MONORI KARÁCSONY

Már régóta élt a monori katolikus és református testvérek szívében egy ki nem mondott vágy, hogy közösen tegyenek valamit a két keresztény közösség közti szorosabb kapcsolatért.

„Színezzük be a városunkat” – ez volt a címe tavaly nyáron a gyerektábornak. Egyik este arról volt szó, hogy mit tudnánk tenni a városunkért. Akkor találtuk ki, hogy karácsonykor betlehemezhetnénk, énekelhetnénk Monoron, hogy az emberekben még inkább elmélyítsük az ünnep hangulatát. Az előző évben ugyanis még a fenyőfa sem volt kivilágítva a város központjában. Ebbe a közös betlehemezésbe szerettük volna bevonni református testvéreinket is. A tábor után jött az ősz, iskola, és minden egyéb, de ezt megpróbáltuk napirenden tartani, imában hordozni.

A református fiatalokban is fölmerült, hogy szervezhetnénk egy 24 órás kosárlabda meccset. Mindannyian igent mondtunk rá, és elkezdődött a közös munka. A református segédlelkésszel folyamatos egyeztetésbe kezdtünk. Először azt gondoltuk, hogy majd a fiatalok vesznek részt ezen a napon, de aztán a családok is eljöttek mindkét részről. Délután már százötvenen voltunk. Kétóránként megálltunk és imádkoztunk. Mindig a másik felekezet két fiatalja olvasott föl a Bibliából, illetve imádkozott a saját szavaival. A hangulat szuper volt. A résztvevők többsége azt kérdezte: mikor lesz a következő?

Majd rohamos léptekkel közeledett a karácsony. Ekkor is sok megbeszélés és egyeztetés folyt: a közös betlehemezés, helyszín, kellékek, felszerelések, programok. Végül a szitáló eső ellenére gyönyörű estét tölthettünk együtt. A pásztorjátékban fiatal házasok vettek részt, még élő baba is volt! A református és katolikus fiatalok pedig együtt adták a csodapatika ingyenes lelki gyógyszereit igés kártyák formájában. A közös karácsonyi ünneplésünkről a város piacán még hetek múlva is lehetett hallani az árusok dicsérő szavait. Az embereket leginkább az fogta meg, hogy a katolikus és református testvérek együtt osztották a teát és a zsíros kenyeret.

A két program után mindenki érezte, hogy az együttműködés nemcsak egyszeri alkalomra szólt. Így is lett, a református testvérekkel közös evangelizáción vettünk részt az úgynevezett Pro Christen. Ezt is együtt szerveztük, és kölcsönösen növekedtünk.

A monori közösség

SZEGÉNNYÉ TETT AZ ISTEN

A hétvégén évfolyam-kiránduláson voltunk Délvidéken. Hat év alatt talán ez volt eddig a legszebb kirándulásunk, olyan egységben voltunk egymással mi, kispapok. Nem volt széthúzás, veszekedés. Igyekeztünk lemondani a saját akaratunkról, és a másikhoz alkalmazkodni. Ha egyikünk késett (utólag átgondolva: jogosan), akkor igyekeztünk elfogadni őt olyannak, amilyen.

Én folyamatosan megszégyenültem. Többek között téves történelmi adatokat mondtam a szülővárosomról, Újvidékről. Sokat nevettünk ezen, de az volt a megdöbbentő, hogy éreztem: a többiek ilyen szegényként, tudatlanként is szeretnek és elfogadnak. Az előző héten is tapasztaltam, mennyire gazdag vagyok, és most végre szegénnyé tett az Isten. Nem a pénzbeli gazdagságra gondolok, hanem például, hogy nem hallgatok a másikra, inkább csak a saját dolgaimmal foglalkozom. Gazdag voltam, mert nem volt szükségem a másik szavaira, nem hiányzott a kapcsolat vele.

A kirándulás alatt rájöttem: ehhez sem értek, azt sem tudom… Isten hogyan tud egy ilyen embert felhasználni?! Óriási öröm volt, amikor az egyik évfolyamtársam mindezek után azt mondta: Ne aggódj Tibi! Isten tudja, miért hívott meg! Még így is fel tud használni téged! Annyira boldog voltam ezek után a szegénységem miatt, és azért, hogy elfogadnak a többiek! Az életige valóban boldogsággal tölti el az embert!

Szöllősi Tibor – Újvidék

Új Város – 2010 január-február

EVANGÉLIUM A MINDENNAPOKBAN