Hallgasd meg a városod szívét – mondja a dal, és cikkünk is erre buzdítaná olvasóját. Nem azért, hogy elmerüljünk a múltban, hanem sokkal inkább azért, hogy elindulhassunk egy új úton.

„A városoknak megvan a maguk élete, titokzatos és mély lényege. Arcuk van. Szinte azt lehet mondani, lelkük van és sorsuk. Nem csak úgy vannak összehordva téglákból és gerendákból, hanem népek titokzatos lakhelyei, sőt mondhatni Isten titokzatos lakhelyei” – írja Giorgio La Pira, olasz politikus, akinek a boldoggá avatása folyamatban van, s akit kétszer is polgármesterévé választott Firenze, az a város, ahol újjászületett Európa kultúrája.

SALZBURG

RÓMA

BUDAPEST

PRÁGA

LUCCA

Ha csak a térképen megnézzük, hol jött létre egy-egy város, látjuk, hogy az emberiség több mint egynegyede a tengerpartok közelében él (a tenger és a szárazföld határán). Az urbanisztika szakterületén közismert, hogy a városok a különböző természeti adottságok találkozásánál jöttek létre, mint például a hegyek és a síkság találkozásánál. Ugyanígy, ahol a folyómeder a legkeskenyebb, ott az átkelőhöz utak vezettek, majd híd épült. Ha többféle találkozás jött létre, akkor nagy esélye volt a nagyvárossá válásnak. Azt mondhatjuk, hogy ezt vagy azt a helyet az Isten is városnak teremtette. A város földrajzi szempontból tehát a találkozások színtere. De azután portékák, és persze emberek, kultúrák találkozása, és ezek engednek teret a legkülönbözőbb kapcsolatoknak. Mivel az ember társas lény, hiszen a háromságos Isten képére és hasonlatosságára lett teremtve, ezekből a kapcsolatokból, a szeretet lehetőségeiből él. Mi is ennek a lehetőségét használhatjuk ki új kultúránknak, a szeretet kultúrájának teréül.

„Meg kell találnunk egy-egy város hivatását” – hangsúlyozta Lucia Fronza Crepaz tavaly nyáron Loppianóban a polgármesterek és helyi képviselők találkozóján. Az Egységért politikai mozgalom felelőse szerint „alaposan kell ismernünk városunkat, a történelem során megtett útját, hogy a különböző nézeteket egységes távlatban tudjuk egyesíteni, mely tiszteletben tartja a különbözőségeket.” Magyarországot Czeller Zoltán polgármester és felesége képviselte Jánoshalmáról ezen a szimpóziumon.

Mostanában az európai nagyvárosok mintha szétesnének, pedig eredetileg a város a rendezettség helye, ahol belső törvények uralkodtak és tartattak be. Ennek a nyomait nemcsak Budapest, hanem sok nagyváros, mint Párizs vagy Róma térképe is őrzi. A városokat falak vették körül, amelyek nyomai mind a mai napig fellelhetőek. A falakon belül a lakosok szigorú szabályok szerint éltek: a középkorban Budán például este kilenc után tilos volt az utcákon kóborolni, a csendháborítókat begyűjtötték, és a városháza pincéjébe zárták reggelig. Nehéz volt bekerülni, és polgárjogot nyerni egy városban.

Napjainkra viszont jellemző, hogy sok ember lakik máshol, mint ahol az évszázadok folyamán a családja élt. Egy-egy lakóhely mint egy anyaöl úgy fogadja be az újakat, akik néha érthetetlen, számukra szokatlan dolgokkal találkoznak. Mert a város történetének eseményei nem múlnak el nyomtalanul, és nemcsak a krónikákban vannak jelen, hanem árnyalják sokszor a kapcsolatokat, hatnak a hagyományokra, néha anélkül, hogy az emberek többsége meg tudná magyarázni őket.

Érdemes a hagyományokkal megismerkedni. Kiderül, mennyi törekvés volt arra, hogy a város tekintettel legyen a „legkisebbekre”. Firenzében a város fénykorában több szociális intézmény működött. Az Ospedale degli Innocenti épülete kórháznak és árvaháznak is otthont adott. Öt évszázaddal később, Budapest fénykorában létrejött a Vakok Intézete részben közadakozásból, hogy a nem látó gyerekek tanulhassanak, játszhassanak, sőt egymást segítve felnőtt korban munkát találhassanak. Valamivel később megépült a Nyomorék Gyerekek Országos(!) Intézete. Alá kell húznunk az országos szót, mert ez arra példa, hogy a város számára idegeneket fogad be, mondhatjuk, bárkit. A keresztény évszázadok folyamán az evangéliumi igék testet öltöttek ezekben az intézményekben (vö. Mt 5,46). Akár folytatni is lehet, most már tudatosan!

Chiara Lubich mindig is úgy tekintett a városra, mint az egység elérésének egyik kulcsfontosságú eszközére: az egyesült világ úgy jön létre, ha mindenütt építik, ahol emberek élnek együtt, legyen az a környezet kicsi vagy nagy.

Az Atya szeretetének megtapasztalását le kell fordítani kölcsönös szeretetté a családban, meg kell valósítani a szomszédság körében, a városokban. És a kölcsönös szeretet magával fogja hozni Jézus jelenlétét, amit megígért (Mt 18,20).

Az egység lelkiségének hatvan éve során számtalan példát láttunk erre. Egy nagyváros közelében például egy fogyatékos gyermekért úgy adtak hálát a szüleik, hogy egyesületet hoztak létre, amely talán megváltoztatja majd a fogyatékosok megsegítéséről vallott nézeteket, és segíti beilleszkedni őket a társadalomba.

Bárki létrehozhat közösséget és forradalmasíthatja: legyen egy csapat sportoló gyerek, aki nem a versengés szellemében sportol, hanem a barátságéban és a befogadáséban. Egy plébános, aki nemcsak a saját népére van figyelemmel, hanem úgy tekint mindenkire a városából, mint aki hozzá tartozik; egy édesanya, aki nemcsak a családjának, hanem egy-egy hajléktalannak is készít tízórait; polgármesterek, akik együttesen veszik fel a küzdelmet a korrupció ellen…

Számos példa van, de a közös bennük, hogy kis csoportból indultak mind, annak hiteles kapcsolataiból, amely ellenállhatatlanul átragad másokra, és arra készteti őket, hogy állítsák a többiek szolgálatába képességeiket, és bocsássák javaikat a legkisebbek rendelkezésére. Ezeknek a kezdeményezéseknek a középpontjában mindig azok állnak, akiket Jézus így nevezett: a legutolsók, akik hátrányos helyzetűek, akik peremre szorultak. Őértük tesznek, mégpedig úgy, hogy nem csak nekik, hanem velük együtt.

Budapesten Frivaldszky Edit például rájött, hogy könnyen megtalálja a kapcsolatot olyan édesanyákkal, akik nem biztosak abban, hogy a szívük alatt hordott magzatukat meg tudják-e tartani. Társakat is talált, akikkel együtt segítenek ezeken az anyákon anyagilag, lelkileg. Erről olvashattunk az Új Város 2009. májusi számában Bekopogásra várnak címmel.

Mindannyian arra vagyunk hivatva, hogy úgy tekintsünk a városunkra – legyen bár nagyváros vagy kis falu –, mint a helyre, ahol létrehozhatjuk a testvériség szigeteit. Reméljük, hogy egyre több ilyen sziget épül hiteles kapcsolatokból. Ezek a szigetek egyszer majd összeérnek… De már most az egység jelei.

Mit üzen Mária a városoknak? XVI. Benedek pápa december 8-án a szeplőtelen fogantatás napján arról beszélt, hogy a keresztény városok szívében Mária kedves és bíztató jelenlét, mindenkit arra emlékezet, hogy Jézus legyőzte a gonoszt, megszabadítva bennünket uralmától. A pápa tiszteletét fejezte ki azok iránt, „akik csendben, nem szavakkal, hanem tettekkel gyakorolják a szeretet evangéliumi törvényét, amely előreviszi a világot. Sokan vannak, és ritkán adnak róluk hírt.” Többet ér, ha a rosszra jóval válaszolunk – mondta. – Ez változtatja meg a dolgokat vagy még inkább a személyeket, és ennek következtében jobbá teszi a társadalmat. Mária azt üzeni mindannyiunknak: ahol elhatalmasodott a bűn, ott túlárad a kegyelem. (Forrás: Magyar Kurír)

  Aranyi Krisztina

Új Város – 2010 január-február

kultúra – gyökereink

A VÁROS, AHOL ÉLÜNK