Becsúsztatom a kamerát a hátizsákba, ellenőrzöm a kábeleket, mikrofont. Minden készen áll. Odakinn megállás nélkül havazik. Már egy ideje vágytunk egy szép hóesésre, ezen a furcsa télen, úgy tűnik, ma az ég ajándéka számunkra. El kell érnem a 7:59-es szegedi vonatot, hogy egy felvételt készíthessek a keresztények egységéért tartott heti imaóráról, és még a fogászaton is várnak 12 órakor. Elindulhatnánk az állomásra, de fokolártársam úgy gondolta, még túl korai lenne. Így egyetértésben maradtunk, hogy még kihasználjuk a maradék kis időt és van időm írni még egy utolsó e-mailt.

Fél órával később egy dugó közepében találtuk magunkat a belváros felé haladva, mert a közlekedést nagyon megnehezítette a hajnali órák óta tartó, mindent beterítő hóesés. Futnak a percek és kifutott a vonat is, amin rajta kellett volna lennem. Kicsit idegesített a helyzet, és azon gondolkodtam, hogyan lehetne úgy változtatni a programomon, hogy ne ússzon el az egész napom.

Hogy felhasználatlan jegyem ne vesszen el, egy másik fokolártársam javaslatára, elmentem a Nyugatiban az ügyfélablakhoz ott azonban kérésemre azt válaszolták, visszaváltani csak a Keletiben tudják. Még idegesebb lettem, miközben azt kérdeztem magamban, miért hallgattam megint másra, ahelyett, hogy azt csináltam volna, amit én gondoltam. És rohanok a vágány felé, ahonnan épp indul a 8:53-as vonat Szegedre. Látom, ahogy elhúz előttem…

Rohanás után, még egy szusszanás, földre támasztom a kamerát és a tartóállványt. Rossz napom van? Próbálok valami értelmet adni mindennek, ami történt. Eszembe jut Zsófi, akinek ma reggel helyt kell állnia az utolsó, nehéz és meghatározó vizsgáján az egyetemen. Biztosítottam őt imáimról, most felajánlhatom érte ezt a lehetetlen helyzetet. Színessé válik minden, értelmet kap a késésem, a vonatok, a hó, hogy maradnom kell még egy napot Szegeden a fogorvos miatt, és szép lassan betölt a béke.

A peronnál megvárom az immár harmadik Szegedre induló vonatot, meglepő módon sikerül telefonon lezárni két fontos ügyet. Mint kés a vajban, simán megy minden, miután „sebességet váltottam”!

Megérkezve Szegedre felkészülök a forgatásra, de vennem kell még kazettát. Elkísér egy fokolarina, aki tudja, hol lehet kapni. Újra rábízom magam egy testvéremre, de a bolt elköltözött, így át kell vágnunk a városon kockáztatva, hogy lekéssük a forgatást. Ezúttal békességben vagyok, úgy tűnik napom gyeplőjét valaki Más vette kezébe, már nem aggódom. Ráadásul épp időben érkezem, hogy összekészítsek mindent és már kezdődik is a szertartás.

Másnap, a fogorvosi székben ülve, tátott szájjal gondolok arra, mit élek épp át… Most is egy testvérem kezében vagyok, aki a fogaimat kezeli.

Bizony, mindvégig a másik kezébe tettem magam, s az énem sok kellemetlenséget szenvedett. De ha jól meggondolom, minden sikerült, amit el kellett végeznem: végül csak elértem egy vonatot, elkészítettem a szükséges felvételt, és még a fogaimat is kezeltettem. Pusztán annyi történt, hogy a dolgok nem az én elképzelésem rendjét és ritmusát követték, hanem Istenét. Aki újra, s újra megmutatta magát nekem.

Tényleg rossz nap volt, de nem nekem, hanem csak az énemnek!

Cinzia Panero

Budapest

Az élet igéje – Az ige élete