Reggel, mikor felkeltem, a néhány percnyi bódu­lat után gyorsan bejutottam a világos gondo­latok fázisába: parancsra készen állt fejemben napi tevékenységeim megingathatatlan sora. Megingathatatlan… mindaddig, amíg fel nem fedeztem, hogy nincs fűtés. Kezdődött a próbálga­tás, majd végül a szerelő hívása. A munkahelyemen nem volt internet, és még a délelőtt folyamán történt, hogy egy kedves ismerős közös ajándéka miatt már a második családtag hívott telefonon, persze ellenté­tes javaslatokkal. Éreztem, össze kell szedni magam, hogy ne nyomjam ki a telefont és ne sírjam el magam. Ráébredtem, az zavar annyira, hogy a bennem felál­lított tökéletes rendet a váratlan, új helyzetek teljesen összekuszálták.

Alig néhány évvel ezelőtt még szívből elítéltem a kütyüiket nyomogató barátaimat, mígnem én is be­adtam a derekam, és rávettem magam a mobiltelefon használatára. A pszichológiából megtanultuk, hogy a szokásaink segítenek energiáinkkal spórolni, és hogy ugyanakkor az ismeretlenbe való ugrás tart minket kreatívan, fiatalon, segít, hogy ne szűküljünk be.
Talán az „eddig így is működött a világ” biztos, meg­nyugtató érzése miatt húz vissza egy belső erő attól, hogy az újként ható helyzettel derűsen szembenézzek, és reagáljak rá, hisz ezzel együtt jár a bizonytalanság kockázata.

Hosszú ideig éltem muzulmán országban, és így jöttem rá, mennyire a kereszténységbe, a feltámadásba gyökerezik az európai emberben a folytonos javítás, a mindig gyorsabb és hatékonyabb lét iránti vágy, szinte szenvedély. Személyes és társadalmi életünk fontos mozgatórugója, hogy munkánk, kapcsolataink, a világ körülöttünk fejlődjön, előre menjen. A haladással fog­lalkozik VI. Pál Popolorum Progressio című megnyi­latkozása alapján XVI. Benedek a Caritas in Veritate enciklikában. A pápa figyelmeztet, hogy „az örök élet távlata nélkül az evilági emberi fejlődés légüres térbe kerül. A fejlődés a történelembe zárva ki van téve annak a veszélynek, hogy kizárólag a többet birtoklás fokozására redukálódik; így az emberiség elveszíti a bátorságát ahhoz, hogy magasabb rendű javai és nagy, önzetlen, az egyetemes szeretet által ösztönzött kezdeményezései legyenek”. Az örök élet tehát nem egy homályos köd, ami a felhők fölött vagy a halálunk után kezdődik, hanem ha odafigyelünk rá, testvérein­ken keresztül ott kopogtat magánéletünkben, mun­kánkban és a közéletben.

Kultúránk része, hogy az év elején valami boldogab­bat, szebbet, jobbat kívánunk egymásnak. Kívánom, hogy 2015-ben merjük megkérdőjelezni szokásain­kat, és a váratlan események mögött is fedezzük fel a lehetőséget valami új születésére, bátran ugorjunk az ismeretlenbe!

Új Város – 2015. január