Napjaink fiataljaiban megvan az igény, hogy az árral szemben haladjanak. Fennállhat azonban a veszélye, hogy csak külsőleg utasítjuk vissza mindazt, ami körülvesz minket.

Egy filmet néztem valamelyik héten, melynek végén helyreállt a már szokásos „világrend”. A gyilkost elkapták és bosszút álltak rajta bestiális kegyetlenséggel elkövetett tettéért. Az emberben ilyenkor valahol mélyen megnyugszik  valami. Zsigeri élményünk az igazsághoz (vagy annak gondolt dologhoz) való vonzódás, minden áron érvényt akarunk szerezni neki. Hiszen jogos, hiszen érthető, hiszen emberi… Kérdés viszont, hogy valóban ezt akarjuk-e? Egy árral szemben, kontra szemet szemért, fogat fogért kérdésben tartott internetes fórumbeszélgetésen az alábbi bejegyzést sokan kedvelték a résztvevők közül: „A szemet szemért, fogat fogért törvénynek van létjogosultsága, az emberi tényezők miatt. (…) Ezt nem metaforikusan, hanem majdnem szó szerint kell értelmezni. Ha te kiszúrod valakinek a szemét, vagy kivered a fogát, az nem fog visszanőni… A pénz sem adja vissza… Ha embert öl valaki, akkor a gyilkos életét is ki kell oltani. Mert emberi életet nem tudsz visszaadni.”

Nem sokkal később egy venezuelai fiatal levele akadt kezem ügyébe. Országát nem olyan régen tragédia rázta meg, melyben ő maga is érintett volt. Olyan dologról ír, mely érezhetően a témába vág: ”Március 15-én, Isten titokzatos terveiben az szerepelt, hogy magához hívja testvéremet, aki egy rablótámadás áldozatává vált. Az egész országot felkavarta ez a tragikus halál és a családomat is összetörte (…) ugyanakkor megvan a bizonyosság, a feltámadás reménysége. Most rajtam és rajtunk áll, hogy ezt az erőszakos világot a végsőkig kitartó szeretet és testvériség által megtisztítsuk és emberibbé tegyük. Segítsetek nekem ebben a nehéz küldetésben, így a testvérem halála nem marad értelmetlen, hanem egy örök szikrává válik, ami a szeretettel lángba borítja a világot.” – John Marvelo szavai megdöbbentettek. Legközelebbi családtagját ölték meg, erre ő testvériséggel akar válaszolni? Szeretetet emleget ott, ahol rablás és gyilkosság történik? Abszurd halálesetnek hangzik John testvérének története, de ugyanakkor mégis egy kihívás lehet mindannyiunk számára.

Mindez „szikrává válhat”, ahogy ez a venezuelai fiatal is fogalmaz. Ahogy megbocsátott II. János Pál az őt meglövő terroristának, ahogy Jézus imádkozott gyilkosaiért a kereszten. Szemben a világ mentalitásával, az ár ellen úszva, de talán még pontosabb, ha azt mondjuk, minden körülmények között a szeretet törvénye mellett kitartva. Az árral szemben haladni talán ezt jelenti. A minket körülvevő világ törvénye ugyanakkor nem ez, hanem többnyire az önző magatartás. „Mert megérdemlem!” – ismerős a reklámszlogen? Önzetlennek lenni elképesztően kockázatos. Megéri? Mutat valaki példát? Nem kell a szomszédba rohannunk megoldásért, emlékezzünk csak az evangélium néhány mondatára: „Győzd le jóval a rosszat” (Róm 12,21), „Ha megütik a jobb arcodat, fordítsd oda a másikat is” (Lk 6,29), „Keresd a megbékélést a felebarátoddal akkor is, ha nem te vagy a hibás” (Mt 5,24).

Gyakorlatilag itt is az evangélium követéséről van szó. Egyik ismerősöm színházi előadásra invitálta azt a társát, aki előzőleg nagyon durván megbántotta. Csoporttársammal együtt tanultunk egy fiúval, akinek társaságát – beszédhibája miatt – senki sem kereste az egyetemen. Egy másik barátom imádkozott azért az emberért, aki  házastársának halálát okozta. – Érdemes lenne gyűjteni ezeket a történeteket. Amikor sikerült szembe menni önzésünk zárjával, befelé fordulásunkkal. Amikor nem evilági, veszendő eledelért fáradoztunk, hanem olyanért, ami valóban megmarad az örök életre – még ha a világ leghelyénvalóbb dolgának tűnik is, hogy az árral haladjunk, hiszen az a jogos és emberi út. Csak van egy másik is, mely messzebbre vezet. 1996 májusában egy olasz fiatal pont erről az útról kérdezte Chiara Lubich-ot, aki kimerítő válaszában az árral szemben haladás fontosságát hangsúlyozta:

„Mindenekelőtt azt mondanám, neked kell példát mutatnod, hogy megértesd: te az ár ellen haladsz, mert Jézust követed, aki ráadásul az ellentmondás jele, vagyis szembefordul a sodródó emberek mentalitásával. És sok mindenben példát kell mutatnod. Például: te az "adást" éled, az adás kultúráját használod, míg a többiek a birtoklásra törekszenek. Te tisztán élsz, (…) míg a többiek elkapatják magukat a hedonizmusban. Nálad ott a megbocsátás: ha valaki megsért, megbocsátasz neki, míg a többiek bosszút állnak. Te szereted a szüleidet, míg a különböző nemzedékek általában szembefordulnak egymással. Te szeretsz esetleg olyan dolgokat, amiket mások elutasítanak. Például elfogadod a fájdalmat, és a többieket ámulatba ejted ezzel, mert ők viszont elutasítják azt. Te még a halálhoz is békével állsz hozzá, mert tudod, hogy a mennyország sokkal szebb lesz ennél az életnél. Te mindenkit szeretsz, míg manapság a fajgyűlölet hullámai csapdosnak. Megérteted velük, hogy azért vagy tele örömmel, mert az egységet éled, mivel az öröm az egységből keletkezik. Ez meggyőzi őket, mert tetteket mutatsz nekik és nem szövegelsz.”

Érdemes lenne megvizsgálni, hogy hol vannak olyan pontok az életünkben, ahol jobban kell figyelnünk, óvakodnunk, hogy el ne ragadjon az önzés sodrása. Olvasmányok, filmek, internet? Esetleg a szórakozás vagy a tévé? Olyan helyzetbe is kerülhetünk, mint ez a venezuelai fiatal, John. Tetteinket kell felmutatnunk a világnak, mert akkor egyre többen fogunk az ár ellen haladva lándzsát törni a szeretet törvénye mellett.

Új Város – 2012. június

Aktuális

A ZÁRRAL SZEMBEN