Minden apró összezördülésünk után nehezünkre esik párbeszédet folyatni. Képtelenek vagyunk uralkodni sértett önérzetünkön, ilyenkor a másik fejéhez vágjuk hibáit. Ez persze csak növeli az ellenérzést közöttünk.

F. M.

A kiegyensúlyozott, derűs párbeszéd erőfeszítést kíván, a házasfelek között sem valósulhat meg spontán módon. Olyan cél ez, amelyre kitartóan kell törekednünk egész életünkben, még akkor is, ha elkerülhetetlenül kudarcok fognak érni.

Biztosan segítségünkre lesz egy ötlet: a másikra ne úgy tekintsük, mint egy utunkat keresztező akadályra, hanem lássuk őt olyan valakinek, aki számtalanszor keresi a kibékülés útját, éppúgy, mint mi.

Minden ember szíve mélyén két őszinte vágy él: az egyik a függetlenségre, a másik pedig a kapcsolatra törekszik a felebaráttal. Itt nem egymással szemben álló vágyakról van szó: függetlenségünk valójában akkor valósul meg, ha egy másik fél megerősíti, értékeli azt. Ez a párbeszéd igazi titka: kölcsönösen megerősíteni egymást, anélkül, hogy a másik fölényétől szorongani kellene.

Megtapasztaltuk, hogy az együttlét sokkal vonzóbbá válhat, ha a házasok kölcsönösen támogatják egymást, és ezt kifejezik akár a szavaikkal is. Mindannyiunknak ugyanis szükségünk van arra, hogy azt érezzük, elfogadnak és megbecsülnek. Az elfogadás, a megbecsülés aztán eloszlatja az ellenérzéseket, és kicsalogatja az embert a csigaházából. Ha felhánytorgatjuk a negatívumokat, azzal csupán azt érjük el, hogy társunk érzéketlenné, közönyössé válik, és elveszítheti a képességet is, hogy elgondolkodjon a hibán, amit elkövetett.

Ne felejtsük el azt sem, hogy olykor nem is igazi vétkekről van szó, hanem egy tényről: ha valaki másképpen viselkedik, reagál, másként ad választ, mint mi, az számunkra negatívumként csapódik le.

A párbeszéd első lépése, hogy elfogadjuk, értékeljük a másikat. Ilyen alapon már el lehet mondani, mi az, ami fájdalmat okozott, rá lehet mutatni az olyan helyzetekre, amelyeken változtatni kellene. Gondoljunk csak bele: aki velünk szemben áll, annak leginkább arra van szüksége, hogy megérezze, szeretjük őt. Ha sértve marad önérzetünk valami bántó esemény miatt, olyanná válunk, mint a gyermek, aki a biztonságot, a menedéket keresi.

Ezzel a magatartással új fény születik bennünk, amely jobban ráébreszt bennünket esetleges korlátainkra és hibáinkra. Segít, hogy világosan felmérjük: megérett-e a pillanat a párbeszédre, vagy jobb lesz máskorra halasztani, amikor a körülmények kedvezőbbek. S nem utolsó sorban képessé tesz, hogy jobban megértsük a másik érveit.

A közösségi élettel elkerülhetetlenül együtt járó nézeteltérések előtt fontos, hogy ne torpanjunk meg, ne dramatizáljuk a helyzetet, hanem lassan-lassan, a szeretet szavaival, a gyöngédség megnyilvánulásaival és az őszinte meghallgatással tanuljuk meg élőn tartani a párbeszédet.

Ilyenkor akár még a pillanatnyi nézeteltérések is a növekedés lehetőségét hordozzák a párkapcsolatban.

M. R. S.

Fordította: Rassay Virág

Új Város – 2011 március-április