Húsz éves a „közösségi gazdaság”. Összegzés és előretekintés a brazíliai nemzetközi kongresszuson. Közösségi lesz-e a gazdaság 2031-ben?

Növekvő érdeklődés övezi világszerte a közösségi gazdaság projektjét, amely polgárjogot nyert az alternatív közgazdasági gondolkodásban, és neves szakértők támogatását élvezi. XVI. Benedek pápa is kiemelten beszél róla a Caritas in Veritate kezdetű enciklikájában. Eddig sokak számára utópiának tűnhetett, most azonban egyre többen gondolják úgy, hogy éppen a megfelelő válasz lehet a korunkat sújtó világméretű gazdasági válságra.

A projekt alapításának huszadik évfordulóját ünnepelték Brazíliában egy nemzetközi kongresszuson és a hozzá kapcsolódó nemzetközi találkozón.

„Üzenjük a világnak São Paulóból”

2011. május 29-én az ezerhétszáz jelenlévő és az interneten bekapcsolódók előtt a fiatalok tizenhét nyelven olvasták fel az ünnepi záródokumentumot. Hitüket, reményüket fogalmazták bele, hiszen ők a jövő letéteményesei. Éppen ezért kívánják, hogy „2031-ben a gazdaság közösségi legyen.” Meggyőződésük, hogy történelmet írnak a húsz évvel ezelőtti prófécia megvalósításával, amely minden ember javát szolgálja.

A találkozót egy négynapos kongresszus előzte meg 650 résztvevővel 37 országból, köztük ketten Magyarországról.

Születőben egy új típusú vállalkozó

Mint Luigino Bruni, a projekt nemzetközi koordinátora emlékeztetett rá beszédében, a közösségi gazdaság egy „hibás gazdasági rendszer kritikájából született, amely felhőkarcolókat épít, ám nem tud mit kezdeni a gyermekkel, aki ott hal éhen a tövében. Az elégedetlenség indít bennünket arra, hogy változást hozzunk a cégek, a vállalkozások életébe, és új alapokra helyezzük a munkatársainkkal való kapcsolatot, mert egy közösségibb, testvéribb fejlődési modellre vágyunk.”

Chiara Lubich elképzelése a modern gazdaság alapstruktúráját újítja meg, a vállalkozást. A projekt elsősorban olyan vállalkozót feltételez, aki „nem csak szeleteket ad a tortából a szegényeknek, hanem új tortákat tud létrehozni” – fogalmazott Bruni professzor. További tulajdonságai közt szerepel „a Gondviselésbe vetett hit, és annak konkrét, mindennapi megtapasztalása a magánéletében és a vállalkozásában egyaránt”. Ez az új szemléletű vállalkozó „testvéri kapcsolatokat épít, tudatosan vállalja az ebből fakadó nehézségeket, de elsősorban az áldásos oldalát nézi. Felkutatja a szegényeket, kirekesztetteket, új vezetési formákat keres.”

Már ennyiből is kitűnik, hogy egy olyan új típusú emberről van szó, aki képes a közösségre, az osztozásra, a szeretetre, ezért hívhatjuk úgy is, hogy homo agapicus. Ő az új projekt igazi főszereplője.

Nem hiányoznak tehát a kihívások. Újabb húsz év kell, hogy kövesse az eddigit, amelyben „nem a javak igazságosabb újraelosztása a fő cél a gazdagok és a szegények között, hanem új típusú javak létrehozása” – hangsúlyozza Bruni. A közösségi gazdaság ugyanis másképpen termeli meg a javakat: fenntartható, testvéri, igazságos módon, a munkatársak tényleges bevonásával a cégvezetésbe. Az adás kultúrája ebben az értelemben nem csupán azt jelenti tehát, hogy pénzt adunk, hogy anyagiakkal segítünk. „A vállalkozó elsődleges adománya az, hogy kreatív módon belead mindent: vállalkozói hivatását, tehetségét, problémamegoldó képességét, és ez által új dolgokat hoz létre, megváltoztatja a szűkebb és tágabb környezetét, amelyben működik.” Egyszóval: új lehetőségeket teremt másoknak.

A jövő 2031-ig

A közösségi gazdaság következő nagy nemzetközi kongresszusára húsz év múlva, az alapítás negyvenedik évfordulóján kerül majd sor. Bruni professzor szerint úgy kell folytatni a megkezdett utat, hogy a projekt valóban megfelelő válasz lehessen a „világ töviskoszorújára”, és „ne késse le történelmi találkáját”, ahogy Chiara fogalmazott. Fény és világítótorony lehessen sokak számára. A bajok orvoslására nagyon konkrét megoldásokra van szükség. Ezért „alázattal ugyan, ámde karizmatikus bátorsággal a párbeszéd és az egység eszközei kell, hogy legyünk mindazok számára, akik őszintén vágynak egy új és szolidáris gazdaságra – folytatta Bruni. Nyilvánvaló, hogy sokakkal együtt járulhatunk csak hozzá egy új piacgazdaság és egy közösségi gazdasági rendszer megteremtéséhez.”

A boldogsághoz vezető út

Pontosan húsz évvel ezelőtt született meg a közösségi gazdaság projektje Chiara Lubich brazíliai látogatása alkalmával. A Fokoláre mozgalom alapítóját az a megdöbbentő kontraszt késztette konkrét cselekvésre, amit São Paulo nyomornegyedének és felhőkarcolóinak a látványa keltett benne: elképesztő szegénység az egyik oldalon, mértéket nem ismerő gazdagság a másikon. A berlini fal leomlását követő években járunk, amikor a fogyasztói társadalom teljes térnyerésének lehettünk tanúi. Van-e harmadik, járható út a kapitalizmus és a kommunizmus gazdasági elképzelésein kívül? – ez foglalkoztatta Chiarát.

Javaslatot tett hát a körülötte összegyűlő brazil közösségnek, hogy hozzanak létre vállalkozásokat, de az evangéliumra alapozva. Az Istenbe vetett teljes bizalomból született így egy új elképzelés, és a brazil nép, valamint a Fokoláre világméretű közösségének a nagylelkűségén múlt, hogy az álomból valóság lehetett. Egy olyan működési elv indult útjára a gazdaságban, amely Isten országának a logikáját tükrözi vissza itt a földön, mert a kölcsönös szeretetre épül, és amely képes összeegyeztetni a gazdasági racionalitást az adás kultúrájával.

Az emberi szív legbensőbb vágyát ugyanis nem elégíti ki sem a birtoklás, sem a fogyasztás. A személy valódi kiteljesedése egy egészen új kultúrában képzelhető csak el, ahol legyőzve önzésünket készek vagyunk áldozatot hozni egymásért és másokért, különösképpen a gyengébbekért.

A termelő és szolgáltató szektorból ma világszerte több mint 700 cég működik e projekt keretében, amely az evangélium szellemiségén alapul, mégis csatlakoznak hozzá más világnézetű emberek is, akik számára vonzó a lényege, a közösségi gazdaság, amely a kapcsolatokra és a kapcsolati javakra összpontosít. Ezért lehet benne megtalálni – már itt a földön – a boldogsághoz vezető út „világi” formáját.

A kongresszusnak a Ginetta Máriapoli adott otthont, São Paolótól 50 kilométerre.

Lelkesedéssel és tervekkel telve tért haza a magyar küldöttség két tagja.

Ferentzi Éva – orvos, vállalkozó:

Több „aha-élménnyel” gazdagodtam az út során. Egyik este öt brazil professzor tartott előadást, és egyikük éppen az ottani favellasok életét mutatta be. Azon morfondíroztam, hogy ezt most miért is kell nekem végighallgatnom. Már mindenki nagyon fáradt volt. Aztán hirtelen kigyúlt a fény: hogyhogy miért? Hát éppen ezekért az emberekért, rászorulókért dolgozom! Ők a KG javadalmazottai.

A másik előadó a Comunione e Liberazionéhoz tartozott. Ahogy felvázolta, hogyan működtetik az intézményeiket, egyszer csak belém nyilallt: hiszen ellopta KG gondolatát! Aztán, amikor az ember szeretetből megtér, nekem is egyből eszembe jutott, hogy jaj de jó, hogy „ellopta”, csak terjedjen minél tovább! Mert sosem lesz nagyon sok ezekből a vállalkozásokból: olyan, mint a só, mint a kovász. Kevés van belőle, de át kell, hogy járja a társadalmat!

A nagy fáradtságunk ellenére válasznak éreztem a kitartásunkra (az elmúlt és a következő 20 évi kitartásunkra is gondolva): Ez menni fog! A világ tényleg erre vár!

Smohay Ferenc – közgazdász:

Régóta foglalkoztat a közösségi gazdaság, de a brazíliai nagygyűlés igazi változást hozott: meg is szerettem. Világos lett számomra, hogy bármilyen kicsi mag formájában látjuk most, benne van a potenciál, hogy az egyház társadalmi tanításából fakadó többi kezdeményezéssel együtt mutasson egy harmadik utat a gazdaság számára, amely sem nem kommunizmus, sem nem kapitalizmus. Egyszerre nagyon isteni tehát, és nagyon emberi: lélektől lélekig kapcsolatokból épül, sok örömmel, hibával és újrakezdéssel.

Engem személy szerint a Dalla Strada érintett meg a legjobban a cégvezetők személyes beszámolóin keresztül, majd az ipari park látogatása során is. Joao Bosco kitanulta a táskakészítést Olaszországban, majd hazajött Brazíliába, és 1999-ben elkezdett együtt dolgozni egy árvaházat üzemeltető pappal. Nyolc hónapos képzésben részesülhetett néhány nehéz sorsú fiatal, és utána kaphattak munkát a táskakészítő műhelyben Recifében. Nemrég nyitottak egy üzemet a Spartaco ipari parkban is, Joao Bosco átköltözött Sãn Paulóba.

Egy fiatal srác elmondta a látogatás során, hogy élete legsötétebb időszakát élte, hat évig benne volt a kábítószer-kereskedelemben, amikor jött ez a lehetőség, ami megmentette. Azóta is hálás. Ma már a táskák tervezésében is részt vesz.

Minden reggel 15 perc lelki vagyonközösséggel indítanak, ki hogy van, miből jön, mit vár a naptól.

 

Bartus Sándor

Új Város – 2011 szeptember-október