Elveszett nemzedék?
„Az Y generáció (zömében a ’80-as években születettek) egy új típusú nemzedék, melynek kialakulásában a technológia fejlődése játszott rendkívül fontos szerepet. (…) Egy részük aktív munkavállalóként késleltetetten jelenik meg a munkapiacon. 25-30 éves felnőttek még a szülői otthonban élnek, igénybe veszik a szülői ház komfortját, maguk eközben nem önálló felnőtt egzisztenciájuk megteremtésén dolgoznak” – olvasható egy internetes elemzésben. Sokszor illetnek minket az „elveszett nemzedék” címkével is. Nem vagyok szociológus, csak érintett. Felkavarnak a rólunk szóló írások, és nem értek mindennel egyet. Lehet, hogy van benne némi igazság, de mindez vajon csak a mi hibánk? Mert az „akarunk” és a „tudunk” között óriási különbség van. Jómagamon és egyetemi csoporttársaim között is azt látom, hogy a másoddiploma megszerzése mellett is szinte mindenki dolgozik. Hasonló korú ismerőseim között is sok a munkát kereső, aki már szinte bármit elvállalna. De képes-e minden pályakezdő huszonévest felvenni a magyarországi munkaerőpiac? Én – vidéki lányként – úgy látom, hogy nem, hiszen országon belül lokálisan is teljesen eltérő lehetőségek vannak. Egy nagyvárosban könnyebb elhelyezkedni, mint egy vidéki kisvárosban, ahol vagy munkahelyek szűnnek meg, vagy adot
t esetben nincs is a tanult szakmának megfelelő felvevőpiaca. Matematikai elemző végzettséggel rendelkezem, és egy piackutató cégnél helyezkedtem el. Erre szinte csak a fővárosban van igény. Azzal viszont egyetértek, hogy ahhoz, hogy a szülőkről le tudjunk szakadni, saját családot tudjunk alapítani, ahhoz valóban elengedhetetlen a biztos egzisztenciális háttér megteremtése. Ehhez pedig munkahely és biztos jövedelem szükséges. A fiatalok részére munkát kell biztosítani, munkahelyeket kell teremteni. A mostani nehézségek ellenére, nekünk, mai fiataloknak is nyitott szemmel kell járnunk a világban, össze kell fognunk, próbálkoznunk, cselekednünk kell, és hidakat építenünk – egymás között is, hogy ne legyünk ténylegesen „elveszett nemzedék”.
Bókkon Andrea, matematikai elemző