A részvételi demokrácia esélyei a választások után.

Kétségtelen, hogy a de­mokráciák történetében egyedülálló helyzet állt elő hazánkban az idei választások után. A Fidesz-KDNP fölényes kormányzati többsége a parla­mentben és az önkormányzati választások átütő sikere a hatá­rozott politikai cselekvés új pers­pektíváit nyitja meg. Megvallom, én reménységgel tekintek az előt­tünk álló időszak elé. Úgy tűnik, hogy az új politikai elit nincs hí­ján a koncepciónak, bátor kezde­ményezésnek, tettre készségnek.  

Az idő fogja megmutatni, hogy ebből a szokatlan mértékű felha­talmazásból meg tud-e valósulni egy olyan politika, amelyből a megfáradt nyugati demokrácia új modellje bontakozik ki. Az új kormányzatnak szüksége lesz egy olyan társadalmi hálózatra, amely kiterjed az egész országra, és amely első sorban az önkor­mányzatok és a helyi közösségek szintjén szervezhető meg, tehát nem pártlogikán alapul. A helyi civil szerveztek, a lakókörzetek, a családi és szakmai közösségek, az egyházközségek kiemelt sze­repet kaphatnak ebben a folya­matban.

Nem titok, hogy a válságba jutott demokratikus po­litikai intézményrendszer meg­reformálásán munkálkodók a politikai élet megújulását az et­nikailag és vallásilag egyre sok­színűbb nyugati társadalmakban a részvételi demokrácia mechaniz­musainak erősítésében látják. Az állampolgárok fokozottabb bekapcsolása a konkrét politikai döntéshozatalba felelősségtel­jesebbé, józanabbá, megértőbbé teheti a politikát, és új lehetősé­geket biztosíthat a hatalom kont­rolljára is.

Az előző politikai garnitúra színvonaltalan teljesítményével való elégedetlenség csak ideig-órá­ig képes nemzeti egységet terem­teni, és nem biztosít elég erőt arra, hogy az ország valóban átugorja saját árnyékát. Történelmünk tapasztalataiból tudjuk, hogy az elnyomás elleni küzdelem képes volt összekovácsolni minket, de nemzeti emlékezetünkben nincs sok példa az alkotó egyetértésre, a nehézségek közös vállalására. Az összefogás, az együttműködés új társadalmi mintáira van hát szükség, felelősségteljes újításra a politikai életben.

Ma több lehetőségünk van a közvetlen demokrácia meg­valósítására, mint Montesquieu és Rousseau korában. Az infor­mációtechnológia és a közösségi kommunikáció fejlődése új, ko­rábban ismeretlen lehetőségeket kínál az állampolgárok bevoná­sára a politikai döntéshozatalba. A részvételi demokrácia mecha­nizmusainak kialakítása azonban nem megy egyik napról a másikra, mert megkívánja a gondolkodás­mód gyökeres átalakítását. Nézők­ből játékosokká kell válnunk, és ez nem csupán jóakarat vagy vál­lalkozó kedv kérdése, hanem egy új, közösségi kultúra kialakítását kéri. Ehhez egy kormányzat meg tudja teremteni a megfelelő politi­kai, gazdasági és jogi kereteket, de nem pótolhatja a közösség jólléte mellett elkötelezett állampolgárok odaadó aktivitását.

A választott vezetőket álta­lában elégedettség tölti el, hogy most végre megvalósíthat­ják hosszasan érlelt elképzelései­ket, és átléphetnek a legátoltság­ból az alkotó szabadság világába. Körülveszik magukat megbízha­tó és felkészült társakkal, hogy közösen megmutassák, mire képesek. Ebben a lendületben a közönséges polgár többnyire csak zavaró tényező, olyan kívülálló, akinek érdekében a politikusok cselekszenek, de aki most jobb, ha csendben marad, mert csak zavarja a már kialakult nézet- és akcióegységet. Ezzel a szemlélet­tel jól párosul annak a polgárnak a magatartása, aki karosszékéből bizakodással figyeli az új garnitú­ra tevékenységét, és szívből remé­li, hogy jobban fognak szerepelni, mint az előzőek.

Azok a polgármesterek és ön­kormányzati tisztségviselők azonban, akik komolyan meg­próbálták a lakosságot bevonni a döntéshozatalba és az értékelésbe, általában meglepő eredményről számolhatnak be. Az akadékos­kodó, tiltakozó, „keresztbetevő” polgár helyett a legtöbb esetben felelősen gondolkodó, belátással bíró emberekkel találták magu­kat szemben. Az ilyen közösségi folyamatok legfőbb nyeresége az, hogy a polgárok valamilyen for­mában jobban magukénak érzik a köz ügyeit, és a civil társadalom aktivitása nem csupán tiltakozó akciókban nyilvánul meg, hanem konstruktív módon járul hozzá a közjó előmozdításához.

A nehézséget többek között az is okozza, hogy nincsenek ki­forrott mintáink arra, miként működik az a híres „egység a sokszínűségben” a konkrét hely­zetekben, ahol különböző beállí­tottságú emberek akcióegységet képesek alkotni valamilyen közös cél érdekében. Ezen a téren is út­törő jellegű kezdeményezésekre van szükség, azoknak a nehézsé­geknek a felvállalására, amelyek az eltérő gondolkodásból, a más csoporthoz tartozásból adódnak. A személyes találkozások, eszme­cserék, de főként a közös cselek­vés jó alkalom lehet arra, hogy félretegyük a másik ember kate­góriákba sorolását, címkézését.

Hogy mindez nehéz és utó­pisztikusnak tűnik? Biz­tos, hogy nem könnyű vállalko­zás, ám meggyőződésem szerint ez az a terület, ahol a keresztény hitnek, a tettekre váltott evangé­liumnak nagy szerepe lehet, hi­szen olyan erőforrásokat biztosít, amelyek az emberileg lehetetlen­nek látszó dolgokra is képessé te­hetnek bennünket. Elősegíthetik azoknak a polgári erényeknek a kibontakozását, amelyek ebben a szeretetben gyökereznek: a kez­deményezőkészség, a befogadás, a szakértelem érvényre juttatása, az együttműködés, a világos beszéd, a párbeszéd…

Tóth Pál

Fotó: Papp Gábor

Együtt az állampolgárokkal Közösségi költségvetés Porto Alegrében (Brazília) Egy kis ház zsebkendőnyi udvarán, egy nagy magnólia fa alatt összezsúfolódva vagy harminc ember ül. Öregek és fiatal lányok, egy anyuka két pici gyermekkel. A falra több kartonalap van erősítve, szövegekkel, táblázatokkal, számokkal. Egy facilitátor [aki megkönnyíti az ismeretátadást] segítségével kerületük jövőjéről beszélnek. Az önkormányzati munkatársat arra készítették fel, hogy ismertesse az emberekkel a problémákat, gyűjtse össze az észrevételeiket, javaslataikat. Az egyes csoportok javaslatait az információtechnológia segítségével összesítik, és az eredményt visszaküldik a helyi csoportoknak. Más esetekben a csoportok eseti képviselőket választanak, akik a közösségben kiérlelt véleményeket egy felsőbb, szintén lakossági fórumon képviselik. A részvételi költségvetés azóta is sikeres projekt, kiérlelt mechanizmusokkal. Hatására jelentős mértékben javultak az életkörülmények, csökkent a korrupció, nőtt a kollektív felelősség és a ké­pesség a konfliktusok megoldására. Ma a világon mintegy 200 város vezette be ezt a gyakorlatot, köztük Montevideo, Buenos Aires, Mexikóváros, Barcelona és Párizs. Párma városa például 2011-es költségvetésében kizárólag olyan projek­teket valósít meg, amelyek átmentek a közösségi költségvetési folyamaton, és amelyeket a polgárok túlnyomó többsége támogatott. Hazánkban sem ismeretlenek a hasonló kezdeményezések. Az is igaz, hogy a magyar szakemberek elsősorban az e-demokrácia irányába tekintenek, kihasz­nálva az internet lehetőségeit. Ebből azonban ma még a társadalom széles rétegei kimaradnak. A lakossági fórumok sem töltik be igazán azt a szerepet, amelyet a brazil kísérletben a „lemaradó rétegeket” komolyan integráló közössé­gi költségvetés biztosít.

 

Új Város – 2010 november-december

társadalom – politika

A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSRŐL