Esik az eső
Esik, így a kínaiak boldogan indulnak esernyőt árulni a metróállomásokra, buszmegállókba, mindenfelé.
Esik, így az árus nehéz szívvel, de kénytelen összecsomagolni lim-lomjait a járdán: tán majd legközelebb!
Esik, és aki a napfényes reggelen még kirándulni vágyott, az most bánatos, mert kénytelen otthon maradni.
Esik, és a gazda elégedetten gondol az ültetvényre, aminek éppen ez az eső hiányzott, és már látja is maga előtt, amint hatalmasra nő.
Esik. „Már csak ez hiányzott!” – gondolja a hajléktalan, és csüggedten keres menedéket egy kapualjban.
Esik, és a diák azért örvendezik a számítógépe előtt a szobában, mert így jobban tud figyelni a szakdolgozatára, és nem kísérti, hogy sétálni menjen a napsütésben.
Esik, és a háziasszony küszöbön felejtett növénye újjászületve emeli fel a leveleit.
Esik, és ugyanezen háziasszony, aki a mosást kitette száradni a teraszra, morózusan szemléli munkája hiábavalóságát.
Esik, és az ihletre váró zenész átvéve az esőcseppek kopogásának a ritmusát ihletet kap új darabjához.
Esik, és a beteg öregúr, aki olyannyira várja, hogy magányát enyhítse valaki, vigasztalanul latolgatja: „Ki látogat meg ilyen időben?”
Esik, és a kapualjba menekült lány (micsoda véletlen!) összefut egy régi barátnőjével, akivel megszakadt a kapcsolata, és aki szintén ernyő nélkül maradt. Amíg várják, hogy elálljon, magukról mesélnek… és boldogan határozzák el, hogy ezután nem tévesztik egymást szem elől.
Esik… Igen, egyformán esik igazakra és bűnösökre, mert irgalmával a mennyei Atya így rendelkezett.
Gianfranco Restelli
Fordította: Sudár Balázs
Illusztráció: Durst Norbert
Új Város – 2010 május-június
életmód –alkotó
ESIK AZ ESÕ