„Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.” (Lk 1,38)[1]

[…]

Isten – ahogy Máriával tette – előttünk is fel akarja fedni, amit rólunk tervez, meg akar ismertetni az igazi lényünkkel. Mintha így szólna hozzánk: „Akarod, hogy belőled és egész életedből remekművet alkossak? Kövesd azt az utat, amelyet mutatok neked, és azzá válsz, aki mindig is voltál a szívemben. Mert én öröktől fogva elgondoltalak és szerettelek, kimondtam a nevedet. Azzal, hogy elmondom neked akaratomat, kinyilatkoztatom igazi énedet.”

Isten akarata tehát nem kényszer, amely korlátoz bennünket, hanem szeretetének, rólunk alkotott tervének a kinyilvánítása. Magasztos, mint Ő; vonzó és magával ragadó, mint az Ő arca: Isten önmagát ajándékozza nekünk. Akarata olyan, mint egy aranyszál, isteni vezérfonál, és át- meg átszövi földi és túlvilági életünket. Örökkévalóságtól örökkévalóságig ível: Isten elméjéből indul, végigvezet a földi életen, és a mennyországban folytatódik.

Hogy terve a maga teljességében megvalósuljon, ahhoz Isten a beleegyezést kéri éntőlem és tetőled, ahogyan kérte Máriától. Csak így valósulhat meg az az ige, amelyet kimondott rólam és rólad. Ezért hozzánk is eljut a hívás, mint Máriához, hogy így válaszoljunk:

„Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.”

Természetesen nem mindig világos, hogy mi az Ő akarata. Ahogy Mária tette, kérnünk kell a fényt, hogy mi is megértsük, mit kíván tőlünk. Jól, teljesen nyitottan kell hallgatnunk Isten bennünk szóló hangjára. Ha szükséges, tanácsot kell kérnünk valakitől, aki segíteni tud. Ha viszont már megértettük az akaratát, mondjunk igent azonnal! Ha ugyanis felismerjük, hogy az Ő akarata a lehető legnagyobb és legjobb az életben, akkor majd nem beletörődéssel fogadjuk, amit meg kell tennünk, mint valami kötelességet, hanem örömmel, mint egy lehetőséget: így fogadjuk Isten akaratát, azt, hogy képesek vagyunk tenni, amit ő kíván, képesek vagyunk az ő tervei szerint élni, hogy megvalósuljon mindaz, amit elgondolt rólunk. Ez a legjobb és a legbölcsebb, amit tehetünk.

„Az Úr szolgálója vagyok” – Máriának ez a mondata egyben a mi szeretet-válaszunk is Isten szeretetére. Ezek a szavak tartanak meg, hogy forduljunk mindig Isten felé, hallgatva Őt, engedelmeskedve Neki; azzal az egyetlen vággyal, hogy teljesítsük akaratát, és így olyanná váljunk, amilyennek Ő szeretné.

Ennek ellenére néha előfordul, hogy képtelenségnek látszik, amit kér. Úgy tűnik, jobb lenne másként cselekedni, szeretnénk saját kezünkbe venni az életünket. Mintha egyenesen tanácsot akarnánk adni Istennek, és megmondani, hogy mit tegyen, és mit ne. De ha hiszek abban, hogy Isten a szeretet, és bízom benne, akkor tudom, hogy a javamat és mások javát szolgálja mindaz, amit nekem és a körülöttem lévőknek Ő készít.

Így tehát átadom magam, teljes bizalommal ráhagyatkozom akaratára, teszem azt egész valómmal, míg teljesen nem azonosulok vele, mert jól tudom: ha az Ő akaratát befogadom, Őt magát fogadom be, Őt ölelem magamhoz, belőle táplálkozom.

El kell hinnünk, hogy semmi nem történik véletlenül. Nem hiábavaló semmilyen örömteli, semleges vagy fájdalmas esemény, semmilyen találkozás, családi, munkahelyi vagy iskolai helyzet, fizikai vagy erkölcsi állapot. A különböző események, helyzetek vagy emberek Istentől küldött üzenetet hordoznak, és hozzájárulnak Isten tervének a megvalósulásához. Ezt a tervet lassan-lassan, napról napra fogjuk felfedezni, ha tesszük az Ő akaratát, mint Mária.

„Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.”

Hogyan éljük tehát ezt az igét? Igent mondani Isten igéjére konkrétan azt jelenti, hogy minden pillanatban maradéktalanul és jól tesszük, amit kér tőlünk. Egészen bele kell merülnünk az adott tevékenységbe, elfelejtve minden mást, elveszítve azokat a gondolatainkat, vágyainkat, emlékeinket és tennivalóinkat, amelyek másra irányulnak.

Minden alkalommal, amikor Isten akarata fájdalmas, örömteli vagy közömbös számunkra, megismételhetjük: „legyen nekem a te igéd szerint”, vagy azt, amit Jézus tanított a Miatyánkban: „legyen meg a te akaratod”. Mondjuk ezt minden cselekedetünk előtt: „legyen nekem”, „legyen meg”. Így pillanatról pillanatra, darabkáról darabkára állítjuk össze életünk csodálatos, egyedülálló és megismételhetetlen mozaikját, melyet az Úr öröktől fogva elgondolt számunkra.

Chiara Lubich

[1] Az Élet Igéje, 2002. december. Megjelent: Új Város 2002/12.