CSAK AZ IGENRE VÁR

Legkisebb gyermekünk gyakran betegeskedett. Na­gyon fárasztó időszakok voltak ezek, különösen az éjszaká­zások. Egyszer több hónapos betegség után alkalmunk nyílt néhány napra elutazni a két lányunkkal pihenni. Az ideá­lis körülmények, a gyönyörű időjárás láttán eszembe is ju­tott, hogy jobban figyeljek Is­ten akaratára. A második nap estéjén a kislányunk belázaso­dott. Míg férjem a másik gye­rekkel vacsorázni ment, zaka­tolt bennem a gondolat, hogy talán ezzel vége is a pihenés­nek, mehetünk haza másnap? Vacsora után bementem a ká­polnába. Megértettem, hogy ezzel a helyzettel Isten most azt kérdezi, mi fontosabb a számomra: a saját elképzelé­sem szerinti pihenés, vagy az ő akarata? Igent mondtam az egész helyzetre, arra is, ha ép­pen haza kell mennünk. A szo­bába visszatérve már a bennem megszületett békével tudtam mondani a többieknek, hogy milyen hálásak lehetünk az ed­digi két nap ajándékaiért.

Isten mintha erre várt volna, nem lett komoly betegség, és annyi időt tudtunk maradni, amennyit terveztünk.

Egyik délelőtt kigondoltam, hogy amíg a gyerekek a szállo­da ovijában vannak, mi a fér­jemmel a kápolnában elmond­juk a rózsafűzért. A férjemet sürgős dolog miatt hívták a munkahelyéről, én pedig lát­tam, hogy jobb, ha maradok a lányokkal az oviban. Azokban a pillanatokban eszembe jutott Jézus tanítása, aki most azt kéri tőlem, hogy a lehető legjobban figyeljek oda a mellettem lévő felebarátra, azaz a lányaimra, és még belül se morgolódjam férjem munkahelye miatt. Szép papírvirágokat készítettünk a gyerekekkel, és nagyon szép, természetfeletti légkörben telt az a délelőtt.

Offenbächer Éva

ERŐT AD

1. Idős beteghez mentem vizsgálatra. Nem volt túl sok időm, igyekeztem hamar befejezni. Egy pillanatra azt éreztem, hogy nagyon magá­nyos, aggódik. Aztán beugrott az életige: mindenkit szeretni, mint a testvérünket. Leálltam vele beszélgetni, igyekeztem megnyugtatni. Az elváláskor azt mondta: „sikerült erőt adnia ne­kem”.

2. Úton voltunk külföldön. Egyik helyen érvénytelen pénzt adtak vissza, amit akkor nem vettem észre. A következő megállásnál vennem kellett va­lamit. Amikor a pénztárosnő visszaadott, már rohant is to­vább. Amikor megláttam, hogy többet kaptam, mindjárt be­ugrott az életige, hogy tartsuk be a törvényeket, és legyünk becsületesek. Azonnal jeleztem neki, hogy nem jól számolt. Úgy váltunk el, mint akik már régen ismerik egymást.

Sudár Imre

FÖLD ÉS ÉG

Főnököm felkért egy kórházi terv véleményezésére, amely megegyezés szerint nem tarto­zik hozzám.

Első pillanatban az jutott eszembe: Na, ugye rászorulnak a tudásomra, tapasztalatomra, holott sokszor a rám tartozó ügyeket is véleményem kikérése nélkül intézik. Telefonbeszélge­tésünk ennek tükrében zajlott. Letéve a kagylót eszembe jutott az életige. Jézus így csinálná? Hát nem! Ő mindig és minden­kit szeretett, nem ítélkezett, nem dobott követ… csak szolgált és szeretett. Nekem is szeretnem kell, mások szolgálatára, segít­ségére lenni. Második telefon­beszélgetésünkre ennek fényé­ben került sor. Ég és föld, vagy inkább föld és ég volt a kettő között a különbség. Az első ne­gatív hangulatú volt, támadást tapasztaltam, a másodiknál megköszönték a segítségemet.

Eszembe jutott, milyen sok­szor megbántódunk mások viselkedése miatt. Vajon nem mi voltunk a kiváltói? A másik ember megérzi a semleges vagy éppen „szép” szavak mögötti lelkületet, és arra reagál, nem a kimondott szavakra.

F. É.

Új Város – 2010 május-június

az élet igéje – az ige élete

EVANGÉLIUM A MINDENNAPOKBAN