Véletlenek sora
Sehol sem találtam a kulcsomat és nagy bosszúságomra nem tudtam bemenni a lakásomba. Elvesztettem, nyugtáztam magamban. Az időm ki volt számítva. Szemorvoshoz időpontra kellett mennem és más feladatok is vártak megoldásra. Elmentem anyukámhoz, mert nála volt egy tartalék kulcsom, de hiába, mert az elkerült a húgomékhoz. Végletekig kimerültem a közlekedésben, és félúton taxiba kellett ülnöm, mert annyira nem bírtam már elviselni a helyzet értelmetlenségét. Végül, két és fél óra múlva ismét hazaértem. És az elveszettnek hitt kulcs a zárban volt. Tűnődtem azon, Isten mit szeretett volna üzenni. Azt, hogy legyek kicsit alázatosabb, tapasztaljam meg kicsiségem, törékenységem? Ez mindenképpen pozitívum. De ezenkívül?
Az utcán mindezek után „tiszta véletlenül” találkoztam egy hölggyel, aki elpanaszolta, hogy a lánya elvesztette az igen drága karóráját. Az óra történetesen nálam volt, mert aki megtalálta, rám bízta, hogy csináljak vele valamit. Ennek az asszonynak az óra megkerülése Isten jóságáról tett ismét élő bizonyságot. Ha a kulcsos história nem történik meg velem előtte, egészen biztosan nem találkozom össze vele. De a történet tovább szövődött. Elmeséltem ugyanis neki, hogy én meg a kedvenc sálamat hagytam el valahol. Pár nap múlva új sállal lepett meg. Éreztem, hogy minden szeretet-tett ismert Isten előtt, aki bőségesen tovább fejleszti, növeszti azokat.
Szerző: Téglásy Klára
Rovat: Igenlét
2017. július -augusztus