Vasárnap délelőtt a lá­nyom hívott, hogy a tegnap a tisztítóból el­hozott kabátja a leszállás kö­rüli kapkodásban fenn maradt a vonaton, robog Budapest felé. Sebaj, gondoltam: gyorsan felhívom a vasútállomást, és értesítem a jegyvizsgálót, még mielőtt a vonat Pestre ér, hogy a kabátot szeretnénk visszakap­ni. A korábban százszor hívott egri számon bemondta egy gépi hang, hogy ilyen számon előfi­zető nem kapcsolható. Azt hit­tem, valamit rosszul nyomtam meg, bár sok éve be van prog­ramozva a telefonomba az elér­hetőség. Újabb hívás – ugyan­az a hang és szöveg. A 198-at hívtam, hátha megváltozott a vasútállomás telefonszáma, de ott azt mondták, hogy nincsen városi vonala az itteni MÁV-nak. Nem hittem el. Felhívtam a MÁV központi számát, ahol az ügyfélszolgálatos hölgy meg­erősítette, hogy városi vonalon nem tudok beszélni a vasúti dolgozókkal. Felajánlotta, hogy megadja a Keleti pályaudvari talált tárgyak osztályának a szá­mát. Felírtam, de erősködtem, hogy nekem egri telefonszámra lenne szükségem. Ez nincsen, mondta, és elköszöntünk. Kis hitetlenkedést és egyre növekvő bosszúságot éreztem, ezért újra hívtam őket. Ezúttal egy férfi vette fel. Röviden vázoltam a problémámat, és kértem, hogy telefonos kapcsolatba kerül­hessek a városom vasútállomá­sával. Ő is elmondta, hogy ez nem lehetséges, és azt javasolta, hogy személyesen menjek el, ez a legcélszerűbb.

Hálát adtam, hogy aránylag kicsi a város, és nem is lakunk túl messze. Amint gyalogoltam az állomás felé, egyszerre csak azt gondoltam: milyen jót nevet most bosszúságomon Jézus, aki mindenható; csak kérnem kell tőle, amit szeretnék. Hát teljes hittel mondtam neki: Figyelj, Jézus! Kérlek, hadd szerezzük vissza ezt a kabátot, jó? Sőt, mi­vel ez afféle női dolog, inkább megkérem anyukádat, Máriát, hogy segítsen, rendben?

A további kétszáz métert már nyugodtan, sőt derűsen tettem meg. Az Idegeneknek belépni tilos! feliratot figyelmen kívül hagyva bekopogtam az állo­másfőnökségre, hogy segítsé­get kérjek. Azonnal különböző megoldási javaslatokkal álltak elő. Közben az ügyeletes hölgy már hívta is a mozdony veze­tőjét, mivel az Egerből induló egyéb személyzetet már lecserél­ték az egyik állomáson. Hallot­tuk, amint a férfi azt mondta: A kabát már itt lóg mellettem. A legközelebbi egri szerelvénnyel küldöm.

Olyan boldog voltam! Mária ilyen gyors és ügyes! Köszöntem persze, ott is mindenkinek a se­gítséget. Hívtam a lányomat, hogy ő se izguljon tovább.

Amikor a megbeszélt idő­pontban újra elmentem az ál­lomásra, hogy átvegyem a sokat tapasztalt kabátot, jelképesen vittem egy bonbont, hálánk je­léül. Igaz, hogy nincsen telefon­juk, de éljen a MÁV! Én közben pontosan tudtam, hogy mind­ezt Mária és Jézus intézte, aki­ket megkértem rá.

Fábián Zsuzsanna

Új Város – 2010 szeptember-október

az élet igéje – az ige élete

EVANGÉLIUM A MINDENNAPOKBAN

ÉLJEN A VASÚT!