Az idő értelme a pillanat
Van egy gondolata Chiara Lubichnak, amely szinte teljes „fegyverletételre” hívja az embert: „Jézus a mennyből szállt alá a földre és képes lett volna mindenkit egyetlen pillantásával feltámasztani. De mivel az emberek Isten képmására lettek teremtve, meg kellett hogy hagyja nekik a menny szabad meghódításának az örömét.” Ez a szabadság szédítő, vagy talán még inkább zavarba ejtő. Ezt a szabadságot megadni csak az a szeretet képes, amely maga a Szeretet. Mely léténél fogva nem tud mást tenni, mint szeretni. Akinek léténél fogva van szüksége arra, hogy valakit szerethessen. Isten szeretetének vagyunk hát „tárgya” mi emberek, ez igazi méltóságunk, s Isten és egymás előtti egyenlőségünk.
A történelem annak története, ki hogy élt vagy hogy élt vissza ezzel a szabadsággal. Persze amíg a történelemről beszélünk, addig ki-ki talán még hátra is dőlhet… azonban itt rólunk is szó van. Sőt, személyesen rólunk, rólam van szó. Isten, a Szeretet, a földre jött, bemutatkozott és meghívott, hogy örökre részesítsen Életében, s megajándékozzon azzal a szabadsággal, amellyel élve Őt elérhetem.
Ennek a szabadságnak azonban – Klaus Hemmerle, néhai aacheni püspök szerint – van egy kulcsa, mégpedig a jelen pillanat, amely megragadja az időt. Ezt írja: „Nem tudjuk, mit hoz a holnap, nem tudjuk, mi lesz holnapután vagy száz év múlva. Azt tudjuk csak, hogy minden történés Jézus jövetelének a története. Ha a jelen pillanatban állandóan rá hallgatva engedünk hívásának, ha a pillanatot mindig az Ő jövetelére készülve fogadjuk, akkor nem leszünk sem a múlthoz láncolva, sem a jövőnek kiszolgáltatva. Egyszerűen szabadok leszünk.
Az idő értelme az örökkévalóság. Az idő értelme a pillanat. A pillanatban, és csak benne találkozunk Isten szeretetével, aki a maga örök pillanatában akar részesíteni bennünket. Mindig a pillanat az, amely döntésünket kéri, s amely kegyelem is, ítélet is egyszerre. Minden pillanat alkalom időszerűen megélni Krisztust. Ezt az alkalmat elkerülni annyi, mint elkerülni Istent.”
Chiara Luce Badano, az újonnan boldoggá avatott ismerte ezt a kulcsot és így lehet sokak számára példakép. Mindazok pedig, akik a jelen pillanatban „megragadják az időt” és gyógyítják az iszapkatasztrófa sújtotta testi és lelki sebeket, vagy Gyömrőn vagy bárhol máshol magyarokért és cigányokért dolgoznak, illetve valahol a közéletben vállalnak szerepet, vagy teszik a megannyi jót a jelenben, szerte a világon, mind-mind a karácsonyt, az Ő jövetelét készítik elő.
Kata, aki néhány nappal ezelőtt, ötvenhat évesen hagyott itt minket, mielőtt átlépett volna a másik Életbe, keresztet vetett. Abban a mozdulatban, abban a pillanatban minden benne volt.
Bátorító példák sorakoznak hát előttünk, emberek, akik értelmet adván az időnek, a jelen pillanatokban élni tudnak és tudtak a szabadság ajándékával, egészen az Ő jöveteléig.
Tóth Ilona
Van egy gondolata Chiara Lubichnak, amely szinte teljes „fegyverletételre” hívja az embert: „Jézus a mennyből szállt alá a földre és képes lett volna mindenkit egyetlen pillantásával feltámasztani. De mivel az emberek Isten képmására lettek teremtve, meg kellett hogy hagyja nekik a menny szabad meghódításának az örömét.” Ez a szabadság szédítő, vagy talán még inkább zavarba ejtő. Ezt a szabadságot megadni csak az a szeretet képes, amely maga a Szeretet. Mely léténél fogva nem tud mást tenni, mint szeretni. Akinek léténél fogva van szüksége arra, hogy valakit szerethessen. Isten szeretetének vagyunk hát „tárgya” mi emberek, ez igazi méltóságunk, s Isten és egymás előtti egyenlőségünk.
A történelem annak története, ki hogy élt vagy hogy élt vissza ezzel a szabadsággal. Persze amíg a történelemről beszélünk, addig ki-ki talán még hátra is dőlhet… azonban itt rólunk is szó van. Sőt, személyesen rólunk, rólam van szó. Isten, a Szeretet, a földre jött, bemutatkozott és meghívott, hogy örökre részesítsen Életében, s megajándékozzon azzal a szabadsággal, amellyel élve Őt elérhetem.
Ennek a szabadságnak azonban – Klaus Hemmerle, néhai aacheni püspök szerint – van egy kulcsa, mégpedig a jelen pillanat, amely megragadja az időt. Ezt írja: „Nem tudjuk, mit hoz a holnap, nem tudjuk, mi lesz holnapután vagy száz év múlva. Azt tudjuk csak, hogy minden történés Jézus jövetelének a története. Ha a jelen pillanatban állandóan rá hallgatva engedünk hívásának, ha a pillanatot mindig az Ő jövetelére készülve fogadjuk, akkor nem leszünk sem a múlthoz láncolva, sem a jövőnek kiszolgáltatva. Egyszerűen szabadok leszünk.
Az idő értelme az örökkévalóság. Az idő értelme a pillanat. A pillanatban, és csak benne találkozunk Isten szeretetével, aki a maga örök pillanatában akar részesíteni bennünket. Mindig a pillanat az, amely döntésünket kéri, s amely kegyelem is, ítélet is egyszerre. Minden pillanat alkalom időszerűen megélni Krisztust. Ezt az alkalmat elkerülni annyi, mint elkerülni Istent.”
Chiara Luce Badano, az újonnan boldoggá avatott ismerte ezt a kulcsot és így lehet sokak számára példakép. Mindazok pedig, akik a jelen pillanatban „megragadják az időt” és gyógyítják az iszapkatasztrófa sújtotta testi és lelki sebeket, vagy Gyömrőn vagy bárhol máshol magyarokért és cigányokért dolgoznak, illetve valahol a közéletben vállalnak szerepet, vagy teszik a megannyi jót a jelenben, szerte a világon, mind-mind a karácsonyt, az Ő jövetelét készítik elő.
Kata, aki néhány nappal ezelőtt, ötvenhat évesen hagyott itt minket, mielőtt átlépett volna a másik Életbe, keresztet vetett. Abban a mozdulatban, abban a pillanatban minden benne volt.
Bátorító példák sorakoznak hát előttünk, emberek, akik értelmet adván az időnek, a jelen pillanatokban élni tudnak és tudtak a szabadság ajándékával, egészen az Ő jöveteléig.
Tóth Ilona
Új Város – 2010 november-december
Előszó
AZ IDŐ ÉRTELME A PILLANAT