SZÜLETŐBEN EGY ÚJ KULTÚRA

Óvónőként dolgozom, és nap mint nap átlépve az óvoda küszöbét, felteszem magamnak a kérdést: Ma mit adhatok a gyere­keknek, szülőknek, kollegáknak? A névnapi ünneplésemen indítást éreztem arra, hogy megajándé­kozzam a húsz kollegámat sze­retetről szóló idézetekkel, a többi ünnepeltet is bevonva. Fontos lett mindenkinek, amit húzott.

Ez adta a következő lépést, hogy kezdeményeztem, hogy a karácsonyig tartó időszakban, reggelente húzhassanak a szülők egy napi indító gondolatot mun­kába menet. A kolleganőmnek nagyon tetszett és elmondtuk a többieknek is. Nekik is tetszett. Ezeket Wilhelm Mühs: A szív sza­vai c. könyvből (Új Város 2002- ben adta ki) válogattam ki, mely ismert gondolkodók szeretetről szóló mondásainak válogatott gyűjteménye. Meglepetésemre a kolleganőm kinyomtatta, kivág­ta őket és lelkesen „kínálta” egy dobozból a szülőknek. A többi óvónő is kitette a csoportszobája elé a folyosóra.

Tanúi voltunk, amint valaki reggel munkába menet vissza­szalad: „Jaj, elfelejtettem húzni, pedig nekem nagyon fontosak ezek a gondolatok!” Egy édes­apa: „Már alig várom a reggelt, hogy húzhassak újra!” Az az első, hogy húz a dobozból, utá­na kezdi vetkőztetni gyermekét. Egy édesanya: „Mondta a férjem, hogy lehet húzni mindennapra idézeteket!” Mások ezt mondták: „Képzeld tegnap egyformát húz­tunk a férjemmel!” „Köszönjük, hogy gondoltok ránk is! Én min­dennap ki szoktam tenni egy­más mellé a hűtőre, amit húzok, és megmutatom a családnak is.” „ De jót húztam, épp szükségem van rá!”

Emellett elkezdtem használni a gyerekekkel és kolleganőm lel­kes támogatásával egy dobókoc­kát, melynek oldalai:

• Mindenkit szeretek
• Nem adom vissza, ha a másik bánt
• Nem beszélek csúnyán
• Szó nélkül segítek
• Megvigasztalom azt, aki szomorú
• Jó szívvel odaadom a játékomat

Ezt a dobókockát ma már sok önkormányzati óvodában hasz­nálják az egész országban. Min­den nap dobunk vele, és aznap azt a gondolatot próbáljuk meg­valósítani. Ez segíti a gyerekeket, de szüleiket is a jó emberi kapcso­latok építésében. A kolleganőim­nek ez is nagyon megtetszett, és mind az öt csoportban elkezdték használni, 130 gyerekkel.

Majd sikerült elindítanom egy szülőknek szóló faliújságot, be­vonva a többi óvónőt: „Szülőnek lenni szép, de nehéz művészet” címmel. Ehhez az Új Város lap­ból szedek össze gyereknevelés­sel kapcsolatos cikkeket, de már egy másik kolleganőm is hozott írásokat. A szülők olvassák és visznek is el magukkal fénymá­solt példányokat.

De a legszebb ebben az egész­ben, hogy már egy ideje megér­tettem, hogy tudnom kell várni, veszíteni, „meghalni”, és ezt a ta­pasztalatot is így éltem meg nagy békében. Nem akartam semmit erőltetni, és csak ámulok, ahogy a kolleganőm és a többiek is lel­kesen viszik előre ezeket a dolgo­kat egymás között összefogva.

Gyöngyi Marianna – Szeged

Új Város – 2012. február

Az ige élete – az élet igéje – EVANGÉLIUM A MINDENNAPOKBAN