A manó és a csiga
Amikor Bodza, a kis erdei manó hétfőn felébredt és feltekintett a magasba, sóhajtva fordult a másik oldalára: „Milyen szürke az ég ma reggel! Inkább tovább alszom.” És átaludta az egész napot. Amikor Mina, a csiga hétfőn felébredt és feltekintett a magasba, jókedvűen nyújtózkodott: „Milyen kék az ég ma reggel! Elég volt a lustálkodásból!” Azzal felkelt és indult a dolgára. Amikor Bodza, a kis erdei manó kedden felébredt és feltekintett a magasba, unottan ásított: „Milyen szürke az ég megint! Semmihez sincs kedvem.” És aznap nem csinált semmit. Amikor Mina, a csiga kedden felébredt és feltekintett a magasba, derűsen szedelődzködött: „Milyen kék az ég. Kedvem támadt egy csomó mindenhez.” És egész nap tett-vett serényen. Amikor Bodza, a kis erdei manó szerdán felébredt és feltekintett a magasba, mogorván dünnyögte: „Milyen ronda szürke az ég!” És egész nap morcos maradt. Amikor Mina, a csiga szerdán felébredt és feltekintett a magasba, vidáman dudorászott: „Milyen kék az ég! Úgy fel tud vidítani!” És egész nap jókedvű volt. Amikor Bodza, a kis erdei manó csütörtökön felébredt, feltekintett a magasba… és meglátta Minát, a csigát. – „Üdv neked! Szép napunk van, igaz?” – köszöntötte a csiga. – „Mi ebben a szép? Hovastova három napja egyfolytában szürke az ég!” – „Még hogy szürke! Majd én megmutatom neked!” – kiáltott le Mina. Szerencsére még nem reggelizett és meglehetősen éhes volt, így hát nagyokat harapott a gomba kalapjából, amely alatt Bodza éldegélt. Addig rágta, míg a manó már nem a föléje boruló gombafedél alját látta, ami addig az ő kis „égboltozata” volt, hanem a valódi kék eget. Fényes volt végtelen ragyogásában és vidámságában. – „Nagyon köszönöm! – ölelte meg a manó a csigát. – Átrendezted az életemet!” – „Hát, igen! Az élet átrendeződik, és aszerint változik, hogy milyen esernyő alatt élünk” – vélekedett a csiga, majd hozzátette: „Az emberek között is vannak sokan, akik a maguk kis gombafedele alatt élnek és észre sem veszik az eget, a többieket, az életet. Ki rágja át nekik ezt az álboltozatot?”
Laura Margherita Perassi
Fordította: Bartus Sándor