Végzettségem szerint orvos vagyok, öt éve házas, egy hároméves kislány édes­anyja és várjuk a második babát. A munkámat hiva­tástudatból választottam, a házasságom pedig szere­lemből született. Mégis egy­re gyakrabban kérdezgetem magamtól: képes leszek-e helytállni egyszerre a csalá­domban és a munkahelye­men is?

A. B.

Meggyőződésem, hogy a nők közéletben való részvétele nemcsak nekik, hanem az egész társada­lomnak hasznára válik. A társadalomnak szüksége van tipikusan női tulaj­donságokra ahhoz, hogy emberek tényleges közös­ségévé válhasson. Ám a munkába állás nem jelenti azt, hogy fel kell hagyni a feleség és anyai szerep­pel. Ezek a tulajdonságok nagyban jellemzik a női természetet, és a gyógyí­tásban való részvételüket is, legfőképp azonban egy kölcsönösséget hoznak létre a magán és közélet között, így az egyikből vi­rágozhat ki a másik.

Ismerek nőket, akik minden nap elfogadják ezt a kihívást, nem kar­rierizmusból, és nem is azért, hogy megmutas­sák a férfiaknak, hogy ugyanannyira vagy még jobban tudnak érvénye­sülni. Ezek a nők köte­lességtudóak, türelmesek, energiaforrásaikat állha­tatosan állítják a közösség szolgálatába. A családi és társadalmi kapcsolatok fenntartásán és javításán fáradozva megtanulják jól beosztani kevés idejüket. Figyelnek a mindennapi élet azon szükségleteire és igényeire is, ami (első látásra) úgy tűnik, meg­haladja az erejüket.

Egy új fejezetet üdvözöl­hetünk a történelemben, ami összeköti a szűk csalá­dot – ahol a férj és feleség gyermekeikkel közösen írják személyes történetü­ket – az emberiség nagy családjával, ahol férfiak és nők, különböző generációk és kultúrák együtt valósít­ják meg a közjót.

Letizia Grita Magri

Új Város – 2014. július-augusztus

Életmód – ÉLET A CSALÁDBAN