Sok-sok csillag
Ha az ember a többieknek ajándékozza magát, akkor lehetséges, hogy az a saját személyiségét is kialakítja?
Ha tudnátok, milyen személyiség alakul ki, ha az ember a többieknek ajándékozza magát. Éppen azért, mert a „régi ember” elég (vö. Ef 4,22) és vele énünk hitványsága! Néhány példát mondok. Gondoljátok, hogy Szent Ferenc, aki elégette saját énjét és magát a szegényeknek és mindenkinek ajándékozta, ugyanolyan lenne, mint Kis Szent Teréz? Teljesen különbözik tőle, mert neki egy saját személyisége van. Szent Ferenc a madaraknak, a természetnek, a napnak, a fénynek, a réteknek énekel, a szegénység mellé áll, forradalmat hoz létre, rengeteg embert ragad magával, megváltoztatja azt az évszádot, amelyben élt. Szent Teréz teljesen más valaki, mert még kislány korában belép egy szigorú klauzúrás rendbe, nincsenek követői és egy teljesen egyéni lelkiséget követ, a kis utat. Ezt „felemelkedésnek” nevezi el, mert engedi, hogy Isten szeretete emelje fel. Kis Szent Teréz személyisége teljes mértékben más, mint Szent Ferencé, de mindketten elemésztették énjüket az isteni szeretet tüzében és ennek következtében két nagyon különböző személyiséggel rendelkeznek.
Gondoljatok például Szent Benedekre, Bosco Szent Jánosra, gondoljatok az összes szentre, akik olyanok, mint sok-sok csillag, de az egyik rendkívül különbözik a másiktól, annyira karakteresek, hogy velük összehasonlítva az emberek mind egyformának tűnnek, mint a nyájban a bárányok. Miért van az, hogy a szenteknek olyan feltűnő személyisége van? Mert saját elhatározásukból intelligenciájukkal, akaratukkal együttműködtek a Teremtővel, Aki alakította őket képességeikkel, művészi vagy tudományos, intellektuális vagy gyakorlati adottságaikkal. Mindezt az emberi tehetséget Istentől kapták, és ha Isten él bennük, akkor Ő helyezi fénybe ezeket a képességeket, melyeket végtelen hatékonnyá tesz. Az emberi személyiség tehát nem csak hogy nem semmisül meg az isteni által, hanem ragyogó és természetfeletti módon növeli hatékonyságát, mert az emberségünket és a bennünk levő kegyelem működését is Istent teremtette.
Ha tehát Istennek ajándékozzuk magunkat és belevetjük magunkat a szeretet forradalmába, ez azt jelenti, hogy személyiségünket hatékonyabbá tesszük, és nem semmisítjük meg! Ha így tesztek, akkor egymástól teljesen különbözőek lesztek, de hasonlóak is, mert mindnyájan Jézus lesztek. Így egy kicsit a Szentháromság életét ismétlitek meg: az Atya az Isten, a Fiú az Isten, a Szentlélek is Isten, egy Isten, de három különböző Személy. Ilyenek leszünk mi is: sok különböző személyiség, a szentekhez hasonlóan, de mindnyájan egy, mert mindenkiben Krisztus él.
Chiara Lubich válasza egy gen kérdésére 1981-ben
Chiara Lubich: Cercate la pienezza della gioia (Keressétek az öröm teljességét)
50 válasz fiataloknak, Città Nuova
Fordította: Tóth Judit
Fotó: CN
Új Város – 2012 június
az egység lelkisége – lelkiség +
SOK-SOK CSILLAG