EGYÜTT KÖNNYEBB

Simkó Zsófi

Egy testvérpár ötletei, hogyan lehet a karácsonyi várakozást megélni.

Decemberben a fiatalok levele­zőlistáján útnak indult egy ad­venti elhatározás-sorozat: min­den nap együtt élnek egy-egy mondatot, valamit, amire aznap különösen is odafigyelnek. Hogy mire? Például végiggondolják, kivel kellene kibékülniük, és lépéseket tesznek ezért. Vagy imádkoznak egy családjukért, meglátogatnak valakit, akihez régóta készülnek, segítenek annak, akinek szüksége van rá, vagy betérnek egy templomba pár percre.

A felhívás két gentől1, Jánossy Zsófitól és Kingától indult, de hama­rosan egy egész csapat csatlakozott a kezdeményezéshez. Így mind együtt készültek az Úrjövetre. Hiszen együtt könnyebb…

Honnan jött a közös adventi készülő­dés ötlete?

Zsófi: Engem már régóta foglal­koztat az, hogyan is élhetném meg jobban, mélyebben kereszténysége­met. Gyakran hozok elhatározásokat, de a hétköznapokban valahogy nehéz megtartani ezeket. Az ember könnyen elfelejti, milyen célt is tűzött maga elé, ha belesüllyed a mindennapok feladataiba. Amikor megnéztem az „Az NDK orvosai” c. filmet a 40-50 évvel ezelőtti fiatalok életéről, nagyon megfogott, mennyire magától érte­tődően, a mindennapjaik szerves ré­szeként tudták élni az evangéliumot. Arra gondoltam, az advent jó alkalom arra, hogy ismét megálljak, máshogy csináljam a dolgokat, újrakezdjek. De tudtam, egyedül nem menne, ezért szóltam Kingának, hogy mi lenne, ha közösen fognánk bele.

Kinga: Akkortájt került kezem­be egy adventi naptár Ferenc pápa gondolatain alapuló gondolatokkal, benne a napi szentírási részekkel és a kitűzött feladatokkal. Ezt vet­tük alapul, de kicsit át is alakítot­tuk. Arra próbáltunk figyelni, hogy olyan célkitűzések szerepeljenek benne, amelyek reálisan megvaló­síthatóak a mi élethelyzetünkben, egyetemistaként, fiatal felnőttként. Ha irreális elvárásokkal találnánk szembe magunkat, hamarabb felad­nánk, de így nincs kibúvó. Aztán ha már Zsófival ketten úgyis belefog­tunk, miért ne vonjunk be másokat is? Meghívtuk hát a barátainkat, így in­dult el a levelezés.

Azóta elég szép számmal jelentkeztek olyanok, akik kérik a napi emlékezte­tőt. Huszonöt ember kapja a reggeli sms-t, többen kinyomtatták a naptá­rat. Meglepődtetek a „keresleten”?

Kinga: Igazából valami ilyesmire számítottunk. Számunkra is megerő­sítő a jelenlétük ebben a „vállalkozás­ban”. Egyrészt tudjuk, hogy nem hagy­hatjuk abba, mert megígértük nekik a napi „házi feladatokat”, másrészt a tapasztalataik lelkesítenek minket is. Elhatároztuk ugyanis, hogy leírjuk egymásnak, ki hogyan valósította meg az aznapi gondolatot.

Zsófi: Egyik nap sikerült kézzelfog­hatóan megélni a napi „feladatot”, amit aztán felírtam a listára. Ez az egysze­rű lépés egy lavinát indított el. Érkez­tek a többiek tapasztalatai, néhányan jelezték, hogy továbbítják az üzenetet másoknak is. Ugyan egészen más dolog lett belőle, mint amit kezdetben elképzeltem, de egy élettel, a nagybe­tűs Élettel teli, jó dolog született.

Kinga: Nagyon jó olvasni a vis­szajelzéseket! Volt, aki azt írta, hogy a napi gondolat fölrázta, új lendü­letet kapott tőle. Mást konkrét sze­retet-tettekre sarkallt. Volt egy lány, akinek úgy küldtem el az sms-t, hogy nem is kérte. Később írta, hogy már napok óta motoszkált benne, hogy ő is jelentkezik az üzenetekért, de nem tette meg, és pont akkor kapta meg „véletlenül” tőlem, amikor nagyon nehéz és rossz napja volt. Akkor az a pár sor erőt adott neki. Azóta min­dennap kapja, olvassa, éli. Különö­sen örültünk a már megházasodott fiataloknak is, akik továbbra is ol­vassák a levelezésünket, és az ötleten felbuzdulva szintén csatlakoztak. Másféle élethelyzetük, másféle tapasz­talataik gazdagítanak mindnyájunkat.

Zsófi: Persze néha nehéz is. Van, hogy ugyanúgy elfelejtem a kitűzött célt, vagy belefeledkezek egy-egy nap­ba, de ilyenkor segít az újrakezdésben, hogy együtt csináljuk, vagy épp olvas­hatom, hogy más hogyan tudta valóra váltani a napi „mottót”.

Igen – gondoltam magamban e cikk sorait gépelve –, ezt én is isme­rem. Egyedül valahogy sokkal hama­rabb ellustulok, belefáradok, feladom. Aztán rögtön az afrikai bölcsesség ju­tott eszembe: „Ha gyorsan akarsz men­ni, menj egyedül! Ha messzire akarsz jutni, menj együtt másokkal!” Köszö­nöm, hogy az idén veletek együtt ké­szülhetek, hátha így Ő, amikor meg­érkezik, egy kicsivel nagyobb meleget talál majd nálam. 

Új Város – 2015. január