Tanuljunk meg rácsodálkozni
3-TÓL 99 ÉVES GYEREKEKNEK
Annamaria Gatti
A kerek erdő közepén megint elkezdődött a tanítás. A nyulacskák már türelmetlenül figyelték, hogy totyog a sok kiskacsa Bulcsú, a bölcs bagoly után. Ekkor Brumm, a kismackó is csatlakozott hozzájuk. „Hova mentek?” – kérdezte. „Órára”– válaszolt Bulcsú. „Milyen órára? Hadd menjek veletek!” – kérlelte a kismackó. „Gyere bátran!” – felelt a bagoly. Ahogy az erdő legmélyéig jutottak, Bulcsú, a bölcs bagoly intett a kis diákoknak.
Ők mind behunyták a szemüket, és meg sem moccantak. Néhány hosszú perc telt el. Csak a falevelek zizegése, és a madarak csicsergése hallatszott. Szinte hallani lehetett a gyerekek szívdobogását is!
„Le vagytok nyűgözve, ugye? Felfedeztétek a csönd lakóhelyét! És ezt nézzétek!” – mondta a bagoly és rámutatott a napsugarakra, amik a harmatcseppeken ezer darabra törtek. Ekkor azonban különös zajt hallottak. „Vigyázzatok! Valaki közeledik. De ne féljetek, inkább maradjatok csöndben, és nyissátok tágra a szemeiteket!” A bokrok közül egy igazi őzgida jött elő, nagy fekete szemekkel! Mindenki csodálkozva és boldogan nézte. „Rendben, mára elég is. Az órának vége, menjünk vissza a rétre” – mondta Bulcsú, a bölcs bagoly, miközben a sor végére a gida is beállt. „Vége? És mit tanultunk?” – kérdezte Brumm, a medvebocs értetlenkedve. „Megtanultatok rácsodálkozni a világ szépségeire!” – válaszolta a bagoly. Mindannyian egyetértően bólogattak és szeretettel néztek a kissé türelmetlen medvére. „Gyakrabban kellene iskolába jönnöd” – tanácsolta Bulcsú, a bagoly a kis bocsnak: „Szükségünk van rád!”
Forrás: CN 2013/20
Fordította: Szeles Ágnes
Új Város – 2014. november