Vásárolni mentem, amikor elhaladva egy üzlet kirakata előtt láttam, hogy a babákon nincs ruha. Hasonló eset már mással is megtörtént, csak ő bement és szólt, hogy mikor fogják a babákat felöltöztetni. Én is éreztem, hogy ezt
kellene tenni, de képtelen voltam rá, elsiettem az üzlettől. A lámpáktól még vissza lehetne fordulni – gondoltam –, de nem volt hozzá erőm.
Egy napig a betegségem miatt nem is voltam kint. Harmadnapra pedig elfelejtettem az egészet. Aztán látom: a babák még mindig ugyanúgy öltözetlenek. Megint csak elsiettem. Ugyanez történt a harmadik alkalommal. Még bosszantott is: igazán felöltöztethették volna már azokat a babákat!
A lelkiismeretem csak nem hagyott békén. Istenem, én a te akaratodat keresem, és amikor ennyire nyilvánvaló, pánikba esem, nem merek lépni. Kérlek, adj erőt! Imádkozva a rózsafűzért, egyszer csak erő töltött el, felöltöztem és lementem.
Az üzletben senki sem volt az eladókon kívül. Köszönés után odafordultam ahhoz, aki közelebb volt: Elnézést, mikor öltöztetik fel a bábukat? Már napok óta így vannak. Megtudtam, hogy a főnökük kérésére az összes üzletben a babák így maradnak, amíg meg nem érkezik az új kollekció. Nagyon zavaró, az üzlet előtt gyerekek is elmennek – mondtam az eladónak. „Adhatok rá valamit, de erre talál jönni a főnök és megláthatja.” Végül azt mondta, majd ad rá valamit. És elkezdett tovább pakolni. Én megköszöntem, és eljöttem.
Ez pénteken történt. Vasárnap jártam arra újra, a babák nem voltak a kirakatban.

Meskó Orsi – Budapest