Megújulás

Azt éreztem, hogy fontos újrakezdeni a hitéletem erősítését, ezért elhatároztam, hogy elmegyek gyónni, megerősítem a napi imáimat, és hetente elmegyek egy hétköznapi misére. Mikor kértem időpontot az atyától, megkérdezte, hogy megy a „hálóvetés”. Azon a napon a munkámat próbáltam Istenben tenni, de amit kérdezett, rádöbbentett, hogy ez nem elég és sok feszültséget sikerült odaadni az Atyának. Másnap édesanyám iránti szeretetből kitakarítottam a lakásban az egyik helységet, amit munkára hivatkozva már hónapok óta halasztottam, és más végezte el helyettem. Aztán elmentem a reggeli misére, és nagyon szép löketet adott a napomnak. Annyira, hogy pont azon gondolkodom, többször is jó lenne, de egyelőre ezeket szeretném biztosan megtenni, és ebben előre menni.

Bence

Meglepetések

Felkértek, hogy egy találkozón ezer ember előtt mondjam el, hogyan élem a kölcsönös szeretetet Jézus parancsának megfelelően. Nyugodt voltam, mert az idő nem sürgetett és el is határoztam, hogy a szombati napot ezzel fogom tölteni, mert a találkozó vasárnap délután kezdődött. Ahogy kezdtem összeszedni a gondolataimat és már írtam is az első mondatokat, csengettek. Az ajtóban egy barátom állt, aki nagyon messziről jött. Gondoltam, átutazóban van, üdvözöljük egymást és megy tovább, én meg folytathatom az éppen megkezdett munkámat. De nem így történt. Pontosan azért indult útra, hogy velem találkozzon és elmesélhesse munkahelyi és a családon belüli nyomasztó problémáit. Hamar megértettem, hogy Isten azért küldte ezt az embert, hogy szeressem és meghallgassam. Az egész napot vele töltöttem. Beszélgettünk, mérlegeltük a helyzetét és igyekeztünk megoldásokat keresni. Este boldogan távozott, mert áttekintve problémáit, sikerült más szempontból nézni azokat, és felcsillantak bizonyos megoldások is. A munkámmal persze semmit sem haladtam. Na de majd holnap, gondoltam, jó korán felkelek és leírok mindent. Ahogy leültem a számítógéphez, újból ugyanaz a meglepetés ért: egy másik barátom csengetett és a hangja nagyon szomorú volt. Belépett, és rögtön kiöntötte a szívét. Az egyetemmel kapcsolatos problémáit mondta el. Nem tehettem meg, hogy nem hallgatom meg. Amikor elment, már nem volt időm egy sort sem írni. Rohantam a színházba és máris a színpadra kellett lépnem. Kezemben a mikrofonnal szinte alig tudtam megszólalni, de amikor ránéztem az első sorban ülő fiatalokra, gyerekekre és az idősebbekre, megértettem, hogy szeretnem kell őket, és így
a szívemből tudtam szólni hozzájuk. Szavaimat befogadták, és még most is emlékszem ennek a tapasztalatnak a pozitív hatásaira, még ha sok-sok évvel ezelőtt is történt.

Yorge – Argentína

Fotó: focolare.org