyenes rendelkezésre bocsátásért.

 

Új Város – 2014. november

Színes riport  – DÖNTÉSEK ÉS VÁLASZTÁSOK