Elveszett nemzedék?
„Az Y generáció (zömében a ’80-as években születettek) egy új típusú nemzedék, melynek kialakulásában a technológia fejlődése játszott rendkívül fontos szerepet. (…) Egy részük aktív munkavállalóként késleltetetten jelenik meg a munkapiacon. 25-30 éves felnőttek még a szülői otthonban élnek, igénybe veszik a szülői ház komfortját, maguk eközben nem önálló felnőtt egzisztenciájuk megteremtésén dolgoznak” – olvasható egy internetes elemzésben. Sokszor illetnek minket az „elveszett nemzedék” címkével is. Nem vagyok szociológus, csak érintett. Felkavarnak a rólunk szóló írások, és nem értek mindennel egyet. Lehet, hogy van benne némi igazság, de mindez vajon csak a mi hibánk? Mert az „akarunk” és a „tudunk” között óriási különbség van. Jómagamon és egyetemi csoporttársaim között is azt látom, hogy a másoddiploma megszerzése mellett is szinte mindenki dolgozik. Hasonló korú ismerőseim között is sok a munkát kereső, aki már szinte bármit elvállalna. De képes-e minden pályakezdő huszonévest felvenni a magyarországi munkaerőpiac? Én – vidéki lányként – úgy látom, hogy nem, hiszen országon belül lokálisan is teljesen eltérő lehetőségek vannak. Egy nagyvárosban könnyebb elhelyezkedni, mint egy vidéki kisvárosban, ahol vagy munkahelyek szűnnek meg, vagy adott esetben nincs is a tanult szakmának megfelelő felvevőpiaca. Matematikai elemző végzettséggel rendelkezem, és egy piackutató cégnél helyezkedtem el. Erre szinte csak a fővárosban van igény. Azzal viszont egyetértek, hogy ahhoz, hogy a szülőkről le tudjunk szakadni, saját családot tudjunk alapítani, ahhoz valóban elengedhetetlen a biztos egzisztenciális háttér megteremtése. Ehhez pedig munkahely és biztos jövedelem szükséges. A fiatalok részére munkát kell biztosítani, munkahelyeket kell teremteni. A mostani nehézségek ellenére, nekünk, mai fiataloknak is nyitott szemmel kell járnunk a világban, össze kell fognunk, próbálkoznunk, cselekednünk kell, és hidakat építenünk – egymás között is, hogy ne legyünk ténylegesen „elveszett nemzedék”.
Bókkon Andrea, matematikai elemző