Háromtól kilencvenkilenc éves gyerekeknek

Hetvenkedve szaladgált a nyúl a mezőkön.

„Fülemet rá, futásban nincs, aki legyőzzön!

Nos, ki áll ki velem? – szólt. – Kezdődjék a torna!”

Nagy szerényen a teknős: „Megpróbálom” – mondta.

„Te? – kacagott föl a nyúl. – Volna hozzá merszed? Nem elég a hátadon házadat cipelned? Velem futna versenyt egy ilyen lomha jószág?” „Akkor is – szólt a teknős – vállalom a próbát.”

Körülállja a pályát a közönség. „Rajta!” Kocogni kezd a teknős. Nevet a nyúl rajta, párat ugrik, van már vagy fél pálya előnye. „Buta teknős!” – Gondolja: csúfot űz belőle.

Megáll, nézi gúnyosan, hogy izzad a másik, majd lehever, mintha ágy lenne csak a pázsit, nyújtózkodik, hunyt szemmel fekszik hason, háton, s addig színlel alvást, míg elnyomja az álom.

Azalatt a teknős csak lépked lankadatlan, elcsoszog a szunnyadó nyúl mellett is lassan, s mire a nap az erdő fái mögé csúszik, holtfáradtan bár, de már a cél előtt kúszik.

Hűsebb lesz a levegő, fölriad a nyúl rá. Rémültében fölugrik, nagyot rikkant: „Hurrá!” – s rohan. – Késő! Így jár a hetvenkedő néha: henceg, s még a teknős is előtte ér célba.

Jean de La Fontaine

(Rónay György feldolgozása)

Új Város – 2010 március-április

Életmód – alkotó

A TEKNŐS ÉS A NYÚL