Újra és újra kiújuló konfliktusokról hallunk, nap mint nap háborús hírek érkeznek. 

Mit tehetünk mi, hogyan gyakorolhatnánk pozitív hatást a folyamatokra? Chiara Lubichnak az 1991-es Öböl-háború idején tették fel ezt a kérdést, de válasza ma újra aktuális.

Még nagyobb meggyőződéssel kell fókuszba helyeznünk karizmánkat, amely a kölcsönös szeretetben foglalható össze. Meg kell erősítenünk az egységet, és arra kell törekednünk, hogy azt a lehető legszélesebb körben megvalósítsuk.

Ezt akarjuk tenni most is teljes szívünkből, újra meg akarjuk ígérni egymásnak ezt a szeretetet. (…)

Mert a tűz – és itt tűzről van szó – nem ég, ha nem tápláljuk folyamatosan fával, szalmával, egyébbel. A szeretetünknek is folyamatosan arra van szüksége, hogy újraélesszük szívből jövő és egyre tökéletesebb szeretet-tettekkel.

Nem csak azoknak van szükségük erre, akik a lelki élet kezdetén vagy félúton járnak, hanem azoknak is, akik már sok éve próbálják élni a szeretetet. Megeshet ugyanis velük, hogy a szeretet bizonyos módon megszokottá válik az életükben. Alábbhagy bennük a láng ragyogása és ereje, éppen csak pislákol bennük a tűz a hamu alatt. Ha a hétköznapokban már nem természetes számunkra, hogy kinyilvánítsuk egymásnak az egységre törekvés szándékát, vagy amikor azt látjuk, hogy a szeretetünknek nincs semmilyen hatása és kisugárzása, hogy Isten országának egyre kevésbé vagyunk hasznára, mert egyre kevesebb a gyümölcs és langyossá váltunk, éppen akkor van szükségünk arra, hogy emlékezzünk a tűz újraélesztésére, hogy mindig új életre támadva térhessünk vissza a szeretethez.

Igen, mert Isten a langyosokat egyáltalán nem kedveli. A Szentírásban is ez áll: „…se hideg, se meleg nem vagy. Bárcsak hideg volnál, vagy meleg! De mivel langyos vagy, se hideg, se meleg, kivetlek a számból.” (Jel 3,15–16)

Ez borzasztó, de arra sürget, hogy mindig ott éljen bennünk a láng melege, az izzó szeretet. Ha így élünk, akkor az másokra is hatással lesz. (…)

És nem vagyunk egyedül, mert maga a karizmánk is azt kéri, hogy nagy egységben legyünk minden katolikus testvérrel, minden kereszténnyel és mindazokkal, akik hisznek vagy nem, de a világ javát akarják!

Természetesen nekünk is sokat kell fejlődnünk, de növekedni csak úgy lehet, ha pillanatról pillanatra tesszük.

Menjünk előre és tegyük fel gyakran a kérdést: Dobtunk-e fát a tűzre? Izzik-e a szeretetünk vagy csak pislákol? Megragadtunk-e minden alkalmat, hogy megmutassuk Istennek és a testvéreknek igyekezetünket?

Ha így van, akkor Isten a mi erőfeszítéseink által is megvalósítja tervét, a tervünket. És a háború miatt fájdalommal , de mégis azt mondhatjuk: a háborúk elmúlnak – ahogy elmúlt a II. világháború is, amikor mozgalmunk született –, de Isten megmarad. Isten nem múlik el, és ha Ő él a szívünkben, akkor a szeretet áradata és a szeretet civilizációja által egyre nagyobb teret hódít majd a nagy terv: az egyesült világ. 

Megjelent: www.centrochiaralubich.org

Fordította: Reskovits Ágnes

Fotó: pictify.com