Isten beszólt
Sokszor előfordul mostanában, hogy látok valamit, úgy érzem, kaptam egy fényt, amit nagyon szeretnék továbbadni, de másokban kimondva, kimondatlanul ezt érzem: „Ne szólj bele az életembe, nem kértem tőled tanácsot!” Persze igyekszem ezt tiszteletben tartani, de fáj, mert úgy érzem, valami fontosra mond nemet a másik.
Pár napja szembesültem azzal, hogy a bejárati ajtónkat nem lehet bezárni. Napok óta nyitva volt, ha elmentünk otthonról, akkor is.
Már éppen ajtót néztem egy boltban, amikor egy barátom hívott mobilon. „Nem kellene ezt megnézetni egy lakatossal? Sok munka és sok pénz kicserélni” – mondta.
„Nem kértem tőled tanácsot!” – volt a rövid válaszom. – „Régi az ajtó, ramaty a kilincs is, meg délutánra már leszerveztem a szakembert, aki kicseréli.”
Otthon nem hagyott nyugodni barátom mondata és az én reakcióm. Miért reagáltam ilyen faragatlan módon? … És ha igaza van? De honnan szerezzek most lakatost?
„Gáspár, ez egy lecke” – éreztem belül. „Próbáld meg, segítek! Szeretnék neked tanítani valamit!” – hallottam a belső hangot.
Meghúztam a kilincs csavarjait, kicseréltem egy-két alkatrészt, beolajoztam itt-ott … és tökéletesen működik az ajtó.
Hoppá.
Erősen érzem a leckét: Ne vágjam rá, hogy: „Nem kértem tanácsot, ne szólj bele az életembe!” Még ilyen apró dologban is mennyire képes az egóm közbeszólni: én jobban tudom. Mennyivel könnyebb lenne egy kicsit több alázattal és nyitottsággal!
Most 120.000 forinttal, sok óra munkával és sok-sok örömmel vagyok gazdagabb, de ennél sokkal többet nyerhetek, ha hagyom, hogy a másik, és legfőképpen Isten beleszólhasson az életembe!
Frivaldszky Gáspár
Fotó: Pixabay.com
2018/2. március-április
Rovat: igenlét