Ma már egyre világosabban látszik, hogy az üzleti szempontok helyett más alapokra kell építeni a sportot, a szabadidőt. Ennek hátteréről és lehetőségei­ről beszélgettünk Láncos László egykori válogatott öttusázóval, a Közös Sport­egyesület egyik alapítójával.

– Hogyan került kapcsolatba a sporttal?

– Aktív gyerek voltam, ezért azt javasolták, hogy sportoljak. Kez­detben édesapámmal jártam futni, majd anyukám vitt le az öttusázók edzésére, és ott ragadtam. Három­tusában kezdtem, magyar bajnok­ságot nyertem, ekkor csatlakozhat­tam az öttusázókhoz. Eljutottam a válogatottságig, ám a katonaság­nál nem a sportszázadba kerültem, így nyolc hónapig nem edzhettem. Ezután határoztam el, hogy ab­bahagyom a versenysportot. Vis­szatekintve, ez az időszak nagyon szép és meghatározó volt; a hivatás gondolatával, a szenvedés titkával ekkor találkozhattam először, bár akkor még nem voltam erre „han­golva”.

Aztán mégsem hagytam abba teljesen. Az egyetemen is futottam félmaratont, hegyi versenyeket. Fe­leségemmel is az egyetemi sport kapcsán találkoztunk, ő szintén sportoló volt, válogatott és magyar bajnok síelő. Mivel közös bennünk a természet iránti szeret, rendsze­resen járunk a magas hegyekbe.

– Mi a sport szerepe valakinek az életében?

– Én rengeteget tudtam meríteni belőle, mert követelt egyfajta men­talitást, kitartást. Ez a háttér ké­sőbb a munkahelyen, a családban is sokat jelentett. Gyakran hallani, hogy nem lehet bírni a fiatalokkal. A sport – ezt tapasztaltuk a II. Já­nos Pál-emléktorna kapcsán – olyan közeg, amiben mindenkinek meg­van a helye, olyan tevékenység, amit mindenki szívesen végez. A fiataloknak szükségük van arra, hogy megpróbálják, mire képesek mind mentálisan, mind fizikailag, és hogy tanulhassanak egymástól, a tapasztaltabbaktól.

Emellett elengedhetetlen szere­pe lenne az egészséges társadalom kialakításában és fenntartásában. Ma hiányzik az önszerveződő sport. Mi például még „olimpiá­kat” rendeztünk a háztömbünk gyermekeinek. Nemrég a Magas- Tátrába mentünk fiatalokkal, ami jelentős megterhelést jelentett ne­kik. Az egyik fiú, akinek rossz a lá­tása, egy szakaszon teljesen rá volt utalva a többiekre. Jó volt látni, hogyan segítették, a csúcsról vis­szafelé a hátukra vették. Ezek azok a nehéz helyzetek, ahol kiderül, képes-e valaki közösséget alkotni, szeretni a másikat. Az ilyen tapasz­talatok egy életre megmaradnak.

– Többen részt vettek Magyar­országról a Sportmeet konfe­renciáin.

– A Sportmeet azokat fogja össze – és nem feltétlenül csak sportoló­kat –, akik a sporton keresztül sze­retnék megújítani a társadalmat. Nem leírt szabályokról van szó, mindenki igyekszik közösbe tenni a saját tapasztalatait. Sok olyan dolgot tudtunk mondani, amit a másik addig még nem próbált. Vannak előadások is természete­sen, de jó, ha a szakma elmélete ta­lálkozik a gyakorlat lelkületével.

– Erre lennének különösen alkalmasak a klubok, egyesüle­tek.

– A Sportmeet egyik vezetője, dr. Paolo Crepaz [testvérlapunk, a Citta Nuova munkatársa, szerk.] emlí­tette az egyik konferencián, hogy az edzőknek közösséget kell tudniuk teremteni. A konferencia témája is az volt, hogyan lehet techni­kai edzőből nevelőedzővé válni. Fontos szempont, hogy nem az eredmény az első, és az eredmény érdekében nem megen­gedett minden eszköz, gondolok itt a doppingra például.

A tavaly ősszel alakult egyesületünknek, a Közös Sportegyesületnek is ez volt a célja, hogy megmutas­suk: lehet ezt másként is csinálni. Új emberekre van szükség, akik a lelki és a testi egészség megte­remtésén munkálkodnak. Szeretnénk megszólítani azokat, akikhez leginkább a sport révén juthatunk el, és akiknek így lehet átadni az említett értékeket.

Programjaink ezért teljesen nyi­tottak. Négy szakosztályunk közül a röplabda, a kosárlabda és a futó–szakosztály heti rendszerességgel működik, a turista szakosztály hat hetente az ország különböző részeibe szervez túrákat, illetve évente egy nagyobb 4-5 napos tú­rát. Emellett folytatódik a II. János Pál-emléktorna is.

– Az Európai Unió támogatja az értékalapú sportot, egy pályá­zatban Önök is részt vettek.

– Igen, a békére nevelés céljához kapcsolódva egy német kollégánk, Matthias Kaps összefogta az európai országok sport témájú kezdemé­nyezéseit. Minden ország megfo­galmazta a saját elképzeléseit a kö­vetkező évekre, és ezt a hálózatot támogatta az Unió. Ausztriában például a több napos Sport4Peace rendezvénysorozaton adták át ne­künk a tapasztalataikat, Nápoly­ban 24 órás sportolást szervez­nek idén. A legnagyobb élmények ilyenkor a testvériség megéléséhez kapcsolódnak. Volt olyan, hogy cserélték a csapat tagjait, így ugyan mindenki csak a saját eredményét vihette tovább, ezt azonban meg­határozta a többi csapattag sze­replése. Ennek a programnak része a Sportmeet hat konferenciája is, a záró konferencián Rómában ös­szegzik majd a tapasztalatokat.

Mindezzel együtt én inkább a lelki részét emelném ki a kezdemé­nyezésnek. Egy fiatal, akiben meg­van az Isten iránti érzékenység, késztetés, nagy dolgokra képes. A mi feladatunk segíteni őket ebbe az irányba. Viszont kinek-kinek magának kell meghallania a hí­vást, s lehet, hogy később már nem lesz rá alkalma.

– Mi a sport eredménye a lelki életben?

– Sokszor vonhatunk párhuza­mot a sport és a civil élet között, mert a sportban megtanult dolgok elengedhetetlenek. Ilyen például a lemondás: valaki megházasodik, le kell mondania a magára szánt idő egy részéről, nem jár el minden este pub-ba, vagy focizni, mert ott van a felesége, meg a gyermekei. Erre is nevel a sport, megtanít áldozatot vállalni, és kitar­tani abban, amit elkezdtünk. Ahol élünk, ott új em­berként kell mo­zogni, és ezt nem lehet megspórol­ni. Ehhez viszont lemondásra és sok munkára van szükség. A kö­zösség segítsége is számít. Volt, hogy sírtam a fá­radtságtól, és az segített, hogy a társaim mellet­tem álltak. Aztán meg kell tanulni veszíteni, örülni a másik sikerének.

Végül még valami. Az élsportot sokszor úgy állítják be, mint szük­séges rosszat, holott csupán mi tettük azzá. Eszembe jut ilyenkor a Tűzszekerek című film, ahol az apa így bíztatja a fiát: azt az adottsá­got kaptad Istentől, hogy gyorsan tudsz futni, és Ő örömét leli eb­ben. Fuss hát, hogy más is örömét lelje benne!

Sudár Balázs

Új Város – 2010 július-augusztus

közelkép – szemtől szemben

SPORTOLTAM MINDIG