„Megyek, hogy teljesítsem akaratodat.” (Zsid 10,9)[1]

Ez a mondat a 40. zsoltár egyik sora, amelyet a Zsidókhoz írt levél szerzője ad Isten Fiának ajkára, aki az Atyával folytat párbeszédet. A levél írója így akarja még inkább hangsúlyozni Isten Fiának szeretetét, aki azért lett emberré, hogy az Atya akaratának engedelmeskedve elvégezze megváltói művét.

E szavak szövegkörnyezetéből kiderül: a szerző rá akar mutatni, hogy Jézus áldozata mennyivel magasabb rendű az ószövetségi törvény áldozatainál, amikor állatáldozatokat mutattak be Istennek, vagy az emberen kívül eső (nem közvetlenül embert érintő) áldozatokat. Jézus viszont végtelen szeretettől indíttatva saját akaratát, teljes önmagát ajánlotta fel az Atyának, amikor a földön élt.

„Megyek, hogy teljesítsem akaratodat.”

Ez az ige a nyitja annak, hogy megértsük Jézus életét. Segít életének mélységéig hatolni, felfedezni az aranyszálat, amely összefűzi földi létének különböző szakaszait: gyermekkorát, rejtett életét, megkísértéseit, választásait, nyilvános működését s végül kereszthalálát. Teljesíteni az Atya akaratát: ez volt Jézus egyetlen szándéka minden pillanatban, minden helyzetben; és valóban kizárólag azt tette. Semmit sem tett, ami azon kívül esett, visszautasította a legcsábítóbb ajánlatokat, ha nem álltak teljes összhangban az Atya akaratával.

„Megyek, hogy teljesítsem akaratodat.”

Ez az ige megérteti velünk azt a nagyszerű tanítást, amely Jézus egész életében irányadó volt: a legfontosabb, hogy az Atya akaratát tegyük és ne a magunkét, hogy így képesek legyünk nemet mondani önmagunknak, és igent mondani neki.

Az igazi szeretet Isten iránt nem a szép szavakban, gondolatokban, érzésekben rejlik, hanem abban, hogy valóban engedelmeskedünk parancsainak. A dicsőítő áldozat, amelyet tőlünk vár, az, hogy nagy szeretettel felajánljuk neki legbensőbb dolgainkat, azt, ami leginkább a miénk: az akaratunkat.

„Megyek, hogy teljesítsem akaratodat.”

Hogyan éljük tehát ennek a hónapnak az igéjét?

Ez az ige egyike azoknak, amelyek rávilágítanak, hogy az evangélium természete az, hogy az árral szemben halad, hiszen szembeállít minket azzal a mélyen gyökerező hajlandóságunkkal, hogy a saját akaratunkat keressük, az ösztöneinket, érzéseinket kövessük.

Ugyanakkor ez az ige váltja ki leginkább a modern ember megütközését. Olyan korban élünk, amikor az én került előtérbe, az egyén autonómiája, az öncélú szabadság. Az ember a saját kedvtelései kielégítésében látja önmegvalósulását, az élvezetek keresése válik a döntések mozgatórugójává, a boldogság titkává, pedig tisztában vagyunk vele, hogy ez milyen szörnyű következményekhez vezet.

Jézus kultúrája tehát szemben áll a saját akaratunk keresésére alapozott mai kultúrával. Az ő kultúrája teljesen Isten akaratának a teljesítésében áll, és csodálatos gyümölcsöket ígér életünkben.

Próbáljuk meg tehát úgy élni az e havi igét, hogy mi is az Atya akaratát választjuk, és ahogy Jézus, mi is erre alapozzuk egész életünket, ez legyen cselekedeteink ösztönző ereje!

Így elindulunk a felé az isteni kaland felé, amelyért egy örökkévalóságon át hálásak leszünk Istennek. Így leszünk szentek, és sok szívben fogjuk elültetni Isten szeretetét.

Chiara Lubich

[1] Az Élet igéje, 1991. december. Megjelent: Új Város 1991/12