A mai napon kicsit átgondoltam az életem… legalább egy részét. Önkéntes munkán voltunk Kőszeg mellett egy hulladéklerakó és -szelektáló helyen. A szél a hátunk mögül fújt, így a telepet körüllengő szag nem ért el hozzánk, csak amikor megérkeztünk. Akkor viszont megcsapott. Sárga zsákba gyűjtött palackok, sörös dobozok, csokis papírok, bonbonos műanyag tálcák, tejes kartonok, és minden, amit el tudtok képzelni, sorakozott óriási halomban, várta a szétválogatást.

Tudtátok, hogy a hulladékszelektálás kézzel történik?

 Jön a szemetes autó, leborítja a városból összegyűjtött, (elvileg) a tisztes polgárok által már szelektált hulladékot, a dolgozók pedig nekiesnek a kupacnak. Konzervdoboz ide, sörös oda, tejes amoda. A kupakot le kell csavarni, különválasztani a víztiszta, a kék és a színes PET palackot, stb… Bizonytalan eredetű lötty csorog az alkarodon, rád ülnek a legyek, a gyomrodhoz kapsz egy-két szagtól. Kicsit naturalisztikus a kép, de hát ha egyszer ilyen volt…

És emberek ezt csinálják napi 8 órában 65 ezerért.

Szóval csak arra bátorítanálak titeket is, hogy legközelebb, amikor egy PET palackot, joghurtos poharat, vagy konzervdobozt kidobtok, gondoljatok bele, hogy azt valahol egy ember fogja újra kibontani (mert a kupakot le kell szedni) és különböző kupacokba szortírozni, adott esetben egy-két hónap elteltével. Hogy miben különbözik egy elmosott és egy el nem mosott, kéthónapos kefires doboz, azt a fantáziátokra bízom.

De nem csak környezettudatossági szempontokból növekedhettünk. Alázatot követelt maga a feladat, nyitottságot pedig, hogy utána szóba elegyedjünk az ott dolgozókkal. Ez utóbbi volt számomra a tábor egyik legnagyobb élménye és tanulsága. 

Fotók: Kováts Gábor,  Doszpod Orsolya

 Új Város – 2014. október