Sokakat meglepett az oslói Nobel Bizottság döntése, amely az idei Nobel-békedíjat az Európai Uniónak ítélte. Az indoklás szerint az EU hat évtizeden keresztül előmozdította a béke és a kiengesztelődés, a demokrácia és az emberi jogok ügyét. Három nagy pusztító háború után képes volt a francia-német kibékülésnek szilárd politikai alapot adni oly módon, hogy ezek a történelmi ősellenségek politikai és gazdasági partnerekké, és az európai integráció motorjaivá lettek.
Az európai gazdasági, politikai és kulturális válság közepette a Nobel Bizottság felhívja a figyelmet annak fontosságára is, hogy a tagországoknak őrködniük kell az integráció alapját képező elvek megőrzésén, amelyek képesek voltak egy háborús kontinenst a béke kontinensévé formálni. Többek számára kérdés ugyanis, hogy az unió képes-e a ma és a holnap Európája számára megfelelő támpontokat nyújtani saját politikai ideáljának, a  sokszínűségben megnyilvánuló egységnek a kibontakoztatásához. A válság ugyanis újabb konfliktusokat szül a nemzetek között és melegágya az ellenségkép képzésének. Mintha távolabb kerültünk volna Alfred Nobel ideáljától, aki a „nemzetek közti testvériség” megvalósulásáról álmodott.
A nemzetközi kapcsolatok elméletének és gyakorlatának szótárában ma még hiába keressük a „testvériség” témáját, legfeljebb a „politikai barátság” kifejezést találjuk. A politika világában azonban egyre többen hangsúlyozzák a nemzetek közötti kapcsolatok új alapokra helyezésének szükségességét. Mások úgy fogalmaznak, hogy Európának újra meg kell találnia elveszett lelkét, keresztény gyökereit. Ha azonban alaposabban megvizsgáljuk a keresztény értékek mibenlétét, akkor annak mélyén olyan fogalmakat találunk, amelyek zavarba ejtik a politika világában tevékenykedőket. Nem tudunk mit kezdeni a szeretet, a kölcsönös szeretet, az ellenségszeretet kategóriáival, és hajlamosak vagyunk a magánélet szférájába utalni ezeket.
A nyugati kultúra válsága legmélyebben talán éppen abban mutatkozik meg, hogy Jézus tanítását képtelenek vagyunk a politikai közösség törvényévé tenni, jogilag és politikailag is értelmezhető kategóriákra lefordítani. Az európai integrációs eszme megújulását szakértők szerint a kölcsönös együttműködéseken alapuló kapcsolatok fejlesztésében kell keresni. Ezen a téren van szükség jó megoldások kidolgozására helyi és nemzetek közötti szinten. Megítélésem szerint a kereszténységnek éppen ezen a ponton vannak jelentős, eddig kiaknázatlan erőforrásai. Az evangélium arra helyezi a hangsúlyt, hogy hogyan tesszük a dolgokat. Kereszténységünk nemcsak abban jut kifejezésre, hogy mit támogatunk vagy védelmezünk, hanem abban is, hogy miként tesszük ezt. Keresztényként politizálni tehát nem csupán azt jelenti, hogy a törvényhozás szintjén védelmünkbe vesszük a család, a nemi identitás, az élet védelme, az erényekre való nevelés ügyét, hanem új, evangéliumi utakat keresünk abban is, ahogyan ezt tesszük.
Persze könnyű ezt mondani… A jelentős társadalmi és kulturális innovációkat a történelem során mindig ilyen kínlódás és fáradozás előzte meg, mint amilyen most a miénk. A Szentlélek pedig segítségünkre siet… Talán megéri kitartani…