Az argentin La Nación napilap főmunkatársa, az ENSZ fejlődési program tanácsadója méltatja Chiara Lubich életművét.

Chiara immár túl van az idő korlátain. Ott van az örökkévalóságban, teljesen a Szeretet Istenben él, aki kiválasztotta őt, és akit hirdetett. Személyes Húsvétja a végső beteljesedés felé elővételezése annak, amit hamarosan mindannyian át fogunk élni.

Előfutár volt. Most is az. A háború borzalmai és gyűlölete közepette felfedezte a szeretet útját, és megértette, mekkora kihívás az, amire Jézus az egész embe­riséget meghívta: „hogy legyenek mindnyájan egy!” Anélkül, hogy jelentőségét teljes mértékben felfogta volna, ő is igent mondott, mint Mária. A Szeretet Is­ten ösztönzéséből kiszélesítette azt az utat, amelyen az embert keresők járnak lankadatlan. „Hogy mindnyájan egy legyenek!” Az új parancs, a Jézustól hallott egyetlen parancs megvalósításához szükség volt és szükség van ma is az új tömlőkre. A második világháború lármája, a fájdalomkiáltások, a szegények és üldözöttek kétségbeesése, a keresztények szétforgácsolódása nem akadályoz­ta meg Chiarát és társait, hogy meghallják ezt a felhívást. Nekiláttak tehát, és megalkották a Fokoláre Mozgalmat, az új tömlőt, hogy befogadja Jézus mindig aktuális kiáltását, amely oly sokszor felhígult szabályokban és szertartásokban.

Utak ezek, és nem kibúvók! Tömlők – így többes számban –, melyek nyitottak a reményre és arra a Szeretet-Istenre, aki e töm­lők létrehozását inspirálta. Tömlők, amelyek mindig készek a találkozásra, a másik meg­értésére, a párbeszédre, mely mindenekelőtt odafigyelést jelent.

A fiatal názáreti leány annak idején kimondott igenjének és Chiara igenjének ugyanaz a ter­mészete. Hogy is ne hívnák tehát Mária Művé­nek, ami tőle született?

A Trentóban elvetett mag fejlődésnek indult. Megújulás, átalakulás, újdonság lett belőle és hozzájárult – de még mennyire! – annak a rendkívüli fuvallatnak az irányításához és felerő­sítéséhez, amelyet a II. Vatikáni Zsinat hozott az Egyházba.

A meghívás az egységre itt Dél-Amerikában, a reménység kontinensén, a Jézus iránti hűség és a Mária-tisztelet földjén is megerősítette a Szeretet Istenben hívőket.

Az új tömlő városkákat, Máriapolikat, ökumenét szült, párbeszédet teremtett a nagy vallásokkal, és elkötelezettséget ébresztett az egységért, a közösségért. Az új töm­lő mosollyá és önátadássá lett. Chiara számára a párbeszéd több mint egy hasznos eszköz! A hűség gesztusa, Jézus kinyilatkoztatásának aktuális kifejeződése, az ő kinyújtott karja, ingyenes ajándéka, hogy megszabadítsa az embert.

A tömlőnek ma azt kell keresnie, hogyan lehet új módon Egyház, azon kell mun­kálkodnia, hogy megszűnjön a keresztények közötti megosztottság botránya; el kell mélyítenie a párbeszédet, amelyben a hívő emberek a testvériség felhívását visszhangozzák.

Közösen kell megnyitnunk a fülünket a tíz- és százmilliók Istenhez szálló jajkiál­tására. Abban a kiáltásban kell találkozniuk a hívőknek, és meg kell hallgatniuk az igazságtalanság és szegénység által elnyomottakat. Mert Jézus nem hittérítőket akar, nem azt, hogy mindenkit egyetlen vallás hívőjévé tegyünk! Ő új emberek halászává tett bennünket, tanúságtevőkké, Isten országának építőivé. Talán nem ez Chiara öröksége?

José Ignazio López

Fordította: Vizsolyi László

Új Város – 2010 március-április

az egység lelkisége

ÚJ TÖMLŐBE ÚJ BOR