Minden más tevékenység előtt
Folytatjuk Maria Voce témáját Isten igéjéről, mely rávilágít arra, hogyan tudunk a hétköznapokban hitelesebben élni. A hatodik rész következik.
Végtelen hálával tartozunk Istennek azokért a gyümölcsökért, amelyeket megtapasztaltunk és folyamatosan tapasztalunk, mint a megélt ige következményeit. Ezzel a hálával a szívünkben milyen gyakorlati következtetést vonhatunk le, amivel előmozdíthatnánk az „új evangelizációt”, ami a mi részünk, amiben elkötelezzük magunkat az „új evangelizáció” előmozdításában?
Szó volt a sötét pincéről, amelyben ma is élünk, és amit ebben az évben szeretnénk bevilágítani: ezt a sötét pincét az evangélium fényével akarjuk bevilágítani.
Igaz, hogy a Mozgalomban havonta váltakoznak az életigék. De tegyük fel magunknak a kérdést, hogy ma is megtapasztaljuk ugyanazokat a hatásokat, mint az első időkben?
Minden hónapban terjesztjük az életigét az egész világon, és sok nyelvre, sok nyelvjárásra lefordítjuk, de biztosak vagyunk abban, hogy most is élő közösség születik belőle mindenütt, mint a kezdetekben?
Illusztráció: Mariannita Zanzucchi
|
Az ige csak arra jó – teszi fel a kérdést Chiara Lubich –, hogy „valamiféle gyógyír legyen lelkünknek, hogy megvigasztalja, bátorítsa lelkünket, hogy igazolja lelkiismeretünket, hogy magunkba zárkózzunk és ilyen módon egy meglehetősen szegényes és bágyadt individuális lelkiségbe, amely igazából nem is individuális lelkiség?”
Nem azzal a radikalitással kellene élnünk az életigét, ahogy Chiara Lubich mondja, hogy „darabokra szedi énünket, megsemmisíti egoizmusunkat, olyan mértékben a keresztre szegez Krisztussal, hogy már nem mi élünk, hanem az Ige él bennünk, aki maga Jézus? És az Ige, aki egyedül képes erre, létrehozza körülöttünk a közösséget?”
Mit tegyünk? Miben kezdjünk újra? Azt mondanám, pontosan abban, hogy éljük az igét pillanatról pillanatra.
Helyezzük ezt a Mű minden más tevékenysége elé, a nagy rendezvények elé, legyen ez fontosabb, mint a munkába menetel, vagy egy utazás, még akkor is, ha azért megyünk, hogy találkozzunk a közösségeinkkel. Arra kaptunk meghívást és ismételt meghívást, hogy csak az evangélium legyen a kezünkben, az elménkben, az akaratunkban. Ahogy Chiara mondta, az ige kell, hogy az öltözékünk legyen: (…) „a ruha, amit minden nap magunkra öltünk.”
Csak az evangéliumba öltözve válaszolhatunk korunk tragikus kérdéseire, melyet – ahogy már VI. Pál pápa is megállapította – „az evangélium és a kultúra közötti törés” jellemez. Ez határozottan arra hív – mindenkit együtt –, hogy újra az evangéliumot hirdessük a világnak.
Hogyan tudjuk újra hirdetni?
A Mozgalom már jelen van a föld szinte minden országában, de talán újra bátorságot kell merítenünk, hogy ne zárkózzunk be, ne vegyünk fel passzív, védekező magatartást, hanem nyíljunk meg a testvérek előtt, ajándékozzuk oda az evangéliumot azoknak, akik még nem ismerik, vagy akik megismerték ugyan, de eltávolodtak tőle vagy elfelejtették.
Az ige – emlékeztet XVI. Benedek Verbum Domini kezdetű apostoli buzdításában – nemcsak úgy ragad magával, „mint az isteni kinyilatkoztatás címzettjeit, hanem úgy is, mint annak hirdetőit. (…) A Feltámadott Lelke alkalmassá teszi életünket arra, hogy az Igét hatékonyan hirdessük az egész világon. Ez volt az első keresztény közösség tapasztalata, mely látta, hogy az ige a prédikáció és a tanúságtétel által terjed (vö. ApCsel 6,7).”
Valójában – ahogy a Verbum Domini állítja – „az ige hatékony hirdetése az egész világon” olyan tapasztalat, amelynek mindannyian részesei vagyunk az Ideál megismerésének napjától kezdve. Talán új módon kell a tudatára ébrednünk ennek, főként ma, amikor a keresztényeknek is szükségük van arra, hogy ismét és meggyőző módon hirdessük nekik Isten igéjét, és így konkrétan megtapasztalhassák az evangélium erejét.
Ez a „meggyőző mód” biztos, hogy elsősorban az életünkkel tett tanúbizonyságot jelenti. Az elején említettük, hogy Chiara Lubich vágya az volt, hogy ha a világ összes evangéliuma megsemmisülne, az életünk alapján újra lehessen azt írni. Szinte ugyanezeket a szavakat visszhangozza egy XVIII. századi evangélikus teológus, Gerhard Tersteegen egyik írása is: „Nyílj meg [Krisztus előtt] lelked mélyéig a csendben, teljesen, mint egy fehér lap, hogy Ő maga írja szívedbe törvényét a Szentlélek keze által, hogy léteddel és viselkedéseddel Szentírássá válj, olyan olvasmánnyá, amit bárki elolvashat. Így a Szentírás értékes tanúságtétel lesz Krisztusról, és nemcsak azért fognak hinni benne, mert olvasták, hanem mert Őt hallgatták és ismerték meg.”
Ma természetesen arra van szükség, hogy korunk emberének megfelelő nyelvezetet használjunk, aki a gyorsan változó társadalmi és kulturális folyamatokban él.
(folytatjuk)
Maria Emmaus Voce
Fordította: Fekete Mária
Új Város – 2012 május
az egység lelkisége – tiszta forrásból
MINDEN MÁS TEVÉKENYSÉG ELŐTT