SZÁZSZOR JOBB

Kedves Szerkesztőség! Nagyon köszönöm a „Helyesbítés” közlését! Simon Gyöngyvér képének a szeptemberi szám hátlapján én magamban a Szentháromság élete címet adtam, mert úgy láttam, ez a kép messze túlmutat a tavirózsákon. A szeretet dinamikája, ez a cím százszor jobb az enyémnél is.

Ami miatt ezt írom, a mai szentmise olvasmánya: „Mind balga ember, akiben nincs istenismeret: a látható világ szépségéből nem ismeri fel azt, aki van, és nem fogja fel az alkotásból, hogy van Alkotó.” (Bölcs 13,1-9)

Ivanics Ági – Kecskemét

ELLOPTÁK A KOCSIMAT!

A július-augusztusi számot olvasgatva a siránkozásról szóló cikket saját tapasztalatommal is alátámaszthatom. Valóban nagy segítség, ha megpróbáljuk mindenben és mindenkiben a jót látni. Siránkozhatunk, és akár bele is betegedhetünk, ha valami rossz történik velünk, de keresztényként az életre és végső célként a boldogságra vagyunk megalkotva.

Egyik vasárnap este autóval mentem szentmisére és a rákövetkező közvetítésre, amit Mindszenty József emlékére tartottak. Megerősödve a bíboros hiteles példáján, amit a hitről, a szeretetről, az állhatatosságról adott, újra igent mondva Jézusnak léptem ki a templomból. Nem akartam hinni a szememnek: az autómat nem találtam a parkolóban. Sokféle gondolat cikázott át rajtam: Mért pont az enyémet? Hogy fogok bevásárolni a nagycsaládnak, hogy fogok segíteni az édesanyámnak, aki özvegy, és vidéken él?

Amíg az egyik fiam és más ismerősök keresgélni kezdték a kocsit, én a parkolóban sétálgatva gondolkodni kezdtem: mit akar ezzel mondani a Mennyei Atya?

Mély hálát érzetem, hogy nem bír agyonnyomni, ami történt, hiszen mi ez Mindszenty József próbatételéhez képest? Én is ilyen erős hitet szeretnék, és ez rajtam is múlik.

Nem sok esélyem van új kocsira: a mostanit is a férjem halála után, az ő életbiztosításából tudtam csak megvenni. A rendőrségen még néhányszor elsírtam magam, de aztán elkezdtem tudatosan gyűjteni a helyzetből adódó pozitívumokat: Reggelente ismerősökkel, munkatársakkal utazom és jókat beszélgetünk. Szombatonként valamelyik fiam eljön velem a piacra, hogy segítsen bevásárolni. Nehéz időket élünk, az autó pedig a legrosszabb befektetés, helyette másra költhetek. Nem szennyezem a levegőt. Boldog vagyok, hogy lelkileg meg tudtam válni egy kincsemtől.

Nemrég a Mária Rádióból is – ahol minden második csütörtökön tapasztalatokat hallhatunk a hónap életigéjével kapcsolatosan – megkértek, osszam meg a hallgatókkal, hogyan adott erőt az ige, amikor ez a lopás történt. A műsor után többen megkerestek és megköszönték, amit mondtam. Valaki pedig felajánlotta, hogy szívesen kölcsönadja azt az autóját, amelyik az egyik kereskedésben vár eladásra. Nagyon megörültem, bár nagyobb teljesítményű és költségesebb jármű, mint az enyém volt, de így legalább csak akkor használom, amikor tényleg szükség van rá. Hálát adok a Mennyei Atyának, hogy ennyire szeret minket, és minden nehéz helyzetben testvérek vesznek körül, akik az Õ szeretetével szeretnek.

Virág Vera – Budapest

TANYA KIADÓ

  Régebb óta ismerünk egy szerény körülmények között élő családot. Párszor meglátogattuk őket, gyűjtöttünk nekik ruhát, élelmiszert és pénzt. Nemrég találtam egy hirdetést: „Tanya kiadó”. Rögtön eszembe jutott ez a család, akik gondolkodtak, hogy tanyára költöznének, mert nincs munkájuk, és akkor legalább az élelmük meglenne. Azóta oda is költöztek. Tele vannak reménnyel, tervekkel.

Először a koldulásban segítettem nekik, mert nem volt semmijük. Úgy indult, hogy sok-sok „nemet” kaptam. Akik tudnának, azok nem adtak. Azok közt, akik adtak, volt, aki csak a lomjaitól akart szabadulni… Tüzelőre nem adott egy fillért senki! MIÉRT? Az egyik elutasítás után sírás fogott el, ahogy letettem a telefont. Leültem, és odahelyeztem Isten elé az egész helyzetet. Ő mindent lát, mindent tud, a gondunkat viseli…

Erre megváltozott a helyzet, és elindult az élet: Érkezett pénz tüzelőre, épp egy szegényebbek közé tartozó családtól. Igazi öröm volt átvenni tőlük a ruhacsomagot, látva, mekkora szívvel készítették el, és a „mi sem természetesebb” lelkülettel mondanak le a pénzről. Tündöklött a többi között az ő adományuk. Volt, aki felajánlotta a tűzhelyét és gázpalackot is vett hozzá.

Családcsoportunk két tagja munkát keresett nekik, és úgy tűnik, sikerrel: két állás is van kilátásban. Nem érkezett viszont szőnyeg, így megbeszéltük, hogy nálunk az egyik nem létszükséglet, nekik viszont igen, a döngölt padló miatt. A férjem sokat segített, bíztatott, ha elkeseredtem, pakolt, szállította a bútorokat.

Kapcsolat alakult a tanya tulajdonosával is, biztató látni, ahogyan körülöleli a családot. Félre téve elfoglaltságait, éppen egy kecske levágására tanította őket, amikor odaértünk. Mi pedig pakolásztunk, ereszeket tisztítottunk, a sártengert próbáltuk járhatóvá tenni, húst vágtunk… Az egész családunk bekapcsolódott. Nemcsak adtunk, hanem kaptunk: ízelítőt a tanyasi életből, jókedvben eltelt napot, a munka utáni kellemes fáradtság örömét… Ennek a családnak mi leszünk a „testvér-családja” – határoztuk el –, tovább figyelünk rájuk és segítjük őket.

Mozgalmak közötti „akció” is lett ebből: a karizmatikus mozgalom, de a fokoláre lelkiség is bekapcsolódott, a tanyatulajdonossal, a családcsoporttal és egy plébániával…

V. – Budapest

Hagyományteremtés?

Viszonylag új betelepülőként igyekeztünk minél gyorsabban, minél több szinten beépülni községünk életébe. Sok emberrel ápolunk élő, személyes kapcsolatot.

Nemrég egyik barátunk, Tamás az egyházközségi levelezőlistán az után érdeklődött, nem tudna-e valaki derék magyar termelőktől nagyobb tételben, jó áron, jó krumplit szerezni télire. Eszembe jutottak Szeged környéki gazdálkodó barátaink. Talán nekik is jót tennék, ha segítenék értékesíteni a terményeiket. Magamtól nem lett volna erőm, hogy kezdeményezzek egy ilyen akciót, de most éreztem, hogy nem szabad tétlenül elmennem mellette. Visszaírtam tehát, hogy én talán tudnék segíteni. Ízibe jött is a válasz, hogy akkor kérdezzem meg, van-e alma, hagyma és répa is.

Szegedi barátunk közvetítésével fel tudtam venni a kapcsolatot egy őstermelővel, akinek krumplija, hagymája van rengeteg, az almát és a répát pedig be tudja szerezni. Egy napnyi időt kért, hogy utánajárjon, miből mennyit tud szerezni, mennyi pénzért. Ezalatt Tamás a fél falut összekürtölte, hogy lesz jó télálló zöldség és alma. Másnap már részletes listával szolgálhattunk. Tamás öt nap alatt összegyűjtötte a rendeléseket, (ami ekkorra már több mint három tonnára rúgott), én pedig közben tisztáztam a szállítás körülményeit. Következő levelünkben már az átvétel helyszínét és időpontját közöltük a megrendelőkkel.

Végül megérkezett az áru a falunkba. Munkásruhát öltöttem, segítettem a zsákokat lepakolni a teherautóról, almát mérni, könyvelni, illetve az autókhoz cipelni és berakodni az árut. Nagyon kellemes légkörben, olajozottan haladt az átvétel. Harminc vevőnek 3395 kg árut szolgáltunk ki hárman két óra leforgása alatt.

Hogy nem csak a mi emberi erőlködésünk, hanem a Természetfölötti is benne volt ebben az akcióban, azt jelezte, hogy egyrészt olyan ütemben érkeztek a vevők, hogy gyakorlatilag senkinek nem kellett 5-10 percnél tovább várakoznia, másfelől mindenkinek volt egy-két jó szava és mosolya hozzánk. Akadt, aki így búcsúzott: „No, akkor jövőre ugyanitt!”

Lehet, hogy új hagyományt sikerült teremtenünk a településünkön? Este nagyon boldogan búcsúztunk szegedi barátainktól: megérte belevágni!

Kovács Október – Pilisszentiván

 

Új Város – 2010 január-február

Párbeszéd az olvasóval