Az egyházról a világban nagyon sok vélemény alakult ki. Vannak, akik kritizálják, és vannak, akik védik. Lehet kívülről szemlélni és belülről aggódni érte; múltját vagy jövőjét taglalva passzívan élni, netán a Krisztustól kapott küldetéssel építeni azt. Mindezek lehetnek igazak, vagy hamisak; jogosak, vagy jogtalanok, de mindez vajmi keveset ér. Papként sokat kell beszélnem, tanítani az egyházról – bizonyos értelemben ez szükséges -, de még egyetlen tanításból sem született egyház. Egyre inkább úgy érzem, hogy az egyházat élni kell. Élni a kölcsönös szeretetben! Jézus ugyanis ezt mondta: ahol ketten vagy hárma egyek vagytok bennem, én ott vagyok köztetek… és arról ismernek meg benneteket, hogy tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást. Az egyház mai állapotáról – legalábbis a civilizált Európában – az a véleményem, hogy elvesztette az életerejét. Nem vonzó. De nem azért, mert nem szentelnek nőket pappá, vagy nem nősülhetnek a nyugati rítusú papok, hanem azért, mert nem a szeretet közösségét éli. Azok az élő, személyes kapcsolatok hiányoznak, melyeket nem az érdek, és nem is az érzelmek kötnek össze, hanem Krisztus személye. Nagyon szomorú látni, hogy vallásos, hitüket gyakorló szülők képtelenek voltak átadni gyermekeiknek az élő hitet. Nagyon fáj ez nekik, és nem értik, hogy mit rontottak el, hiszen ők vitték a gyereket templomba, volt elsőáldozó, meg bérmálkozó is. Hát akkor mi a baj? Az, hogy az egyházban nem tapasztalta meg a köztünk élő Krisztust.  Azt gondolom, hogy ha az egyház a világnak akar megfelelni, akkor meghal, de ha a Szentháromság életét éli a kölcsönös tevékeny szeretetben, akkor élni fog, sőt, kivirul. Krisztus ugyanis már legyőzte a gonosz világát, és a pokol hatalma nem vesz erőt rajta. De hogy én benne leszek-e ebben az egyházban, az azon múlik, hogy el tudom-e veszíteni az életemet Krisztusért, aki a testvérben él. Ferenc pápánk is ezt szorgalmazza, amikor a kicsik és szegények felé fordul , és azt mondja, hogy nyissuk ki az egyházat mindenki számára a szolgáló szeretet által! Ezért hiszem és remélem, hogy az egyháznak van jövője!

Szecsődi Péter, plébános