„Illett, hogy vigadjunk és örvendezzünk, mert öcséd meghalt, de föltámadt; elveszett, de megkerült.” (Lk 15,32)[1]

Ez a mondat a tékozló fiúról szóló példabeszéd végén található, és biztosan te is ismered: Isten nagyságát és irgalmát akarja megmutatni. Egyben ez a mondat zárja Lukács evangéliumának azt a fejezetét, ahol Jézus két másik példabeszédben is ugyanezt a mondanivalót hangsúlyozza.

Emlékszel az elveszett bárány történetére, melyben a gazda, hogy megkeresse azt az egyet, otthagyja a sivatagban a többi kilencvenkilencet?[2]

Vagy emlékszel az elveszett drachmáról szóló elbeszélésre, az asszonyra, aki miután megtalálta azt, összehívja barátnőit és szomszédjait, hogy vele együtt örvendjenek?[3]

„Illett, hogy vigadjunk és örvendezzünk, mert öcséd meghalt, de föltámadt; elveszett, de megkerült.”

Olyan szavak ezek, amelyeket Isten hozzád és minden keresztényhez intéz. Arra hív, hogy vele együtt örvendezzünk és ünnepeljünk, részesedjünk az örömben, amit a bűnös ember visszatértekor érez, aki korábban elveszett, és akit megtalált. A példabeszédben ezeket a szavakat az apa idősebbik fiának mondja, aki egész életét megosztotta vele, de aki egy kemény munkával teli nap után visszautasítja, hogy belépjen a házba, ahol testvére visszatérését ünneplik.

Az apa hűséges fia elé siet, ugyanúgy, mint ahogyan elébe ment elveszett fiának, és próbálja meggyőzni őt. De nyilvánvaló ellentét feszül az apa és a nagyobbik fiú érzései között: az apában ott a mérték nélküli szeretet és a hatalmas öröm, és szeretné, ha abban mindenki osztozna vele; a fiú viszont tele van megvetéssel és féltékenységgel testvére iránt, akit nem tekint többé annak. Ezt mondja ugyanis róla: „ez a te fiad, aki vagyonodat eltékozolta”[4].

Az apa szeretete és fia visszatérése fölötti öröme még inkább felszínre hozza a másikban a neheztelést, ami nyilvánvalóvá teszi, hogy rideg, mondhatni torz kapcsolatban áll apjával. Ezt a fiút nyomasztja a munka, a kötelességteljesítés kényszere, és apját nem fiaként szereti, inkább csak engedelmeskedik neki, úgy, mint egy gazdának.

„Illett, hogy vigadjunk és örvendezzünk, mert öcséd meghalt, de föltámadt; elveszett, de megkerült.”

Ezekkel a szavakkal Jézus olyan veszélyre hívja fel a figyelmet, amelynek te is ki vagy téve, ha a saját tökéletességed keresése a legfontosabb az életedben; hogy kifogástalan emberré válj, miközben megítéled kevésbé kiváló testvéreidet. Amikor ugyanis ragaszkodsz a tökéletességhez, önmagadat építed, önmagaddal telsz el, tele vagy öncsodálattal. Úgy teszel, mint az otthon maradt fiú, aki saját érdemeit emlegeti föl apjának: „nézd, annyi esztendeje szolgálok már neked, soha meg nem szegtem parancsaidat”[5].

„Illett, hogy vigadjunk és örvendezzünk, mert öcséd meghalt, de föltámadt; elveszett, de megkerült.”

Szavaival Jézus szembehelyezkedik azzal a viselkedésmóddal, miszerint az Istennel való kapcsolatunk abban merülne ki, hogy megtartjuk a parancsolatokat. De ez még nem minden, a zsidó hagyomány is tudatában volt ennek.

Példabeszédében Jézus az isteni Szeretetet világítja meg, bemutatva, hogy Isten lép elsőként az emberhez, mert Ő a Szeretet, és teszi ezt anélkül, hogy mérlegelné, megérdemli-e vagy sem. Azt akarja, hogy az ember is nyíljon meg felé, és hiteles életközösséget hozzon létre vele. Így már érthető, hogy a legnagyobb akadály a Szeretet-Isten előtt pontosan azoknak az élete, akik a tevékenységet és az eredményeket hajszolják, míg Isten a szívüket kérné tőlük.

„Illett, hogy vigadjunk és örvendezzünk, mert öcséd meghalt, de föltámadt; elveszett, de megkerült.”

Ezekkel a szavakkal Jézus téged is meghív, hogy ugyanazzal a mérték nélküli szeretettel legyél a bűnösök iránt, ahogyan az Atya szereti őket.

Meghív téged is, hogy ne a saját mértéked szerint ítéld meg azt a szeretetet, amelyet az Atya tanúsít bármely ember iránt. Amikor nagyobbik fiát kéri, hogy osztozzon vele az örömben, amit másik fia visszatérése miatt érez, az Atya tőled is gondolkodásmódbeli változást kíván: testvérként kell befogadnod azokat is, akiket különben csak megvetnél és lenéznél. Ez igazi megtérésre fog indítani, mivel meg fog tisztítani attól a meggyőződéstől, hogy jobb vagy a másiknál; el fogsz kerülni mindenféle vallási különbségtételt, képes leszel befogadni az üdvösséget, Isten szeretetének ajándékát, amelyet Jézusnak köszönhetsz.

Chiara Lubich

[1] Az Élet igéje, 2001. március. Megjelent: Új Város 2001/3

[2] vö. Lk 15,4-7

[3] vö. Lk 15,8-10

[4] Lk 15,30

[5] Lk 15,29