Egy óvónő és egy középiskolai tanár vallomása környezetünk védelme iránti elköteleződésről, fáradozásról és eredményekről. Gyakorlatba ültethető ötletek gyerekeknek és felnőtteknek.

Berndtné Szelőczey Szilvia negyven éve óvónőként dolgozik, ebből 25 éven át a Ferencvárosi Méhecske Óvoda pedagógu­saként. A gyermekek személyiségfejleszté­séért, magas színvonalú pedagógiai mun­kája elismeréséül idén Bárczi István-díjjal tüntették ki.

Már pályád elején fontosnak tartot­tad a környezeti nevelést, mit szól­tak ehhez a kollégáid, a főnökeid?

Az óvodában alapvetően támogattak minden olyan kezdeményezést, ami a gyerekek fejlődését, környezettudatos magatartásának kialakítását segíti. De – mint minden új dologhoz – kellett az a kezdő lökés, ami kitartást, elkötele­ződést és elszántságot kért. Szerencsés voltam, mert a váltótársam mindenben támogatott, részben együtt is alakítottuk ki óvodánk „zöld arculatát”. Aztán attól kezdve, hogy megszülettek az első eredmények, elismerések (Zöld Óvoda, Madárbarát Óvoda lettünk), és látszott, hogy az óvoda hírneve, vonzása emiatt is megnő, minden támogatást megkaptam.

Megéri ebbe extra energiát fektetni?

A környezetvédelmi tevékenység minden szempontból gazdagítja a gyerekek személyiségének kialakulását, fejlődését, világlátását, kapcsolatrendszerét. Ha csak arra gondolunk, mit jelent felis­merni a mellettünk levő világ szépségeit, értékeit, már életre szóló élményt, útra­valót adunk: kinyitjuk a gyerekek szemét a szépre, jóra, mindarra, ami körülvesz bennünket, és ajándék számunkra. Meglepő, hogy a gyerekek mennyire nyitottak erre. Ez az egész életükre kiható hozzáállást ad. Itt tudjuk megala­pozni azt a szemléletet, amelyet aztán majd orvosként, mérnökként, peda­gógusként visznek magukkal. Aztán a következő lépés rátalálni arra, hogy én is részese vagyok ennek a csodálatos világnak. Kapcsolatba léphetek vele, gondozhatom, óvhatom, s vele együtt­működve csodákat hozok létre (pl. a kiskertünk ápolása, gondozása által). A természettel, környezettel való pozitív kapcsolat kihat az emberi kapcsolatokra – és ez a másik irányban is igaz!

Hatással van-e az óvodai szemlé­let a családok életére? Érkezik-e visszajelzés?

Azt tapasztaltam, hogy a gyerekek formálják a családokat. Amikor ezt a szemléletet tapasztalják az óvodában – ahol a nap aktív részét töltik – nem tehetnek mást otthon sem. Játszó­délutánt is szerveztünk a családok számára, melynek a célja többek között az, hogy a szülők, nagyszülők ismerjék meg, mit is csinálunk mi az óvodában, a gyerekek meg tudják mutatni a kertet, a növényeinket, állatainkat – így közös lesz az élmény a szülőkkel.

Különleges lehetőség volt az is, amikor nyaranta „erdei óvodát” szer­veztünk. Ilyenkor közeli és hosszabb kapcsolatba kerültek a természettel, összebarátkozhattak vele, felfedezhették a rejtelmeket, volt idejük beleveszni a szemlélődésbe.

Egy ilyen alkalommal épp éjszakai bátorságpróbára indultunk a fényszennyezéssel alig érintett zselici erdőbe. A cél az volt, hogy megismerkedjünk az éjszakai természettel, élővilággal – és persze kipróbáljuk bátorságunkat, hogy nem félünk a sötétben…

Alig hagytuk el a falu utolsó házait, és léptünk be az éjszakai háborítatlan természetbe, csodálatos élményben volt részünk! Még mi, felnőttek sem láttunk soha ilyet: a domboldal fényár­ban úszott! Először nem is értettük, mit látunk. Aztán felfogtuk. Millió és millió szentjánosbogár világította be a teljes domboldalt! Soha el nem felejthető élmény volt, aminek addig, s azóta sem voltam én sem tanúja. Ez az élmény magával ragadott: közelről megnézni a bogárkákat, megfigyelni, óvatosan hozzányúlni.

Ezek a napok alkalmasak voltak arra is, hogy este nyugodtan megbeszéljük, kiértékeljük a napokat. Megköszöntük mindazt, amit kaptunk, ami a nap ajándé­ka volt számunkra. Ez átalakítja a gyere­keket, de minket is. Egy ilyen erdei óvoda után este többször csengett a telefonom otthon. Szülők hívtak, s kérdezték, mit csináltunk a gyerekekkel. Ugyanis a gye­rek este a vacsoránál leültette a családot, gyertyát gyújtatott, és kezdeményezte, beszéljék meg ők is az elmúlt napot. A 40 év tapasztalata számomra az is, hogy a gyerekekkel, a környezettel való kapcsolat kölcsönösségen alapul. Én is kaptam, én is változtam ebben a folya­matban.

 

Kovács Október kémia-biológia szakos középiskolai tanár, ősszel a 28. tanítási évet kezdi meg a budapesti Németh László Gimnáziumban. Iskolájában bevezette a környezetvédelmet, mint önálló, osztályo­zott tárgyat, majd kidolgozta ennek tanter­vét. Tevékenységéért több díjat is kapott, többek között a MOL Tehetséggondozásért Díjat (2011) és a Bonis Bona a Nemzet Tehetségeiért Díjat (2015).

Már gyerekkorodban szerettél ki­rándulni, állatkertbe járni, és mindig is sokkal több szobanövényed volt, mint bárki másnak az ismerőseid közül. Hogyan adod át a természet szeretetét a diákjaidnak?

Óráimon nagy hangsúlyt fektetek a „Mit tehetünk?” kérdés megvitatására, megválaszolására. Mit tehetnek a fő szennyezés-kibocsátók: a gazdaság, a hadászat? Mit tehetnek a politiku­sok: állami vezetők, kormánytagok, parlamenti képviselők, polgármesterek, önkormányzati képviselők? Mit tehet­nek a szakemberek: környezetvédők, környezeti nevelők, környezetjogászok, tudósok, reklám- és médiaszakemberek? És mit tehet a lakosság: a zöld mozgal­mak, a civil szervezetek, az egyén, a családok, a gyerekek? Mi a felelőssé­günk és a teendőnk Földünkért, közös jövőnkért? Tisztában vagyok azzal, hogy nem tudjuk megoldani magunk a Föld összes problémáját, de tudnunk kell, hogy a saját részünket mindenképpen meg kell tennünk. Biztos vagyok abban, hogy akiket én tanítottam, azok felnőtt­ként sem fognak érzéketlenül fordulni a Föld, a környezet problémáihoz. Egyszer a fogadóórámon az egyik szülő elmond­ta, hogy „megfertőztem” a gyermekét, aki ennek hatására az egész családot átállította a környezettudatos életmódra, sőt megszervezte a lépcsőházukban a szelektív hulladékgyűjtést.

Mit emelnél ki a diákjaiddal együtt megvalósított tevékenységek sokaságából?

Részt veszünk az iskolai papírgyűjtő versenyben, s rendszeresen az élme­zőnyben végzünk. Tanítványaimat erőtel­jesen nevelem a világítási és csomagolási szokásaink megreformálására, beszélünk a tudatos vásárlói magatartásról.

Komplex környezeti problémákat is érin­tünk: például a globális felmelegedést, az ózonlyukat, a savas esőt és a szmogot. Rengeteg tanulókísérletet végzünk. Ezek kapcsán a veszélyes anyagok kezelésére, tárolására, megsemmisítésére vonatkozó ismereteket is elsajátítunk.

Hogyan valósul meg a környezettu­datosság a „saját házad táján”?

Nálunk a hét fős családban hetente mindössze húsz liter vegyes háztartási hulladék keletkezik. Papírt csak akkor dobunk ki, ha már nincs rajta szabad felület, amire még lehet írni. Szelektálva gyűjtjük a hulladékot, és amit lehet, komposztálunk. A kötegelhető ill. dobo­zolható papírhulladékot, az elhasznált elemeket, valamint a műanyagkupako­kat és a használt háztartási sütőolajat iskolai gyűjtésekre visszük. A többi papírt a cserépkályhába begyújtásra használjuk. A befőttesüvegeket egy méhész barátunk számára gyűjtjük. A veszélyes hulladékot a falunkban évente esedékes veszélyeshulla­dék-gyűjtő akciókon adjuk le.

Jónéhány évvel ezelőtt egy akkor még rendkívülinek számító ener­giatakarékos családi házat építet­tek fel.

Már a tervezéskor odafigyeltünk a megfelelő tájolásra és a helyiségek elhelyezésére, hogy a lehető legjobban kihasználjuk a Nap melegítő és világító hatását. Az építőanyagok és a nyílászá­rók jó megválasztása, valamint a gondos szigetelés is az energiatakarékosságot szolgálja.

Noha van gázkazánunk, cserépkályhát is építettünk, és napkollektoros vízmelegítő rendszert is telepítettünk. A napkollektor a használati melegvíz előállításában van szolgálatunkra és a padlófűtésre is ráse­gít, tehát a gázszámlánkat csökkenti. Sőt, a villanyszámlánkat is, mert a mosó-és a mosogatógépünk is rendelkezik meleg vizes rákötéssel, tehát a nyári hónapokban ezek működtetésekor a Nap által előmelegített vizet tudjuk a gépekbe vezetni. Továbbá energiatakaré­kos világítótesteket alkalmazunk. Igen, az árammal is takarékoskodni kell, ugyanis annak az előállítása is ugyanolyan környezetterhelő tevékenység, mint a fűtés.

A vízzel úgy takarékoskodunk, hogy esővízgyűjtő medencéket használunk az öntözéshez, a WC-kben pedig stop­pos öblítőtartályok vannak. Nemrégen elkészült a szürkevíz-rendszerünk is, a tetőtéri zuhanyzóban keletkező fürdő­vizet használjuk a földszinti WC-öblíté­sére. A vízvezeték-hálózatot egy olyan melegvíz-keringtető rendszerrel láttuk el, amely gondoskodik arról, hogy az esti fürdési időszakban nagyon gyorsan meleg víz kerüljön a tetőtéri zuhanyzók­ba, s ne kelljen egy csomó vizet elfolyat­ni, amíg a kedvező vízhőmérséklet beáll.

Kér ez a környezetvédő hoz­záállás plusz tevékenységet a hétköznapokban?

Igen. Például a hulladékszelektálás elég sok munka. A komposztot is időnként át kell forgatni. Nyáron, amikor sok nap-melegítette vizünk van, mosásnál először meleg vizet kell engedni a mo­sógépbe, de aztán az öblítéskor át kell állítani a csapot hideg vízre. A begyúj­tásnál a papírhulladékkal és a rőzsével kell bíbelődni. De mi örömmel vállaljuk ezt a kis extra fáradságot, és gyerekein­ket is erre neveltük, mert hisszük, hogy ezekkel a kis lépésekkel járulunk hozzá ahhoz, hogy Földünket megőrizzük az utókor számára. Mert amint az ismert indián mondás tartja: „A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Riportot készítette: Tóth Judit

Rovat: színfolt

2017. július – augusztus

 

 

Fotók: Berndtné Szelőczey Szilvia album (2), Kovács Október (3)